DM-2 liveblog – Dokkolás a Nemzetközi Űrállomásra

A Dragon Endeavour érkezik a Nemzetközi Űrállomásra, a tegnapi történelmi start után. A menetrend a következő lesz (magyar idő szerint):
16:29 – Dokkolás
18:45 – Zsilipajtó nyitása
19:15 – “Welcome ceremony”
21:15 – Érkezés utáni sajtótájékoztató
A cikket folyamatosan frissítjük a legfrissebb történésekkel, a legújabb van felül.

Köszönjük szépen a figyelmeteket, zárjuk is itt mára a közvetítést. Eléggé elfáradtunk az utolsó két napban de az biztos, hogy megérte. Holnap jövünk majd további videókkal és képekkel az eseményről.

19:25
Az első csoportkép, összeállt az Expedíció-63 teljes személyzete. Kezdődik az üdvözlési ceremónia, és Jim Bridenstine a NASA vezetője köszönti az űrhajósokat.

19:24
Az érkezés pillanata, nagy ölelések.

19:22
“Please come aboard!” Most mennek át az űrhajósok.

19:13
Az ISS személyzete már készen van, még a Dragon űrhajósai pakolásznak kicsit.

19:05
Nyitva a zsilipajtó.

18:57
Másodpercek vannak hátra a zsilipajtó nyitásáig.

18:50
Csúszás van, de kb. 10 perc múlva nyitják az ajtót. Az orosz űrhajósok is megérkeztek a “helyszínre”.

18:41
Már csak a Dragon ajtaját kell kinyitni, és ott van a híres zászló is.

18:29
A kamerák beállítása zajlik, valószínűleg marad a 18:45-ös ajtónyitás.

18:09
Minden készen áll a zsilipajtó nyitására a PMA-2 dokkolómodulnál. A legutóbbi információk szerint kb. 20 perc múlva nyitják az ajtót – tehát ez is korábban lesz az ütemtervhez képest.

18:04
A Nemzetközi Űrállomáshoz jelenleg dokkolt űrhajók és helyzete.

18:00
Míg szüneten voltunk folytak az előkészületek: Chris Kassidy kinyitotta a zsilip ISS-felőli ajtaját, kamerákat helyezett el, a Dragon űrhajósai pedig átöltöztek, és megkézdtek a rakomány átvizsgálást, és rendszer-ellenőrzéseket végeztek.

16:38
Most tartunk egy kis szünetet, addig az űrhajósok előkészülnek a zsilipnyitásra, tervezett időpontja 18:45.

16:34
Az űrhajósok levehetik a ruháikat, az irányítás arra kérte Bob Behnkent, hogy alaposan vizsgálja meg a ruháját, ugyanis egy kicsit alacsony nyomást jelzett.

16:33
Véget ért a dokkolási folyamat. Doug Hurley mond köszönetet a programban résztvevő összes embernek. Chris Cassidy megütögette az Űrállomáson lévő harangot, ezzel üdvözölve az űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomáson.

16:27
“Hard capture” (légmentesen is csatlakozott a két űreszköz) is megvan, az űrhajó mostmár hivatalosan is dokkolt az ISS-en. Az űrhajósok eközben türelmesen várnak.

16:19
A következő esemény a “hard capture” lesz, ekkor 12 csatlakozó karom erővel magához húzza az űrhajót, és ténylegesen csatlakozik a Dragon az ISS-hez.

16:17
“Puha” dokkolás megerősítve!!

16:14
10 méteren belül.

16:12
20 méteres megállási pontnál vannak. Rögtön folytatják is a megközelítést. Az űrhajósok leeresztették a sisakjuk vizorát.

16:09
20 méternél lesz a következő megállási pont.

16:04
1 évvel ezelőtt már láttuk ezeket a képeket, de nem lehet megunni…Fantasztikus a közvetítés. Eközben Chris Cassidy megerősítte, hogy az ISS készen áll a dokkolásra. 100 méterre van a Dragon.

16:00
170 méterre vannak a Nemzetközi Űrállomástól, és nem rossz a látvány.

15:59
Befejezték a manuális irányítást, az űrhajósok elégedettek a Dragon vezérlésével.

15:47
A manőverező fúvókák látványosan dolgoznak.

15:39
Vonalba álltak a dokkolóporttal, még pár percig tart a manuális repülés.

15:31
Manuálisan irányítják mindjárt az űrhajót, teszteket fognak elvégezni, de továbbra is tartják a 200 métert.

15:28
A második megállási pontnál vannak, 200 méterre az ISS-től, szemben a dokkolóporttal.

15:11
300 méterrel vannak az ISS alatt, hamarosan pedig újra nappal lesz.

15:02
Továbbra is 16 perccel előrébb vannak a menetrendhez képest, ha minden így marad, akkor 16:13-kor lesz a dokkolás.

14:59
Ez az igazi 21. század.

14:52
Nem állt meg az űrhajó az első várakozási ponton, hanem folytatják a megközelítést! Hamarosan sor kerül majd némi manuális vezetésre is. Látszik már az ISS is egészen jól.

14:49
A srácok már élőben vannak Youtube-on, nézzétek azt a közvetítést is!

