Az 1990-es évek vége óta a világ számos országában rendeznek CanSat versenyeket. Ennek lényege, hogy középiskolás diákok egy üdítős doboz méretű műholdban működő kísérleteket juttassanak rakéta segítségével kb. 1 km magasságba. Bár az Európai Űrügynökség versenyeire az elmúlt években egyénileg már több magyar csapat is kijutott, nemzeti versenyt idén először szerveztek a Magyar Asztronautikai Társaság, az Asztronautikai Diákkör, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szuborbitális rakétaépítő csapata, és a BME Kozmosz Szakkollégium segítségével. Ennek első projektindító rendezvényén 36 csapat vett részt a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban. A Spacejunkie ökoszisztéma egyik oszlopos tagja, Szabó Bence hazája, a Szlovák Köztársaság színeiben versenyez.
Fotó: Kővágó Angéla
A legtöbb ember üdítős dobozban a folyadékon, meg a buborékokon kívül nem nagyon tud mást elképzelni, s bevallom a gimnázium felé tartva volt bennem némi szkepticizmus, hogy 15-18 éves fiatalok miként lehetnek képesek két tudományos kísérletet bezsúfolni egy 115mm magas, 66 mm átmérőjű, 3dl-es dobozba. Aztán a folyosón végignézve, és az asztalokra kitett különböző stádiumban lévő villogó kütyüket látva, nem maradtak kétségeim afelől, hogy a fiatalokon nem múlik, van azért perspektíva magyar űrkutatás számára. Ahogy Arnócz István a MANT főtitkára fogalmazott, egy mai 18 éves minden szükséges tudást felszedhet az internetről, csak bátorítani kell őket hogy bármire képesek.
Arnócz István:
– Amikor a Magyar Asztronautikai Társaság az ötvenes években megalakult, hiánypótló tevékenység volt, hogy konferenciákat szervezzünk a kutató közösségnek, mára azonban bővültek a feladatok. Az egyesület hagyományos rendezvényei mellett megjelentek az ifjúság számára rendezett versenyek, illetve a vállalkozások számára fontos ismeretek terjesztése, így lehetőségük van friss tudást szerezni űripari, űrkutatási téren. Feltett szándékunk hogy új irányokba nyissunk, és az innovatív tudást is segítsük terjedni. A mai 10-20-30 éveseknek inkább az az érdekes, hogy bekerüljenek az űrkutatás jelenlegi vérkeringésébe. Ezért a CanSat verseny mellett számos más egyéb tevékenységünk is van, ami segíti az érdeklődőket, hogy különböző szinteken az űrkutatás aktív részeseivé váljanak.
Mi lehet a haszna egy mai diák számára egy nemzetközi versenyen való részvételnek?
– Az országos verseny igazi haszna az lehet, hogy a diákok beletanulhatnak a programozásba, elektronikába, de legfőképp az együttműködésbe. Ezért csináltunk oktatásokat, ahol a gyakorlatban kipróbálhatják, hogy le kell ütni egy billentyűt, be kell forrasztani egy ellenállást, hogy ezek nem feltétlen ördögtől való dolgok, és erre nekik is van lehetőségük. Mindenki hozzáteheti, amit ő tud, mindenki kap lehetőséget. Ezek a diákok ténylegesen lehetnek a jövő nagy űripari vállalkozói vagy űrkutatói, a CanSat verseny az a hely, ahol beláthatják ezt, hogy igenis, ha kitartanak és megtanulnak együtt dolgozni, akkor eredményeket tudnak elérni.
Milyen segítségeket kapnak a diákok ahhoz, hogy eredményesen tudjanak részt venni a versenyen?
– A mai diákoknak az elektronikai, informatikai, egyéb STEM területen történő tudásszerzése az interneten keresztül történik. Ezzel a versennyel mi egy olyan mentális erőteret hozunk létre, amivel beállítjuk a fiatalok érdeklődését egy alapvetően látványos dolog irányába, ahol pl. rakétákba tehetik a saját eszközeiket. Kiutazhatnak az Európai Űrügynökséghez, ott is megmérettethetik magukat, mert ez egy „Európa bajnokság” ahova minden ESA tagállamból érkeznek versenyzők. Tavaly volt soft skills képzésünk, rádiós képzés, 3D tervezés és nyomtatás, szoftveres és hardveres képzés, ezen felül tíz oktatási anyagot gyűjtöttünk össze a cansatverseny.hu weblapra, amihez hozzáférnek a diákok. Természetesen nagyon fontos a mentor személye, aki összefogja és irányítja a munkát, de bárki tájékozódhat a hamarosan induló Tiktok oldalunkról, létezik a CanSat verseny Instagram oldal, a Facebook, és természetesen a honlapon, illetve a MANT honlapján is elérhetőek a friss hírek.
