Bob Smith év végén távozik a Blue Origin igazgatói posztjáról

Kapcsolódó

Új teherszállítási és hőpajzs technológiák a NASA támogatásával

Két amerikai kisvállalkozás, név szerint a Canopy Aerospace Inc.,...

A nap képe #1305 – Herbig-Haro 797

A James Webb űrteleszkóp közeli infravörös kamerájának (NIRCam) felvétele...

Ezt nem láttuk jönni: a Jeff Bezos vezette Amazon három indítással bízta meg a SpaceX-et

A Kuiper internetszolgáltató műholdak a Starlink vetélytársaként működnek majd,...

Angola csatlakozott az Artemis Egyezményhez

Immáron 33 nemzetet számlál az Artemis Egyezmény, ugyanis Bulgária...

Az orosz kormányzat jóváhagyta a kínai holdbázis-projektben való együttműködés ratifikálását

Az eddigi szándéknyilatkozat után immár hivatalos szintre emelik az...

Hat év után köszön le Smith a vezetői pozícióból, de ebben Jeff Bezosnak is nagy szerepe van.

Hétfőn egy, az egész cégnek elküldött emailben jelentette be Bob Smith ügyvezető igazgató, hogy decemberben átadja pozícióját, melyet hat évig töltött be. Nem sokkal ezt követően a Blue Origin (BO) egyik szóvivője már be is jelentette, hogy Smith helyét Dave Limp, az Amazon egyik korábbi alelnöke veszi át. A történések hátterében azonban sokkal több minden áll…

Jeff Bezos, a BO alapítója 2017-ben azzal a céllal vette fel Smith-t, hogy az akkor még viszonylag kis létszámú cégből egy nyereséges űripari szereplőt fejlesszen. Növekedés tekintetében nem is róható fel túl sok hiba Smith-nek, hiszen vezetése alatt 1500-ról 11000-re nőtt az alkalmazottak száma. Azonban a megkezdett vagy már folyamatban lévő programok és fejlesztések alig haladnak, és Bezos  nagyszabású, hangzatos terveiből máig szinte semmi nem valósult meg. 
Emellett az Ars Technica szakújságírója, Eric Berger a hír kapcsán tucatnyi korábbi és jelenlegi alkalmazottat kérdezett meg, akik szinte egytől egyig úgy nyilatkoztak, hogy „Bobnál bárki jobb lesz”…ez elég sokat elmond a háttérben zajló eseményekről.

Mint ahogy az az elmúlt években kiderült, Smith más vállalati kultúrát hozott a céghez, mint amire Bezosnak szüksége lett volna. Egy tradicionális űripari vállalati felfogást terjesztett el ahelyett, hogy a SpaceX-hez hasonló, innovatív, gyors cselekvőképességű, új víziókkal és hozzáállással rendelkező cégnek formálja a BO-t. Miközben Bezos évente 2 milliárd dollárt pumpál saját vagyonából a cégbe, néhány, utasokkal végrehajtott űrugráson, valamint pár BE-4 hajtóművön kívül nem sok mindent tudnak felmutatni a mai napig. És ennek a szinte egy helyben toporgásnak nem csak házon belüli következményei vannak. Elég csak megnézni a United Launch Alliance (ULA) és a Vulcan nehézrakéta szenvedését, hiszen több éves csúszással érkeztek meg az első, repülésre szánt BE-4 hajtóművek is, amiket a Blue Origin fejleszt saját New Glenn rakétájához, de a ULA is erre kötött szerződést a Vulcan működtetéséhez. Emellett még említhetnénk a sokak által csak „felfújható légvárnak” csúfolt holdkomp-tervet, amit a NASA asztalára sikerült lerakniuk az Artemis-program új holdraszálló egység kifejlesztésére kiírt pályázatban, majd miután az űrhivatal a konkurens SpaceX Starshipjét választotta, Bezos közel 9 hónapos per-sorozattal hátráltatta a feleket.
Ahelyett tehát, hogy a BO mára rakétaindítások tucatjait hajtaná végre kereskedelmi partnerek űreszközeivel, több százmillió dolláros megbízásokat kapna az Amerikai Űrhaderőtől és a NASA megbízható partnere lenne az Artemis-programban, csak pár New Shepard küldetést tud felmutatni, ráadásul a legutóbbit tavaly szeptemberben, amikor egy meghibásodás miatt balesetet szenvedett a rakéta, és azóta sem került sor újabb repülésre. 

Bob Smith középen, az első emberes űrugrás végrehajtása után tavaly júliusban. Fotó: Blue Origin

Bob Smith tehát megy, Dave Limp pedig érkezik, de ki is ő valójában?

Limp informatikusként kezdte pályafutását még az 1980-as évek közepén az Apple-nél, majd több különböző pozíció és vállalat után az Amazonnál kötött ki, ahol egyik alelnökként a fogyasztói elektronikai eszközök felügyeletéért felelt. Viszont az ő karrierje sem mondható makulátlannak, hiszen az Alexa nevű virtuális asszisztens technológia „kolosszális kudarc” lett az Amazon számára, melynek következtében 10000 alkalmazottól kellett megválnia a cégnek. Limp űripari tapasztalatait a Kuiper műhold-konstelláció fejlesztési felügyeletének köszönhetően szerezte, de mint ismert, a mai napig egy műhold sem állt még orbitális pályára, lényegében tehát semmi nem derült még ki arról, hogy működőképes lehet-e a hálózat és lesz-e jövője. Ilyen körülmények között érkezik Limp a BO-hoz, ahol eléggé nagy feladat és felelősség hárul majd rá: fel kell ráznia a különböző projekteket és a dolgozók csapatait (pl. New Glenn, Blue holdi leszállóegység, Orbital Reef kereskedelmi űrállomás program), rendbe kell tennie a BE-4 hajtómű további fejlesztését és gyártását, valamint ismét megbízhatóvá kell tennie a New Shepard szuborbitális rakétát, hogy kellő mennyiségű ülést tudjanak eladni jövőbeli űrugrásokhoz, ahol nagyon kezdenek lemaradni a Virgin Galactic mögött. 


Dave Limp. Fotó: Jeff Gilbert/Shutterstock 

Dark mode powered by Night Eye