14:36
Kb. 20 perc múlva érik az első várakozási pontot, 400 méterrel az ISS alatt. Itt megáll majd az űrhajó, és egy poll után folytatódik majd a megközelítés. Amúgy fantasztikusan tiszta a rádióforgalom, tényleg 21. századi minden ezen az űrhajón. A megközelítési feladatokért Bob Behnken felel a Dragonon, és sor kerül majd manuális irányításra is (ne feledjük, tesztútról van szó), de főképp automata üzemmódban zajlik majd minden.

14:29
16 perccel a tervezett menetrend előtt járnak, előfordulhat, hogy korábban kerül majd sor a dokkolásra. Az űrhajósok jelentették, hogy a ruhákat felvették, és szivárgás-ellenőrzést is végeztek.

14:20
Az Endeavour már csak pár kilométerre van az ISS-től, a megközelítés természetesen nagyon lassan zajlik és apró hajtómű-löketekkel, automata üzemmódban irányítják az űrhajót. Doug és Bob éppen a ruhájukba öltöznek vissza, melynek viselése kötelező a dokkolás folyamán. A kommunikáció csatornák is ellenőrzésre kerültek, már közös csatornán (loop) van az Endeavour, a Nemzetközi Űrállomás és a houstoni (NASA), illetve a Hawtorn-i (SpaceX) irányítóközpontok. Chis Cassidy az ISS-en már megkezdte az előkészületeket az űrhajó fogadására, a Dragon a Harmony modulon lévő PMA-2 csatlakozózsilipre fog dokkolni.

Az űrhajósok egy alvási periódus egy rövid élő bejelentkezést is tartottak, ahol megmutatták a kilátást és az űrhajót. Elmondásuk szerint az űrhajó viselkedése hasonló volt a földi szimulátorokhoz, semmilyen problémát nem tapasztaltak. Megemlítették még, hogy nagyon sima volt a rakéta emelkedése tegnap, de rázkódást természetesen tapasztaltak.

BREAKING: Megvan az első emberes Crew Dragon beceneve

Bob Behnken és Doug Hurley élőben jelentkezett be az előbb a Crew Dragon fedélzetéről, és végre elárulták a kapszula nevét.
A kapszula neve “Endeavour” (vagyis Törekvés, Igyekezet) lett, mint annak az űrsiklónak is, melyen mindketten már utaztak. Doug Hurley azzal indokolta a névválasztást, hogy a NASA és a SpaceX bátor törekvései kellettek a küldetés sikeréhez, mellyel az űrutazás új fejezete nyílhatott meg a mai nap.

DM-2 liveblog – 2. (sikeres) indítási kísérlet

Próbáljuk meg akkor újból. 🙂 A posztot folyamatosan frissítjük a legújabb történésekkel! Élő közvetítésünk a Youtube-on 19:45-kor indul.

21:50
Zárjuk itt az élő közvetítést, köszönjük, hogy velünk tartottatok! Gyertek Youtube-ra, ott még élőben vagyunk!
Összefoglalva: sikeres indítás után elindult a Crew Dragon fedélzetén Bob Behnken és Doug Hurley NASA űrhajósokkal. A misszió egy új korszak kezdete: ez volt az első alkalom, hogy egy privát cég űrhajósokat juttatott a világűrbe.

21:37
Levált a Dragon. Az űrhajósok biztonságban, úton vannak a Nemzetközi Űrállomásra, 19 óráig tart majd az útjuk.

21:35
Történelmet láthattunk, ez egy új korszak kezdete. Hamarosan leválik a Dragon a második fokozatról.

21:30
Második fokozat leállás: megfelelő orbitális pályán az űrhajósok!. Első fokozat landolás: ott a drónhajón a Falcon-9!!

21:30
A második fokozat továbbra is jó pályán, a hajtómű is rendben van. Kezdődik az első fokozat “entry burn”-je.

21:28
Első képek a visszafelé tartó első fokozatról. A Dragon röppályája is rendben van.

21:26
Sikeres indítás, első fokozat leválás, jelenleg a második fokozat dolgozik, az űrhajósok úton vannak. Ez valami gyönyörű volt.

21:23
Sikeres start!!!! Konkrétan nem tudunk megszólalni..

21:22
1 perc van hátra, Doug és Bob sok sikert és jó utat!!!

21:21
2 perc van hátra az indításig, minden rendben van a rakétával és a kapszulával. Az űrhajó belső energiára kapcsolt.

21:18
A tankolás mindjárt készen van, a tartályokat nyomás alá helyezték. 4 perc.

21:16
6 perc van hátra, szerintem most nagyon sok embernek magas a vérnyomása. Az enyém az biztosan.

21:14
Az űrhajósok készen állnak, 9 perc van hátra, sok sikert kívánt az irányítóközpont. Úgy tűnik tényleg megtörténik.

21:10
Fokozódik a feszültség, már a közvetítők is alig tudnak beszélni. 12 perc és történelmet írhatnak.

21:08
14 perc!!!!!!!! A második fokozat töltik éppen, és Gwynn Shotwell (a SpaceX elnöke) ad interjút, iszonyatosan nagy az izgalom.

21:04
Kevesebb, mint 20 perc van hátra, meg volt a nagy “venting”, ami jelzi az üzemanyagtöltést.

21:00
Kérdés volt, hogy hol lehet vajon Elon Musk. Megerősítették, hogy Elon az Irányítóközpontból van, és gondolom ő is nagyon izgul.:)

20:53
29 perc van hátra, a tankolás rendben zajlik. Az üzemanyag RP-1 (kerozin) és folyékony oxigén (mint oxidálószer).