Fotó: Kővágó Angéla
Fotó: Kővágó Angéla
A január második hétvégéjén a Szinyei Gimnáziumban megtartott szakmai program célja legfőképp a csapatok bemutatkozása és az egymás közötti információcsere volt. A versenyzők felé támasztott elvárásokról a zsűri egyik tagja Dr. Dudás Levente a BME Szélessávú Hírközlési és Villamosságtan Tanszék adjunktusa tájékoztatott, aki 2018-ban az Azori-szigeteken megrendezett ESA versenyre kísérte el a Piarista Gimnázium csapatát.
Dudás Levente:
– A srácok 2017 decemberében keresték meg nálunk a pocket cubesat-ok atyját Dr. Gschwindt Andrást, majd beadtuk a pályázatot és végül technológiai különdíjjal jöttünk haza a versenyről, – gyakorlatilag a mi rendszerünk volt az egyetlen, ami ebben a méretkategóriában kifogástalanul működött.
Van-e olyan jó tanács, amit érdemes megfogadni, ha valaki jó eredményt szeretne elérni?
– Minden műszaki kísérlet, berendezés, vagy akármilyen mérőrendszer működésének alapja a megfelelő tesztelés, illetve a tesztelésre fordított idő.
Nem a rendszert nehéz kitalálni, azért YT videókból, különböző fórumokról össze lehet gyűjteni azokat az információkat, hogy egy mikroszámítógéphez, mikrovezérlőhöz, hogyan kell a különböző szenzorokat illeszteni, azt hogyan kell életre lehelni. De a dolognak a kulcsa az, hogy teszteljünk, fordítsuk rá a megfelelő időt és energiát, értékeljük ki a teszteredményeket, és nagy valószínűséggel akkor majd a repülő példány megfelelően fog működni. Tehát az elsődleges tanács, hogyha meg van a rendszer, akkor minél többet járatni, minél jobban lemodellezni azt a fajta környezetet, amibe az felkerül. Legyen az ejtéses teszt, legyen az bármiféle egyéb kísérlet, amit ők kitalálnak, lényeg az, hogy teszteljünk, amennyire csak tudunk!
Ne ott a helyszínen a rakétába való beszerelésnél kelljen még gondolkodni, hogy „jaj, még akkor átprogramozom, de nem volt idő tesztelni, most miért nem működött?”… „Jaj még forrasztani kell, mert hirtelen tönkrement egy szenzorom, nincs belőle tartalék példány…”
Az adatokat rádión kell lehozni, fontos, hogy a rendszer akkor is működjön még, amikor földet ért, lehetőleg ne törje össze magát, és persze nem lehet eléggé hangsúlyozni a dokumentáció jelentőségét! Nem szabad elfelejteni, hogy pontot ér a PR és háttér-menedzselési tevékenység is, aztán győzzön a legjobb, mert csak egy csapat juthat ki az Európai Űrügynökség CanSat versenyére, ami majd ősszel lesz.
Berci, a a VITA CanSat csapat 2022-es pályamunkája, amellyel kijutottak Bologna-ba, a 2022-es ESA versenyre. Mellette az ESA verseny kabalája. Fotó: Kővágó Angéla
A verseny során több dokumentumot kell elkészíteni. A következő, a Critical Design Review és egy maximum 5 perces bemutatkozó videó benyújtási határideje 2023. február 26. Ennek alapján választják ki a tíz legjobb csapatot akik az április végén sorra kerülő döntőbe mehetnek.
Tavaly a Vital CanSat team jutott ki, az akkor Bolognában megrendezett ESA versenyre, melynek két tagja most a KiteSat néven szereplő csapatot erősíti. Szűr Abigél az Óbudai Árpád Gimnázium és Kazatsay Vilmos a Budai Gimnázium 11. osztályosai a tavalyi tapasztalatokból okulva néhány dolgot az idén igyekeznek kicsit másképp csinálni.
Szűr Abigél:
– A csapatmunka az nagyon fontos, a csapat kohézió, az együttműködés és ezek mellett talán még a feladatmegosztás, amire nagyon kellett figyelni és amiben sokat tudtunk fejlődni. Amikor kint voltunk, akkor nagyon sok emberrel tudtunk megismerkedni, és ez is még nyitottabbá tett minket szerintem.
Milyen hosszú távú haszna lehet egy ilyen versenynek?
