Beszámoló a Holnap határa workshopról

Kapcsolódó

Hamarosan sor kerül az első rakétaindításra a skóciai Saxavord Űrközpontból

A Rocket Factory Augsburg német magáncég fogja felavatni az...

A nap képe #1540 – Shoemaker-Levy 9 üstökös

Kompozit kép a Jupiterről és a Shoemaker-Levy 9 üstökösről,...

Brit űrhajóssal bővült az Axiom Space csapata

Az Axiom Space egy rövid közleményben számolt be arról...

Földi hajtóműteszt közben semmisült meg az ABL Systems rakétája

A baleset az RS1 második tesztrepülésére való felkészítés során...

A nap képe #1539 – Mariner-1 indítás

1962. július 22-én indult útjára a Mariner-program első űrszondája,...

Kővágó Angéla vendégírónk ismét egy érdekes eseményen vett részt, melyről egyrészt részletes beszámolót írt, másrészt néhány előadóval rövid interjút is készített.

Más égitestek kolonizálásának tudomány-technológiai lehetőségei, és jogi kérdései volt a témája a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2023. március 20-án megrendezett konferenciának. Mint azt Török Bernát az Eötvös József Kutatóközpont igazgatója köszöntőjében megjegyezte, a világűr hatékony megismerésének érdekében rendkívül fontos, hogy a természet-, és társadalomtudományok művelői együttműködjenek, amely törekvésben az NKE hazánkban vezető szerepet kíván betölteni, így a párbeszéd egyik fórumaként hirdették meg a Holnap Határa címet viselő workshopot.

A többnyire természettudományos megközelítéseket részletező előadások sorától eltérően, Bartóki – Gönczy Balázs, EJKK VPKI intézetvezető témája, „az égitestek kihasználásának jogi környezete” címmel, az űrbányászat kapcsán felvetődő kérdéseket járta körbe. Miután az előadó röviden vázolta a világűrre vonatkozó jogszabályok megszületésének történetét, az egyik legérdekesebb aspektusként részletesebben is beszélt az Artemis-megállapodás létrejöttéről, és arról a viszonyrendszerről, amely az űrkutatásban jelenleg érdekelt államokat ebben a kérdésben jellemzi. Az 1984-ben hatályba lépett Hold-megállapodás, – amely amúgy egy érvényes nemzetközi szerződés – többek között kimondja, hogy a Hold és a természeti erőforrásai az emberiség közös örökségét képviselik, sem a Hold felszíne, sem az altalaja nem válhat sem természetes személy, sem valamely állam tulajdonává. A dokumentumban az államok kötelezettséget vállalnak, hogy nemzetközi multilaterális egyezmények keretében megállapodnak a kiaknázás részletszabályairól. Mindaddig, amíg ebben nincs megállapodás, – s ezt akkor kell megkötni, amikor reálissá válik az űrbányászat-, addig ilyen tevékenység ott nem folytatható. Míg az 1967-ben elfogadott Világűrszerződést 112 állam ratifikálta, addig a Hold-megállapodást eredetileg is csak 18 állam írta alá, – de egy 2023. január 5-i levél szerint Szaúd-Arábia már kilépett az egyezményből. A most, – ezek szerint 17 aláíró között – nincs egyetlen nagyhatalom sem. Donald Trump 2017-ben adta ki az úgynevezett űrpolitikai irányelvet (Space Policy Directives), ebben rögzítve, hogy mindent meg kell tenni a kereskedelmi űrtevékenység előmozdításáért az Egyesült Államokban. 2020 áprilisában egy elnöki rendelet is született, amelyben leszögezik, hogy a világűrszerződés megfogalmazása bizonytalanságot szül, hiszen a magánpiaci tőke nem fog befektetni, ha a gazdasági hasznot egyértelmű jogszabály környezet hiányában nem látja biztosítottnak. A Hold-megállapodás pedig az elnöki rendelet szerint kifejezetten káros ebből a szempontból, mivel az USA úgy látja, hogy a világűr kereskedelmi tevékenység keretében kiaknázható, sőt a dokumentum utasítja a külügyminisztert, hogy minden fórumon tiltakozzon a Hold megállapodás nemzetközi szokásjogba emelése ellen, hiszen ezáltal az kötelező lenne az USA-ra nézve is.