20:48
Üzemanyag tankolás megkezdődött.

20:42
Visszahúzódott a személyzeti híd, és aktiválták az abort rendszert, 5 perc múlva kezdik a tankolást.

20:36
Launch Director: indulhat a tankolás, előtte azonban még a személyzeti híd húzódik majd vissza, és aktiválják a vészhelyzeti rendszert.

20:33
Az időjárás GOOOOO!!!!!!!!! Úgy tűnik javultak a körülmények, és indulhat majd a feltankolás.

20:23
1 óra van hátra az indításig, az időjárás elvileg javul, az irányítóközpont utolsó ellenőrzéseket kért az űrhajósoktól: szíjak, felszerelés, ülések ellenőrzése. Az űrhajósok megerősítették, hogy készek az indításra.

20:21
Folytatódnak az előkészületek, a Launch Director T-45 percnél dönt majd, hogy folytatják-e.

20:13
Minden “GO”, kivéve az időjárást. T-1 óránál lesz új előrejelzés. Villámlás és gomolyfelhők miatt egyelőre no-GO.

20:10
Hamarosan elvileg kapunk új időjárási előrejelzést.

20:08
Szeretjük a floridai időjárást, most újra kisütött a nap… Jelentések szerint amúgy az “Of Course I Still Love You” drónhajó már a leszállási zónában van, és munkára kész.

19:48
Az időjárás egyre rosszabb… T-45 percnél megtudjuk, hogyan határoznak, de ha így marad, akkor nem kezdik el az üzemanyag feltöltését. A kiszolgáló személyzet közben hagyja el az indítóállást.

19:43
Christina Koch – a jelenlegi női csúcstartó az egyhuzambeli űrutazások hosszában – is bejelentkezett.

19:40
A srácok már nagyban élőben vannak Youtube-on is, nézzétek őket! 🙂

19:20
Közben elkezdett esni az eső… T-45 percnél lesz majd a következő döntés, hogy folytatják-e. Érkezik az Air Force 2 Trump elnökkel az indításra is..

19:10
Bezártak a Dragon zsilipajtaját.

19:06
Jim Bridenstine és Bob Cabana (a Kennedy Űrközpont igazgatója) tart egy kis sajtótájoztatót.

19:00
Ez egy megunhatatlan látvány. 2 óra és 22 perc van hátra.

18:52
Rádiók ellenőrzése zajlik, illetve az üléseket repülési pozícióba állítják. (közelebb a kijelzőkhöz)

18:46
Időjárás: javulni látszik az idő, de a legnagyobb félelem a startállásnál esetlegesen kialakuló villámlás és vihar, illetve a vészhelyzeti zónákban a rosssz időjárás.

18:44
Ő a harmadik utas amúgy. 🙂

18:42
Már a kapszulában, a segítő személyzet most köti be őket az ülésekbe.

18:35
Már a kapszulánál vannak az asztronauták, hamarosan kezdődik az “ingress”, vagyis a beszállás.

18:28
Zajlik az utolsó telefonhívás, előtte azért még lent alaposan szemügyre vették a rakétát.

18:22
Gyönyörű képek, most érkeztek meg a startállásra.

18:12
Úton a 39A felé, stílusosan. Állítólag AC/DC is szól a kocsiban. Több, mint menő.

18:05
Kijöttek az űrhajósok, utolsó búcsúzás a családoktól, és indulnak is a startállásra a Tesla Model X-ekkel.

18:00
Megvolt megint az amerikai himnusz. Mindjárt jönnek ki az űrhajósok az épületből, ez a híres “walkout”. A családtagok búcsúztatják őket szokás szerint.

17:52
3 és fél óra van hátra az indításig.

17:48
Itt is a szelfi. 🙂 John Insprucker közben megerősíti, hogy az utolsó ellenőrzéseket végzik a rakétán, minden előkészület rendben zajlik. A kiűrítési zóna is rendben van, az időjárás továbbra is 50% maradt, szél, illetve hullámzás ma elég kicsi a partok közelében.

17:41
A NASA adminisztrátor szelfizik az űrhajósokkal és a személyzettel.

17:39
Jim Bridenstine beszél az űrhajósokhoz, Elon Musk ezúttal nincs ott. A beszédet szándékosan nem halljuk állítólag.

17:28
Folyik a beöltözés, következő lépés a szivárgás-, és a rádió ellenőrzése.

17:23
Megtörtént a “handover”: a SpaceX átvette a NASA-tól az űrhajósokat, és már folyik a beöltözés a Neil Armstrong felkészítő épületben.

17:15
Itt a Mesteeeeeer!!! John Insprucker nélkül nincs normális közvetítés. Pont.

17:09
Kicsit tisztább most az idő Floridában, reméljük így is marad, és az összes vészhelyzeti leszállási zónában is.

17:05
Kezdődik a hivatalos közvetítés a NASA-nál, és a SpaceX-nél.

16:51
Szép napot mindenkinek, hamarosan kezdünk! Reméljük az időjárás nem szól most közbe, 50% esély van ma a startra, holnapra pedig 60%. Ha egyik sem lesz nyerő, akkor kedden van még lehetőség, akkor 70%. Mindenki mormoljon akkor egy imát, hogy a felhők és a nagy szél hagyja el Floridát. 🙂

A Crew Dragon DM-2 küldetés űrhajósai

DM-2 küldetés legénysége: Bob Behnken és Doug Hurley

Már tényleg nincs sok hátra, és elindul a Sárkány a Nemzetközi Űrállomásra. A blogon több napja igyekszünk minél több tartalmat megosztani veletek a nem mindennapi küldetéssel kapcsolatban. Azt hiszem, mi itt mindannyian jobban várjuk az esti órákat május 27-én, mint egy kisgyerek a Szentestét.

