Mozgalmas hétvége áll mögöttünk, ami a rakétaindításokat illeti, hiszen szombaton, azaz november 26-án sikeresen elindult az EOS-06 és a CRS-26 misszió, tegnap 1 óra 20 perckor pedig egy Hosszú Menetelés-2D állította pályára rakományát, mely a maihoz hasonlóan konstelláció bővítést szolgált. A Pleszeck Űrközpont 43/3 számú startállása sem maradt ki a sorból, ami délután remegett meg, amikor is egy Szojuz hordozórakéta, pontosabban annak 2.1b variánsa begyújtotta hajtóműveit. Rakományával 16:17-kor indult útjára, mely ezúttal egy GLONASSZ-M (Uragan-M) navigációs műhold volt a GLONASSZ-hálózat bővítésére. Az emelkedési fázis során minden rendben zajlott, csakúgy, mint a fokozatok szétválásának esetében. A végső művelet a Resetnyev vállalat által gyártott műhold pályára állítása volt, amit a rakéta Fregat-M névre hallgató végfokozata szintén sikerrel abszolvált. Így kijelenthető, hogy a Szojuz-2.1b eredményesen teljesítette 79. misszióját is, amely 2022-ben a 8. repülése volt.
Forrás: Orosz Védelmi Minisztérium