Ennek nyomán indult el diplomáciai úton a partnerkeresés, hogy ez az értelmezés minél szélesebb körű támogatásra találjon, s ennek eredménye az Artemis-megállapodás. 2020 októberében az International Astronautical Congress-en (IAC)  az Egyesült Államok nyolc szövetségese jelenti be csatlakozását, s azóta az aláíró országok száma 23-ra emelkedett.

Kép forrása: NASA

Bartóki-Gönczy Balázs előadásában az Artemis-megállapodásból három olyan lényeges témát emelt ki, amelyek további kérdéseket vethetnek fel. Elsőként említette, hogy meg kell őrizni az amerikaiak, -később más nemzetek által- a Holdon hagyott, történelmi emlékhelyek integritását és védeni kell azokat. De mégis hogyan? Le kell keríteni? Ha lekerítjük, akkor az a terület kié? Hasonlóan érdekes a 10. cikk is, amely kimondja, hogy „az égitestek erőforrásai kritikus fontosságúak a biztonságos és fenntartható műveletekhez”. Vagyis nagyon óvatosan arról beszélnek, hogy csak a missziók teljesítéséhez szükséges mértékben kell kiaknázni a lehetőségeket, azt nem mondják ki, hogy kereskedelmi célból hazahozzák az ásványi anyagokat a Földre. Erre alapozzák, hogy az Artemis- megállapodás összeegyeztethető a Világűrszerződéssel. Az aláírók kijelentik, hogy később, amikor ez tényleg reális lehetőség lesz, majd újratárgyalják ezt a kérdést, és a tapasztalatok alapján egy nemzetközi egyezmény keretében fogják szabályozni az ENSZ égisze alatt.

A harmadik érzékeny terület a biztonsági zónák kérdése. Az Artemis-megállapodást ratifikáló államok ugyanis kijelentik, hogy ezeket az ütközések vagy egyéb egymást zavaró tevékenységek elkerülése érdekében kell létrehozni, ott ahol a nemzetek valamilyen tevékenységet végeznek a Holdon. Azonban könnyen belátható, hogy biztonsági zónák kijelölése esetén sérül a szabad bejárás-, és a kisajátítás tilalmának joga is. Erre egyelőre az a válasz, hogy „igazából be lehet menni, csak előtte szóljanak, hogy oda készülnek.”

Az ipari kémkedés megakadályozása, valamint az, hogy miként oldható meg egymás zavarásának kizárása, amikor a Holdon nincs túl sok letelepedésre alkalmas hely, egyelőre olyan felvetések, amelyekre csak a jövő egyeztetésein születhet válasz. Magyarország egyelőre nem írta alá a megállapodást, az ESA pedig határozottan kijelentette, hogy nem nyilatkozik a témáról, aminek valószínűleg az a legfőbb oka, hogy az európai nagy hatalmak közül a franciák elfogadták – az amerikai megfogalmazás szerint- politikai nyilatkozatot, a németek pedig nem. Mindeközben az ENSZ 2021 tavaszán létrehozott egy munkacsoportot, amely az erőforrások felhasználásának jogi kérdéseivel foglalkozik. Az általuk kibocsátott munkatervet minden tagállamnak véleményeznie kellene, de ezt eddig mindössze tízen tették meg. Kína és Oroszország osztja a németek azon véleményét, hogy ezt mindenképp nemzetközi szinten, csakis az ENSZ égisze alatt lehet szabályozni. Mielőtt odamennénk, legalább az alapelvek tekintetében konszenzusnak kell lennie. Az Egyesült Államok hivatalosan nem ismertette az álláspontját, ugyanakkor nemrégiben az amerikai ENSZ képviselő egy felszólalásában kijelentette, hogy nem látják szükségét nemzetközi szerződés kidolgozásának ebben a témában, mert technológiailag még nem tart ott az emberiség, hogy ez realitás legyen. Az Artemis-megállapodással azonban láthatóan megpróbálnak ennek elébe menni. Jó kérdés, hogy egy kisebb államnak, mint Magyarország milyen pozíciót kellene ebben a konfliktusos helyzetben elfoglalnia.