Az elmúlt napok során számos remek írás jelent meg az oldalon (a DM-2-ről szóló összes írásunkért katt ide). Elmondhatjuk, hogy most már ismerjük a különc látnok milliárdost, a céget, melyet megálmodott, és annak karizmatikus elnöknőjét. Sőt már magáról az űrhajóról is rengeteg mindent megtudtunk. Éppen itt az ideje, hogy a Crew Dragonnal utazó két asztronautával is megismerkedjünk. Név szerint Douglas G. Hurley-val és Robert L. Behnken-nel

Douglas G. Hurley

A Demo Mission-2 küldetés parancsnoka (Spacecraft commander) Douglas G. Hurley, 1966. október 21-én született a New York állambeli Endicottban. 1988-ban a Tulane Universityn szerzett építőmérnöki diplomát, 1991-től rendelkezik képesítéssel repülőgép vezetésre. Három alkalommal teljesített szolgálatot a Csendes-óceán nyugati térségében. 1997-ben tesztpilóta kiképzésben részesült, ezt követően az F/A-18-as vadászrepülő különböző típusaival is repült. Egyik repülése alkalmával ragadt rá a „Chunky” becenév, melyet hívójelként a mai napig használ. Összesen több mint 5500 órát repült és több mint 25 géptípus kapcsán szerzett pilóta tapasztalatokat. A 2000-es években részesült űrhajós kiképzésben a houstoni Johnson Űrközpontban.

Hurley feleségével és kisfiával

Már kiképzett űrhajósként az STS-107, illetve STS-121 jelzésű küldetések során támogatói, tanácsadói szerepkörben szolgált. A NASA-nál töltött évek alatt volt alkalma az orosz Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központban is szolgálatot teljesíteni. Összesen 683 órát töltött a világűrben, két űrsikló küldetésen vett részt. Első alkalommal az Endeavour űrrepülőgéppel repült az STS-127 misszió során. Első űrszolgálata alatt összesen 15 napot, 16 órát és 44 percet töltött a világűrben. Ezalatt 248-szor kerülte meg a Földet.

2011. július 8-án az utolsó űrsikló pilótájaként Hurley részt vett az STS-135 küldetésen. A Raffaello modullal ellátmányt, kutatási anyagokat és eszközöket szállítottak a Nemzetközi Űrállomásra. A küldetés alatt 12 napot, 18 órát és 27 percet töltött a világűrben, 202-szer kerülve meg a Földet.
Az űrsiklók nyugdíjazását követően a Johnson Űrközpont repülő személyzetért felelős osztály igazgatóhelyettese lett. 2014 augusztusában a kereskedelmi űrrepülések személyzeti osztályának igazgató helyettese lett, majd 2015-ben a NASA bejelentése szerint Hurley lett az Amerikai Egyesült Államok egyik első űrhajósa, akit kereskedelmi űrrepülésekre képeztek ki. A kinevezés után meg is kezdte a felkészülést a Boeingnél és a SpaceX-nél. 2018-ban a SpaceX bejelentette, hogy Douglas G. Hurley lesz a Crew Dragon Demo-2 küldetés parancsnoka. A Sárkány első utasa házas, felesége Karen Nyberg, aki szintén űrhajós. Egy kisfiuk van.

Hurley kisfiának rajza apja űrhajójáról

Dr. Robert Behnken

A SpaceX első emberes küldetésének második legénységi tagja dr. Robert Louis Behnken. 1970. július 28-án született a Missouri állambeli St. Ann-ben. 1992-ben a Washington Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. Az Amerikai Légierő (United States Air Force) pilótája lett, szolgálatát az F-22-es vadászgéppel látta el. A légierőnél 1997-ben műszaki ismeretekből doktorált. 1999-ben pedig tesztpilóta kiképzésben részesült. A légierő kötelékében több mint 780 órát repült, és több mint 25 különböző típusú gépen teljesített szolgálatot, illetve tesztelte azokat. 2000-ben a Johnson Űrközpontban részesült űrhajós kiképzésben. 2006-ban részt vett a NASA egy speciális tengeralatti missziójában a NEEMO 11-ben, melynek keretén belül hét napot töltött egy víz alatti kutatóbázison.

Az Endeavour űrsiklóval repült előszőr 2008. március 11-én. Itt küldetés felelősként vett részt a misszióban, melynek célja az volt, hogy a Japán Kibo első részét és a kanadai Dextre robotkart az űrállomásra szereljék. Az STS-123 jelű küldetés alatt 378 órát töltött a világűrben. Ezalatt háromszor végzett űrhajón kívüli tevékenységet (EVA, űrséta) és 19 órát töltött a világűrben szkafanderben. Küldetése során 250-szer kerülte meg a Földet.
2010. február 8-án ismét az Endeavour űrsikló küldetés specialistája volt. Az űreszköz 24. repülése az STS-130 jelzést kapta.