– Mindenképpen meg lehet tanulni az együttműködést, de ami még eszembe jutott, az az előadó képesség fejlesztése, mivel több mint 200 ember előtt kellett beszélni a projektünkről, és streamelve is volt közben.
Ha most újra kezdhetnéd akkor lenne-e, amit másképp csinálnál?
– Sok mindent másképp csinálnánk szerintem, én személy szerint több időt és energiát szánnék rá, hogy szervesebb része legyek a csapatnak. Néhány csapattagunk minden nap dolgozott rajta, de mindenképp nagyon sok energia befektetést igényel.
Mi volt a feladatod?
– Én írom a dokumentációt a médiára is én rakom fel a képeket, és írom az összefoglalókat.
Mennyit dolgozol azon, hogy elfogadják a fiúk, ha mondasz valamit?
– Jogos kérdés, mert abszolút férfias terület az űripar, de nekem nagyon nagy mázlim van, mert ugyan csupa fiú csapattársam van, de mindenki nagyon elfogadott engem. Idén, ha körbenézek nagyon sok lányt látok, szerintem most már kezd kiegyenlítődni a férfi-nő arány, úgyhogy most nem merül fel ilyen élesen ez a kérdés. De egyébként igen, sokszor plusz energiabefektetés kell, hogy amikor beszélek, akkor meghallgassanak, és elfogadják az ötleteimet.
Mit tanácsolsz a lányoknak, vagy azoknak, akik nem annyira vannak benne ezekben az űripari dolgokban?
– Azt, hogy kezdjék el csinálni, mert menet közben meg lehet tanulni. Én most, amikor a második versenyemet kezdem, most értettem meg igazán, hogy mi ez az egész és mit csinálnak a többiek a csapatban.
Milyennek találod a többi csapatot, mi volt a benyomásod mikor végig mentél a folyosón?
– Nagyon kritikus szemmel néztem a többi csapatot, inkább azt néztem, hogy szerintem mi nem jó, és sok olyat láttam, ahol szárnyakat akarnak rakni rá, vagy kinyílik valami, és szerintem ott túl nagy a kockázata annak, hogy letörhet valami. Szóval nagyon sokan túl bonyolult dolgot akarnak csinálni, amit ha megcsinálnak, akkor nagyon jó, meg is nyerhetik vele a versenyt, de annak sokkal nagyobb a veszélye, hogy nem fog működni.
Kazatsay Vilmos ugyanezen a véleményen volt. Mint mondta, Bolognában láttak ugyan bonyolult projekteket, de a siker alapvetően nem ezen múlik.
Kazatsay Vilmos:
– Mikor tavaly elkezdtük nagyon bevállalósak voltunk, nem is gondoltuk, hogy ez vagy az a megoldás kockázatos lenne, de felvilágosítottak minket, hogy mi miért nem működik. Az egyedi kísérletünk pl. egy diffrakció ráccsal kivitelezett „élet detekció” lett volna. Egy fűszálat világítottunk volna át, ennek a mintázatát egy grafikonon ábrázoltuk volna és ebből tudtuk volna megmondani, hogy egy adott zöld szín a terepen valóban klorofillt tartalmaz-e, de sajnos ezt nem sikerült megvalósítanunk, mert nem volt idő a tesztelésre, és így nem akartuk kivinni, de a mentoraink sem engedték, hogy így menjünk, úgyhogy leegyszerűsödött a kísérlet egy gyorsulásmérésre.
Mi ebből a tanulság?
– Mindenképp a tesztelésre kell több idő, és idén a csapatbeosztásra is jobban figyelek, hogy mindenkinek legyen feladata.
Akkor evezzünk át az idei dologra, mivel készültök? El lehet árulni?
– Először egy irányított landolásra gondoltunk, de arról lebeszéltek minket. Az ejtőernyő madzagjait szervomotorokkal húzkodtuk volna, ezzel tudtuk volna irányítani a CanSat menetét, de ez nagyon komplex, és azt hallottuk, hogy egy egyetemi csapatnak is tíz évbe telt ezt megvalósítani, úgyhogy most egy sugárzásmérésen dolgozunk. Ez egyszerű, de az a lényeg, hogy működjön.
Milyen tanácsot adnál a versenytársaknak?
– Ne adják fel és fordítsanak rá sok időt. Sokszor sok a házi feladat, „nincs kedvem, nincs időm” – mégis ennek ellenére sok időt kell rá szánni, hogy minden kísérletet el lehessen végezni és a határidőket be lehessen tartani.