Ahhoz hogy tényleges jelentősége legyen ezeknek a problémáknak hosszú távú űrutazásra hitelesített rakéták kellenek. Az űripari fejlesztések irányvonalairól szóló előadásában Szabó O. Norton a CSFK KTM Csillagászati Intézetének demonstrátora arra is rávilágított, hogy ezeknek olyan gazdaságélénkítő szerepe van, amely a hétköznapi emberek életét is pozitívan befolyásolja. Mint mondta a Marsra eljutni a becslések szerint kb. 10 milliárd dollár. Részben ennek finanszírozásra találta ki Elon Musk a Starlink műholdak rendszerét, amely így hosszú távon többszörösen hasznot hajt az emberiségnek. Szintén ennek a célnak az elérése érdekében kezdte kifejleszteni a Falcon-9 rakétát, és a Starship űrhajót, amelyek már jelenleg is forradalmasítják az űrutazás technológiáját. Az előadó természetesen részletesen ismertette az Artemis-program célkitűzéseit és a Hold meghódításával összefüggő technológiákat is, amelyekről a napi sajtóból és a Spacejunkie közösségi felületeiről, bárki naprakész információkat szerezhet.

Bartóki-Gönczy Balázs előadása közben. Fotó: Kővágó Angéla

Kereszturi Ákos, a CSFK KTM Csillagászati Intézetének főmunkatársa az emberes marsi expedíciók lehetőségeit és korlátait vázolva a Marsra szállás kritikus pontjai között említette például a fékezés energiaigényét, az emberek számára is elviselhető landolás kidolgozását, valamint a Mars időjárását és a szálló por mennyiségét. A téma összetettsége miatt a rendezvény végén magát az előadót kértük meg, hogy emeljen ki néhányat a legfontosabb gondolatok közül.

– Számos eleme van annak a listának, amely felsorolja, hogy milyen technológiai egészségügyi, pszichológiai feladatok állnak még előttünk a marsi expedíciók megvalósításáig. Említene néhányat azok közül, amelyeket Ön a legfontosabbnak tart?

– Szerintem az egyik kritikus pont, amire jelenleg még nem tudjuk a választ, az alacsony gravitáció hosszú távú hatása. A Földön tudjuk, hogy mi a helyzet, a Nemzetközi Űrállomáson tudjuk, hogy mikrogravitáció van, és a hatásaival is nagyjából tisztában vagyunk, de a kettő között, az esetleges átmeneti állapotokhoz hogyan alkalmazkodik az ember, azt nem tudjuk, és ezt nem is lehet kísérletekkel kideríteni. Tehát oda kell menni először rövid időre, és akkor fog kiderülni, hogy ez hogyan alakul. Ez nem csak a normális életvitel szempontjából fontos, hanem ha távlatilag, kolonizálásban gondolkodunk, akkor a fő kérdés az, hogy a magzati fejlődésre milyen hatással van a gravitáció hiánya. A másik, amit kiemelnék, az a sugárterhelés, ami komoly probléma, de úgy tűnik, megoldható, csak még nem tudjuk pontosan, hogyan lehet a megoldást a meglévő dolgokból összerakni. Erre várhatóan a közeljövőben megszületik a válasz.

– Volt egy érdekes ábra az előadásban, amelyből a hallgatóság megérthette, hogy két lehetőség van: vagy nagyon rövid időre megyünk a Marsra, – néhány hétre, vagy nagyon hosszúra, ami több mint egy évet jelent. Beszélt arról, hogy nehéz dönteni, mégis melyik irányba hajlanak szakmai körökben? Az Ön véleménye szerint az első utakat tekintve melyik a valószínűbb?

– Nem tudom, de ha tippelnem kellene, azt gondolom, elsőként rövid ott tartózkodás lesz, azzal a megkötéssel, hogy utána vissza lehessen térni. Tehát olyan dolgokat kell elvégezni viszonylag gyorsan és hatékonyan, amelyek megalapozzák a következő expedíciók sikerét. Most az Artemis-programnál a Hold esetében is ez lesz, hogy nagyon sok olyan eszközt visznek oda, amely távirányítással, vagy automatikusan szintén működhet. A Marsnál ez a kvázi „home office” a kommunikáció időkésése miatt nehezebben megoldható, de a cél mindenképpen az, hogy egyik küldetés megalapozza a másikat, és amikor eljövünk, akkor az elért eredményeket, és az esetleg már kialakított életteret, ne veszítsük el.