A küldetés feladata a Tranquility modul és a Cupola feljuttatása volt. Második űrszolgálata alatt Behnken 330 órát töltött a világűrben, mely során ismételten tett három űrsétát. A küldetés ideje alatt 217-szer kerülte meg a Földet. Az űrsikló korszak után 2012-ben Peggy Whitsont leváltva az Űrhajós Iroda vezetője lett. Egészen 2015-ig, amikor is felvételt nyert a kereskedelmi űrhajóskiképzésre jelölt asztronauták közé. 2018 augusztusában kapta meg kinevezését a Crew Dragon Demo-2 misszió műveleti parancsnok (Joint operations commander) feladatkörre. Dr. Behnken házas, felesége Katherine Megan McArthur, szintén űrhajós (egyszer járt az űrben, a 2009-es STS-125 küldetésen, a Hubble utolsó javító-misszión).

Bob Behnken és felesége

Elsőnek lenni mindig nagy feladat. Számos alkalommal bebizonyította már a történelem, hogy az elsőket megőrzi az emberiség emlékezete. Történelemkönyvek őrzik az első császár nevét, az első bátor hegymászóét, aki meghódította a Csomolungmát. De ugyanígy kiolvashatjuk annak a két feltalálónak a nevét, akik első alkalommal repültek saját maguk által készített gépezetükkel. Miután a Földön nem maradt más, az ember a csillagok közé vágyott. A világűr első utasának nevét az egész ember ismeri. Pont ahogyan az első női űrhajós neve is beíródott az egyetemes emlékezetbe. Három űrhajós különösen becses helyen szerepel a már sokat emlegetett lapokon. A Holdra eljutott űrhajó legénységének három tagja talán a leghíresebb űrhajósok maradnak, míg világ a világ. Azt túlzás lenne mondani, hogy a Dragon két bátor űrhajósát pár év múlva minden kisiskolás név szerint ismer majd, mint az Apollo-11 legénységét annak idején. De optimista módon azért annyira számítok, hogy a jövő űrtörténelmében, legalább egy tekintélyes bekezdést kap ez a két bátor férfi.

Jó utat fiúk! Gyertek haza épségben!

A SpaceX első űrhajósai útban a Crew Dragonhoz az egyik teszt során

A Dragon űrhajók bemutatása

A SpaceX amerikai magánűrcég 2020. május 27-én tervezi elindítani a Crew Dragon űrhajót a Nemzetközi Űrállomásra. Ez az Egyesült Államok emberes űrhajózásának egyik mérföldköve lesz, ugyanis 2011 óta nem indult űrhajós amerikai földről, az űrrepülőgép-program befejezése óta. Ebben az időszakban a NASA a Roszkozmosztól vásárolt Szojuz üléseket, hogy fel tudjanak jutni az ISS-re. Ezt a hosszú időszakot fogja most a SpaceX és NASA együttműködése megtörni a május 27-i starttal a legendás 39A indítóállomásról. Mai cikkünkben a Dragon űrhajók történetét mutatjuk be.

Cargo Dragon, a teherűrhajó

A Cargo Dragon (vagy Dragon 1.0) története 2006-ban kezdődik, amikor a NASA a Commercial Orbital Transportation Services (Kereskedelmi Orbitális Szállítási Szolgáltatás) programja keretében megbízta az Orbital ATK-t (ma Northrop Grumman) és a SpaceX-et a Nemzetközi Űrállomásra utánpótlást szállító, automata teherűrhajók kifejlesztésével. Ez a megbízás adta a löketet a SpaceX-nek, ugyanis ezzel együtt egy több milliárd dolláros pénzcsomagot is kaptak a Falcon-9 hordozórakéta és a teherűrhajó kifejlesztésére. A SpaceX ekkor vetette fel először a Cargo Dragon űrhajó terveit.
Négy évvel a bejelentés után, 2010 júniusában a Falcon-9 első tesztrepülésén egy Dragon űrhajó prototípust vitt magával az űrbe. Ezen az űrhajón még nem volt repülési és irányítási szoftver, hőpajzs a visszatéréshez, illetve egyéb kulcsfontosságú elemek se, ugyanis még csak az űrhajó strukturális integritásának és aerodinamikai tesztjét végezték el élesben repülés közben. A teszt sikeresnek bizonyult, így folytatták a fejlesztést az első “rendes” tesztrepülésre. 2010 decemberében indult a Dragon C1 küldetés, ahol már automata repülést hajtott végre a Dragon, tesztelte a Draco hajtóműveit, illetve hőpajzs segítségével visszaereszkedett a Föld légkörébe és leszállt a Csendes-óceánra. Ez volt a második repülése a Falcon-9-nek, ami szintén sikerrel zárult. Ebben a misszióban a Falcon-9 második fokozatát újra beindították, és egy magas, elliptikus pályára állították tesztképpen. A misszión két darab CubeSatot is felvittek az űrbe, illetve Elon Musk poénból elrejtett egy korongnyi francia Bouére sajtot a rakomány közt. Mint ahogy a rakéta, úgy a Dragon is jól vizsgázott, így a NASA-tól zöld utat kapott a SpaceX az első tesztútra az ISS-hez.

A legelső Dragon prototípus

Érdemes megemlíteni, hogy mindkét repülésnél megpróbálták az első fokozatokat ejtőernyővel lelassítani, majd az óceánból elvontatni, de a fokozatok elégtek a légkörben.
2012 májusában indult a Dragon C2+ misszió, ahol már az ISS-hez kapcsolódott a teherűrhajó a Canadarm robotkar segítségével. Ezt a folyamatot nevezzük “berthing”-nek, mely nem egyenlő a dokkolással.