Kazatsay Vilmos és Szűr Abigél. Fotó: Kővágó Angéla
A magyar CanSat verseny első Nagy Találkozó címet viselő rendezvényén a bemutatott projektek és a csapatok kommunikációs képességei alapján a helyszínen lebonyolított szimpátia-szavazást az egri Dobó István Gimnázium AgriSat csapata nyerte. Mentoruk Berkes-Sinka Márta rendszeresen készít fel diákokat a Magyar Asztronautikai Társaság versenyeire.
A magyar csapatok tehát gőzerővel készülnek, de nincs ez másképp a szomszédos Szlovákiában sem, ahol azonban nem rendeznek nemzeti fordulót. Ez az oka annak, hogy Szabó Bence és csapata, a hat fős GHSat közvetlenül az Európai Űrügynökség versenyigazgatóságához nyújtotta be pályázatát, s mint az december közepén kiderült nyertek is, így a nemzetközi mezőnyben majd ők képviselhetik hazájukat ősszel.
Az AgriSat csapata nyerte az idei szimpátia szavazást. Fotó: Kővágó Angéla
Szabó Bence:
– A komáromi Selye János Gimnáziumban tanulunk, de mindenki magyar nálunk is, ezért a kísérletünk tervezésekor is a magyar tudományos hagyományokat tartottuk szem előtt. Egy dozimétert szeretnénk felvinni, ami a gamma és béta sugárzást méri, vagyis, hogy ez hogyan változik a magassággal, illetve még egy olyan szenzort is felküldenénk, ami a légkör összetételét tudja megállapítani. De ez még nagyon képlékeny, nem rég felmerült egy új ötlet is, amivel össze lehetne kötni, de az még nem egészen hivatalos meg kiforrott, még alakul hogyan lesz.
Hardver résszel hogy álltok?
– Miután megtudtuk, hogy beválasztottak, ugyanúgy ahogy a magyar csapatok, mi is kaptunk egy kezdőcsomagot, amibe az alapvető hardverelemek beletartoznak. Nekünk kell beszerezni a többit, amit vagy saját zsebből vagy szponzorok segítségével kell megoldani. Erre van limit, hogy 5000 EUR-nál nem kerülhet többe a projekt, illetve, ha mégis akkor pont levonást kapunk minden 10 EUR után, ami a határ felett van. De nálunk mindent rendben találtak, most volt január 14-én megbeszélésünk az ESA képviselőivel. Ezen a meghallgatáson adtak néhány tanácsot, és megismerhettük a szlovén csapatot is. Nagyon tetszett nekik, hogy hetekre beosztott munkatervünk van, az ütemezéssel nagyon elégedettek voltak, illetve azt a tippet adták, hogy a zsűri inkább a tudományosan megalapozott projekteket szereti, mintsem a nagyon merész technikai megoldásokat, úgyhogy eszerint fogunk tovább haladni.
Mit gondolsz, hogy milyen mentalitás kell ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen egy ilyen versenyen? Mire kell odafigyelni?
– Mindenképp a csapatmunka a legfontosabb. Hiába a tudományos felkészültség, ha a csapat tagjai nem tudnak együttműködni, annak nem lesz jó eredménye szerintem. De ha összeül 5-6 fiatal és meghallgatják egymást, akkor a másik perspektívájából is láthatjuk a dolgokat, és lehet, hogy olyasmi derül ki, amit egyedül nem vennénk észre.
Szerinted tényleg motiválhatja egy ilyen verseny a fiatalokat?
– Az űripar önmagában érdekes, de ez attól is függ, hogy a verseny szervezői hogyan prezentálják magát a versenyt. Ha több videó lenne, amivel bemutatják, hogy mi történik a külföldi döntőkön, milyen a nemzetközi mezőny, és miközben csinálják ezeket a szupermenő dolgokat, a közben remek csapatépítő meg kulturális programok vannak, akkor az abszolút motiváló lehet. Sok CanSat csapat internet elérhetőségét néztem, és az a benyomásom, hogy ezt a közösségi médiás jelenlétet lehetne még erősíteni. Erre is kapunk pontokat, csak nem olyan a súlyozása, mint a technikai résznek, úgyhogy van nekünk is honlapunk, de van Twitterünk, Instagramunk, Facebook oldalunk, illetve egy Flickr elérhetőségünk, ahova majd a fotókat tesszük. Most a 3D terveken dolgozunk, március végén kell egy részletes bemutató dokumentációt beadni, és május végére kell megépíteni a CanSat-ot. Mi mindenképpen szerettünk volna bejutni a döntőbe, és ott a terepen elindítani a CanSat-et, ezért ez számunkra nagyon nagy eredmény, hogy ez sikerült.
Fotó: Kővágó Angéla