– Ön arról híres tudományos körökben, hogy néhány évvel ezelőtt sikerült eljutnia több Marsi szimulációs központba is. Mi a saját tapasztalata, hogyan lehet elviselni ezeket a körülményeket?

– Amerikában a sivatagiban voltam kétszer két hetet, Kanadában pedig egy hónapot töltöttem a sarkvidéki központban. Mivel kutató vagyok, én élveztem az egészet. Igaz, hogy az ember be van zárva, de internet révén azért kapcsolatban van az otthoniakkal. Itt azért beszélgethettem a gyerekeimmel, – az egészen más, ha nem tudunk „real-time” kommunikálni egymással. Ez annyira összetett és speciális probléma, hogy nem mernék kiemelni egyetlen aspektust sem, főleg mert nagyok az egyéni különbségek abban, hogy mire, ki, hogyan reagál. Még az sincs kitalálva pontosan, hogy egy előzetes pszichológiai szűrés során mire érdemes figyelni, úgyhogy az emberi faktor itt nagyon fontos lesz. Egyelőre ez is olyan dolog, amiről nem ártana többet tudni mielőtt a Marsra küldünk valakit.

– Mivel foglalkozik most, és a Naprendszer bolygói közül melyiket kutatná, ha lehetősége lenne rá?

– Jelenleg is a Marssal, a Holddal és meteoritokkal – valamint a Földön kívüli élet lehetőségével foglalkozom. A szimulációs központokban terepi geológiai munkám volt, azt kutattam, hogy milyen eszközökkel milyen dolgokat lehet megtudni, és hogyan kell megtervezni az utat, hogy a legtöbb adattal térhessünk vissza. Ha egy hétre elmehetnék a Holdra, akkor vagy a sarki kráterekben lévő jeget vizsgálnám, azt, hogy hogyan került ide és a Naprendszerben hogyan vándorol a jég, vagy megpróbálnék olyan ősi, a Földről származó és a Holdra eljutott meteoritokat megkeresni – elvileg vannak, de nagyon nehezen találhatók, meg- amelyek az ősi Földről származó érintetlen mintát jelentenének, de itt nem találhatók meg, mert ez egy nagyon aktív bolygó.

Egy hosszú távon fenntartható Holdbázis terve, amiben Bihari Gábor, a Spacejunkie több alkalommal meghívott vendége is közreműködött. Kép forrása: PneumoCell

A Holnap határa című űrkutatási tanácskozás folytatásában Pál Bernadett, a CSFK KTM Csillagászati Intézetének tudományos segédmunkatársa a más égitestek kolonizálásához szükséges technológiákról beszélt. A konferencia közönsége többek között megismerkedhetett azokkal a speciális anyagokkal, amelyek az űrruhák részegységeit alkotják. Láthattak tervrajzot, amely bemutatta, hogyan lehet otthonossá varázsolni egy marsi lávabarlangot, és szóba kerültek az élelmiszer-termelés lehetséges aspektusai is. Az idén nyáron Japánba utazó kutatónőt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem workshopját követően arra kértük, valami olyasmit osszon meg a Spacejunkie olvasóival, ami az előadásból esetleg kimaradt.

– Az imént jó néhány technológiai problémát felvetettél, amelyek a bolygó kolonizációval kapcsolatban még megoldásra várnak, ha lenne még egy órád mit tennél hozzá az előadásban elhangzottakhoz?

– Amikor raktam össze az előadást akkor kétszer ennyi diám volt, úgyhogy lenne mit mondani. Kihagytam pl. a holdi vízjég kérdését, ami azért érdekes, mert fontos lenne ott helyben kiaknázni a meglévő erőforrásokat. A Marson is tudjuk, hogy nagy mennyiségben jelen van a vízjég, de leginkább a magasabb szélességeken. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért száll le a legtöbb szonda az egyenlítő környékén? Ennek az az oka, hogy pl. kevesebb a beeső napsugárzás, szélsőségesebbek az időjárási körülmények és ez egy sor egyéb problémát vet fel. Amikor házat építünk, az sem tűnik bonyolultnak, de amikor belekezdünk, akkor kiderül, hogy az ördög a részletekben van, nem lehet odatelepíteni a konnektorokat ahova szeretném, az altalaj miatt nem lehet úgy építeni, ahogy elképzeltem… Amikor missziót tervezünk egy bolygóra az ugyanígy működik.