A Dragonról készült képeken jól látszik, hogy a hőpajzs teljesen más mint az űrrepülőgépeken. Itt nem kerámiacsempéket használtak, hanem ún. ablatív borítást. Ezt az anyagot a NASA fejlesztette ki, és PICA-ként ismeretes, a SpaceX pedig továbbfejlesztette a PICA-X verzióra. Ez egy könnyű és olcsó szénszálas borítás, ami tulajdonképpen plazma formájában leválik a kapszula aljáról, így elszállítva a hőt, ami a kinetikus energia átalakításából keletkezett. Ez a borítás többször felhasználható, minden egyes belépéskor csak egy töredéke veszik el.

A híres Dragon C1 a SpaceX Hawthorne-i központjának mennyezetén, élő közvetítések hátterében jól látszódik

A Dragon C2+ misszióval a SpaceX történelmet írt, és az első kereskedelmi vállalat által készített űrhajó, mely csatlakozott az ISS-hez. 2012 októberében a CRS-1 misszió keretében a SpaceX első kereskedelmi útját tette az űrállomásra a Dragonnal. Összesen 905 kg hasznos terhet vittek fel az ISS-re, amiben 66 új kísérleti elem is volt. Szintén 905 kg terhet hoztak vissza, többek közt értékes tudományos kutatások eredményeit. A CRS-programmal a SpaceX-nek egy stabil bevételforrása alakult ki, és ekkor indultak be a kereskedelmi műholdindításaik is. Így kellő mennyiségű pénzt tudtak fordítani a visszatérő-újrafelhasználható fokozatok kifejlesztésére. A CRS-program első felében a SpaceX-től 20 indítást vásárolt a NASA, az utolsó, CRS-20 idén márciusban indult. Összesen egy kudarc volt: a CRS-7-est elvesztették, amikor a rakéta emelkedés közben felrobbant. A CRS-12 misszió volt az utolsó, amikor újonnan épített kapszula ment az ISS-re, onnantól végig újrafelhasználták a korábban repült kapszulákat. A Cargo Dragon pályafutása alatt 43 438 kilogramm utánpótlást szállított az ISS-re, többek közt dokkolómodult, kamerákat, felfújható modult, tudományos kísérleteket, CubeSatokat, felszerelést, illetve alapvető szükségleti cikkeket. Több mint 33 tonna rakományt tudott visszahozni a Földre összesen.

Cargo Dragon adatok:

Újrafelhasználhatóság: a kapszula rész, max. 3x használták újra
Hordozórakéta: Falcon-9
Tömeg (rakomány nékül): 4200 kg
Max. rakomány: 6000 kg az ISS-re (vákuumban/nyomás alatt)
Max. rakomány visszahozatal: 3000 kg (nyomás alatt), 3500 kg (vákuum)
Raktér térfogata: 10 m3 (kapszula), 14 m3 (vákuumban lévő raktér)
Hosszúság: 6,1 m
Szélesség: 3,7 m
Áramforrás: napelemtáblák
Hajtóművek: Draco gázdinamikai fúvókák, ezeket használják randevúkor, manőverezéshez és a visszatérő pályára álló manőverhez is (deorbit burn)
Státusz: nincs használatban
Első repülés: 2010. június 4. – Dragon prototípus, Falcon-9 első misszió
Utolsó repülés: 2020. március 7. – CRS-20 utánpótlási misszió

Dragon CRS-18 indítás, a Falcon-9 Block 5 verziójával

Cargo Dragon XL

A Cargo Dragon holdutazásra képes változata. 2020 márciusában a NASA bejelentette, hogy a SpaceX a Gateway Logistics Services (Gateway Űrállomás Logisztikai Szolgáltatások) megállapodása keretében egy egyszer használatos Dragon űrhajót fejleszt ki, hogy az a Lunar Gateway Platform holdkörüli űrállomásra utánpótlást szállíthasson. Ezt a változatot Falcon Heavy-vel indítanák, és akár egy évig is a Gateway-nél tartózkodhat majd. 5 tonnásra tervezik a szállítóképességét, fontos szerepet fog játszani a Gateway ellátásánál.

A Crew Dragon, az új űrtaxi

A legjobbat hagytuk utoljára, így elérkeztünk a Dragon 2-höz, vagy más néven Crew Dragon-hoz. Ennek a verziónak a fejlesztése 2011-re tehető, amikor a NASA 75 millió dollárt adott a SpaceX-nek a Commercial Crew Development 2 (Kereskedelmi Személyzet-indítás Fejlesztés 2) program keretében egy abort system (küldetésmegszakító-rendszer) kifejlesztésére. A CCDev-2 program követelménye volt, hogy egy űrkapszula prototípust kell építeni. 2011 októberében a NASA elfogadta a SpaceX javaslatát egy beépített küldetésmegszakító-rendszerre. Ez a Mercury/Szojuz/Apollo-féle mentőtorony célját szolgálja, de a torony helyett beépített hajtóművekkel húzzák el az űrhajót, a rakéta meghibásodása esetén. Ehhez a rendszerhez a SpaceX a Draco hajtóművek továbbfejlesztett változatát, a SuperDraco hajtóműveket használja.

