A Kínai Űrállomásra ismét teherszállítmány érkezik, melyet a Tiencsou-6 űrhajó juttat el annak fedélzetére.
Indítás ideje, helye: 2023. május 10., magyar idő szerint 15:25 - Vencsang...
A kínai Holdprogram főtervezője szerint a következő hét évben képesek lesznek felkészülni rá, hogy embert juttassanak a Holdra.
Az ázsiai űrnagyhatalom az utóbbi években egyre...
Az ázsiai űrnagyhatalmat a Starship inspirálta a koncepció kidolgozásában.
Tavaly ősszel már olvashattunk a következő évtizedekre szánt újgenerációs kínai rakéták fejlesztéseiről és terveiről, most új...
Rövid időn belül két űrsétát is végrehajtottak, a mostani alkalmával is több feladatot hajtottak végre a tajkonauták.
Kevesebb mint két héttel az előző, harmadik űrséta...
Magyar idő szerint 03:36-kor elstartolt az idei év első Hosszú Menetelés-4B, azaz CZ-4B rakétája. A misszió a Csiücsüan Űrközpont SLS-2 indítóállásáról kezdődött, melynek célja...
Kijelölésre került az az aszteroida, melyet Kína célba fog venni a 2025-ben tervezett bolygóvédelmi tesztje során. A projekt nagyban hasonlít a DART küldetéshez, ám...
Ma reggel, a korai órákban két indításra is sor került, mely missziók egy Falcon-9, valamint egy Hyperbola-1 hordozó startját foglalták magukban.
Kezdjük az amerikai földről...