– Említetted a Perseverance-t, elégedett vagy azokkal a kísérletekkel, amelyeket most elvégez, vagy lennének saját ötleteid?

– Abszolút elégedett vagyok a Perseverance-szel és alig várom, hogy megérkezzenek a marsi minták a Földre. Nem tudom egyébként, hogy milyen érzés lenne, ha találna valamilyen ősi mikrobalenyomatot? El akartam mondani az előadásomban is, csak aztán láttam, hogy szorít az idő: néhány éve egy novellapályázaton olvastam, hogy a kérdésre „mi lehet a legijesztőbb felirat, amit egy marsi lávabarlang falán találhatunk?” Erre valaki azt írta, hogy „a Föld a jövő”. Számomra legalábbis nagyon elgondolkodtató mi lenne, ha elmennénk a Marsra és kiderülne, hogy már voltunk ott? Természetesen ennek nincs semmi tudományos alapja, csak arra példa, hogy mennyire fontosak azok a dolgok, amiket a Perseverance műszerei vizsgálnak. A MOXIE eredményessége, vagy az Ingenuity, amely már több mint 40 repülésen is túl van, tudományos szempontból felbecsülhetetlen jelentőségű. Ami viszont személyes szívfájdalmam, hogy még nem sikerült a Marsra eljuttatni, az az ExoMars Rosalind Franklin európai rover. Az ő küldetése ugyanis kifejezetten kapcsolódik a PhD témámhoz, amelyben a nagyon vékony marsi víz filmréteg megjelenését modelleztem. Ehhez a roveren is lenne a HABIT (HabitAbility,Brine Irradiation and Temperature) műszer, amely ezt vizsgálja. Úgy működne ez a kísérlet, hogy visz magával kapszulákban higroszkópos sókat, és a műszer azt vizsgálja, hogy pl. az éjszaka folyamán megjelenik-e rajta folyékony vízfázis. Én a BSc-s éveim közepe óta várom, hogy ezt a kísérletet elvégezzék, de sajnos most ott tartunk, hogy még ha 2030 körül landol is az ExoMars akkor sem biztos, hogy rajta lesz ez a műszer. Egyszóval én nagyon örülnék, ha lenne végre egy olyan műszer a Marson, ami a folyékony víz megjelenését kutatja, ez számomra személyes öröm lenne.

A Rosalind Franklin marsjáró látványterve. Forrás: NASA

– Úgy tudom, hogy a PhD után Japánba utazol, milyen témán dolgozol majd és hol?

– Igen, most már tényleg csak arra várunk, hogy sikeresen meg tudjam védeni itthon a doktori címemet. A Tokiói Egyetemen fogok dolgozni és tavaly nyár óta holdszonda projektekben vagyok benne. A Tempus Közalapítvány pályázataival sikerült kijutnom és sikerült olyan kapcsolatokat kialakítanom, hogy aztán munkatársként is visszahívtak az egyetemre. A TSUKIMI (Lunar Terahertz Surveyor for Kilometer-scale Mapping) űrszondán dolgozunk, ami különböző radarokkal fogja vizsgálni a Hold felszínét, – és az alatt is egy bizonyos mélységig, hogy az adott helyen van-e vízjég, vagy valamilyen állapotú víz. A szondát kb. másfél-két év múlva indítják, és azt biztosan tudom, hogy a T-betű a nevében a terrahertz-re utal, mert ebben a tartományban fog működni.

– A víz az emberi élethez alapvető jelentőséggel bír, és amikor erről beszéltél a Mars vonatkozásában, akkor azt állítottad, hogy a Marsot, -hiába is szeretnénk-, jelenleg nem lehet terraformálni. Mondanál esetleg két olyan érvet, amiért ez ennyire határozottan ki lehet jelenteni?