2012-ben kezdték tesztelni ezt a hajtóművet a McGregorban lévő telephelyen, sikerekkel. A hajtómű hipergol hajtóanyagot használ a megbízható és gyors gyújtás érdekében, amire egy vészhelyzet esetén is nagy szükség van. Az űrhajót elejétől fogva 7 személyesre tervezték, illetve lehet növelni a rakomány tömegét a legénység csökkentésével, vagy teherűrhajóként lehet használni legénység nélkül. A CRS-program második fázisában már ezt az űrhajót fogják használni teherszállításra a Cargo Dragon helyett.
2012 nyarán 440 millió dollárt kapott a SpaceX a NASA-tól a további fejlesztésekre. 2013-ban kezdődtek az ejtőernyőtesztek, az első teszt alkalmával egy 5400 kilogrammos objektumot 2400 méteres magasságból ledobtak egy helikopterrel, direkt forgást előidézve. A fékezőernyők és főernyők is jól vizsgáztak, a tesztek folytatódtak.

Teltek az évek, és a jármű egyre kifinomultabbá vált, a végsőhöz hasonló formáját 2015-ben vette fel, amikor egy Pad Abort Test-et hajtottak végre. Beindították a küldetésmegszakító-rendszert az indítóálláson, a teszt pedig sikerrel zárult. Időközben kifejlesztették az életfenntartó-rendszereket a Paragon Space Development Corporation segítségével, illetve a PICA-X hőpajzs harmadik verzióját is megalkották a járműhöz, az újrafelhasználhatóság növelése céljából. Ejtőernyők helyett eredetileg a SuperDraco hajtóművekkel szerettek volna leszállni egy betonpályán, de ezt a tervet végül a NASA kérésére elvetették, mert túl kockázatos volt – maradtak a klasszikus ejtőernyőknél. Ilyenkor már az űrruha fejlesztése is javában folyt: 2012-ben kereste meg a SpaceX az Orbital Outfitters céget az űrruhák tervezésével kapcsolatban, a dizájnhoz pedig a Disney jelmeztervezőjét, José Fernandezt kérték fel. A design után a SpaceX mérnökök “használhatóvá” építették a ruhát, hogy megfeleljen a NASA követelményeknek.

2017-ben szerződtettek egy Hold körüli Crew Dragon utat Falcon Heavy-vel, de ezt később törölték a Starship-program javára. Ugyanebben az évben publikálták az űrruha-dizájnjukat. Fontos megjegyezni, ezek az űrruhák csak a kabinon belüli tartózkodásra vannak tervezve, nem űrsétára.
Maga az űrhajó az univerzális NASA Docking Systemet használja. A Crew Dragon a Cargo Dragonnal ellentétben dokkol, saját Draco hajtóművek segítségével, nem használja a Canadarmot. 3300 kg terhet vagy legfeljebb 7 asztronautát tud szállítani (a NASA missziók csak 4 ülést igényelnek majd). A hajó teljesen automatizált az indítástól a dokkolásig, de a legénység bármikor be tud avatkozni. Egyszerű, tiszta belső tere van, és értintőképernyős paneleket használnak, de biztonsági okokból analóg gombok is találhatóak a panelek alatt.
Az űrhajóban fülkés vákuum WC is található. A Cargo Dragonhoz hasonlóan van egy raktér a kapszula alatt, itt találhatóak a napelemek (hozzásimulnak a testhez, nem kihajthatóak, ez növeli a megbízhatóságot), illetve még itt találhatóak a radiátorok, amik elpárologtatják a felesleges hőt. 210 napot tölthet az űrben dokkolva az űrállomáshoz, mely a NASA követelménye volt.

2019. március 2-án először indították a Crew Dragont a Demo-1 misszió keretében az ISS-hez egy személyzet nélküli küldetésre. Sikeren dokkolt az ISS-hez, majd Anne McClain amerikai űrhajósnő és David Saint-Jacques kanadai űrhajós kinyitották a Crew Dragon ajtaját és üdvözölték Ripley-t, az űrhajó “utasát”, aki egy szenzorokkal ellátott tesztbábu volt. Március 8-án ledokkolt az ISS-ről, majd visszatért a Földre. A misszió teljes siker volt.

Crew Dragon közelíti meg az ISS-t – talán a leghíresebb kép a küldetésről

2020. január 19-én az In-Flight Abort Test került végrehajtásra, egy másik Dragonnal (az előző megsemmisült egy hajtóműteszt közben, mely hónapokkal vetette vissza a programot). A Falcon-9 hajtóműveit Max-Q (maximális aerodinamikai nyomás) után leállították (ekkor a jármű már átlépte a hangsebességet). A leállítás után pár pillanattal beindították a küldetésmegszakító rendszert, ami sikeresen elhúzta a kapszulát a felrobbanó rakétától. Várható volt, hogy felrobban a rakéta, ugyanis hatalmas nyomások érték elváláskor, a SpaceX nem tervezte a rakéta bármiféle további használatát.
Mivel az összes eddig teszt sikeres volt, és az első kapszula robbanása miatti problémákat is elhárították, az űrhajó készen állt az emberes repülésre.

In-Flight-Abort teszt – pillanatokkal ezután szedték darabokra az aerodinamikai erők a Falcon 9-et.