– A jelenlegi technológiai szinten, és a jelenlegi ismereteink szerint irreális ez az elképzelés, de persze lehet, hogy akár három hónap múlva is lehet valakinek egy, ezt teljes körűen megoldó ötlete. A Marsot elsősorban azért kellene terraformálni mert nagyon vékony a légköre. A Perseverance is egy kiszáradt folyódeltát vizsgál, tehát folyékony víz is volt, de mára nincs. Mágneses mezeje is volt, hiszen vannak erre utaló jelek, a kéreg bizonyos részein, és bizonyos kőzetekben, de eltűnt. Volt a Marsnak dinamója csak leállt? Mi történt vele? Ezt nem értjük. Tételezzük fel, hogy hatalmas űrhajókkal a Vénusz légköréből üvegházhatású gázokat szállítunk a Marsra, – felmerült már ilyen ötlet. Ezzel – tegyük fel – felmelegítjük, és létrehozunk rajta egy mesterséges légkört, amely alatt kialakítunk magunknak egy kellemes hőmérsékletet. Remek. De ettől még nem oldottuk meg a problémát, mert nem értjük, hogy mitől veszítette el eredetileg a légkörét, és hogyan érhetnénk el, hogy az általunk kialakítottat megtartsa. A napszél ugyanúgy el fogja fújni, és a gyenge gravitáció valamint a mágneses tér hiánya miatt ugyanúgy le fog épülni. De tegyük fel, valahogy mégis kitaláljuk, hogyan tartsuk ott a légkört, a mágneses dinamót is beindítottuk… Igen, de ott egy valódi működő bioszférát létrehozni az a második fogós probléma. A Földön látható komplex, önfenntartó rendszer, a rengeteg állat és növényfaj kölcsönös egymásra hatásával, a biológiai, biokémiai, és geológiai ciklusok körforgásával évmilliók alatt alakult ki, amit nem lehet pusztán az összetevők egymás mellé helyezésével tényleges működésre bírni. Ezt a két problémát megoldani, azt, hogy nem tudja megtartani a légkörét és utána a bioszféra kialakítása, a mai tudásunk szerint rettentő sokáig tart és a technológia sem áll rendelkezésre hozzá.

– Látom magam előtt a Facebook kommentek tömegét, amelyekben erre az eszmefuttatásra valami olyasféle a reakció, hogy „nagyon helyes, az a sok tudós jobban tenné, ha a Föld problémáit oldaná meg, és nem az űrkutatásra pazarolná a pénzt” Miért fontos más bolygók klimatikus viszonyait, vagy lakhatósági problémáit tanulmányozni?

– Bármilyen technológia, amit más égitestek meghódítására tett törekvések közben kifejlesztünk, azokat természetesen a saját bolygónkon is tudjuk használni. Ilyen pl.: ha sikerülne a Marsi életfeltételek megteremtése érdekében zárt víztisztító rendszert létrehozni, vagy amikor a Nemzetközi Űrállomáson retket termesztenek, vagy kifejezetten mérgező, pl.: a marsi talajban paprikát nevelni, akkor egyúttal azt is kutatjuk, hogy ezeket a technológiákat a Földön hogyan lehet felhasználni. Számos dolgot használunk ma a hétköznapi életben, amit eredetileg az űrkutatásban, vagy katonai célokra fejlesztettek ki. Van három olyan kőzetbolygónk a Naprendszerben, – Mars, Föld, Vénusz – amelyek relatíve közel keringenek egymáshoz, a méretük is hasonló, mégis az egyik egy hideg, légkör nélküli golyó, a második számunkra viszonylag kellemes hely, a harmadik pedig egy forró pokol. Ugyanazon csillag körül, közel azonos időben keletkeztek, ezért nagyon fontos megértenünk, mi történt ezekkel a bolygókkal, hogy ennyire különbözően alakult a sorsuk. Hogyan ne legyen a Földből Mars? Hogyan ne legyen a Földből Vénusz? Ezekre a kérdésekre mindenképp választ kell találnunk. Minden ezzel kapcsolatos tudás a földi életet és az emberiséget szolgálja, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire nehéz egy másik bolygót élhetővé alakítani, mennyivel könnyebb és mennyivel olcsóbb a saját bolygónkat megóvni ahol minden életfeltétel magától adott.

Pál Bernadett előadása. Fotó: Kővágó Angéla
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Kérjük engedélyezd a reklámokat

Így tudod a Spacejunkie csapatát támogatni, hogy minél több friss hírt hozhassunk Nektek az űrutazás, űrkutatás világából!
Dark mode powered by Night Eye