Crew Dragon adatok

Újrafelhasználhatóság: A kapszulát igen, de csak teherűrhajóként. Emberes útra kizárólag új Dragont használnak majd.
Hordozórakéta: Falcon-9
Tömeg (rakomány nékül): 9525 kg
Max. rakomány: 6000 kg az ISS-re (vákuumban/nyomás alatt)
Max. rakomány visszahozatal: 3000 kg (nyomás alatt), 3500 kg (vákuum)
Személyzet: 7 fő (4-et igényel a NASA)
Raktér térfogata: 9,3 m3 (kapszula), 12,1 m3 (vákuumban lévő raktér)
Hosszúság: 8,1 m
Szélesség: 4 m
Áramforrás: napelemtáblák a raktér oldalán
Hajtóművek: Draco gázdinamikai fúvókák, ezeket használják dokkoláskor, manőverezéshez és a visszatérő pályára álló manőverhez is (deorbit burn), Superdraco hajtóművek abort esetén
Státusz: aktív
Első repülés: 2019. március 2. – Demo -1 misszió az ISS-re

A Crew Dragon belső tere

2020. május 27-én indul el a Crew Dragon Bob Behnkennel és Doug Hurley-vel, a Demo-2 misszió keretében az ISS-re. A blogon még rengeteg sok infót találhattok majd a misszióról, űrhajósokról, és azokról a dolgokról és emberekről akik mögöttük állnak, klikk ide az összes írásunkért. Kövessetek bennünket Facebookon is, illetve május 27-én, ha minden a terv szerint halad, élőben fogjuk közvetíteni a történelmi indítást Nagy Szabolcs ISS-fotóssal. Tartsatok velünk!

Bob Behnken és Doug Hurley a Crew Dragon szimulátorban gyakorlatozás közben

Egy legendás korszak vége – STS-135, az űrrepülőgép-program utolsó útja

2011. július 8-án indult az utolsó űrsikló a világűrbe, a program 135. küldetése egy legendás, bár tragédiákkal fémjelzett korszakot zárt le az amerikai űrutazás történetében.

„The space shuttle spreads its wings for one final time for the start of a sentimental journey into history”
“Az űrsikló még egy utolsó alkalommal kitárja szárnyait, hogy megkezdje szentimentális utazását a történelembe.”
Rob Navias, NASA kommentátor az Atlantis indítása után

Az utolsó misszió előzményei

A Columbia űrsikló 2003-as balesete után George W. Bush elnök bejelentette, hogy a Nemzetközi Űrállomás elkészülése után az űrrepülőgépek nyugdíjba vonulnak, egyúttal életre hívta a Constellation-programot (ez lett a későbbi Space Launch System – SLS, mely a mai napig csigalassúsággal halad). Az Űrállomás építésének befejezését 2010-re tervezték, azonban a csúszások miatt ez végül 2011-re tolódott ki.
A Columbia balesete után minden űrsikló küldetés rendelkezett egy „mentőmisszióval” is, mely egy esetleges meghibásodás esetén indulhatott volna a szerencsétlenül járt űrhajósok megmentésére. Így egy küldetésre két űrrepülőgépet és két személyzetet készítettek fel, a mentőmissziók pedig általában STS-3XX jelzést kaptak, azonban végül sosem került sor ilyen indításra.

2 űrsikló az indítóálláson: elől az STS-125 (Atlantis), hátul pedig az STS-400 mentőmisszió (Endeavour)

2010 novemberében a NASA akkori adminisztrátora, Charlie Bolden (egykori űrhajós) aggodalmát fejezte ki, hogy a tervezett STS-133 és STS-134 küldetések után szükség lesz még egy útra, mert a kereskedelmi teherszállító űrhajók elkészültéig biztosítani kell az utánpótlást az ISS-en. Bár a NASA 2011-es költségvetésében előszőr nem volt fedezet még egy útra, végül egy külön törvénykiegészítéssel biztosították azt.
Az Endeavour utolsó útjának, az STS-134 mentőküldetésére az Atlantist jelölték ki, STS-335 jelzéssel. Ez a misszió lett végül az utolsó út, az STS-135. 2003 óta először fog űrsikló mentőküldetés nélkül az űrbe indulni, ugyanis időközben a másik két űrrepülőgép, az Endeavour és Discovery szétszerelése már megkezdődött.
Ha esetleg bármilyen okból az Atlantis nem tud visszatérni (a félelmek főképpen az űrsikló hővédő tégláira vonatkoztak), akkor a személyzet az ISS-en marad, és később majd egyesével, Szojuz űrhajókkal térhet vissza. Az asztronauták ezért Oroszországban is jártak az indítás előtt, és személyre szabott orosz (Szokol) űrruhákat, és Szojuz-üléseket is kaptak, melyeket aztán magukkal vittek az útra.

A személyzet ezúttal csak 4 főből állt (a fenti okok miatt), mindegyikül már tapasztalt űrhajós. Érdekesség, hogy ilyen kis legénység utoljára 28 évvel korábban utazott űrrepülőgéppel, 1983-ban a Challanger által végrehajtott STS-6 küldetésen.

A küldetés feladatai

A legfontosabb feladat az ISS ellátmányának biztosítása 2012-ig, amikor a kereskedelmi cégek átveszik az űrállomás utánpótlás-szállítását a Commercial Resupply Services (CRS) program keretében. Később, 2012 májusában a SpaceX lesz az első magáncég, aki egy tesztküldetés keretében eljut a Dragon kapszulával az ISS-re, és 2012 októberében pedig a CRS-1-el megkezdődik a tényleges utánpótlás-szállító program.

A kb. 6 tonna súlyú ellátmányt és tartalék alkatrészeket a Raffaello többcélú logisztikai modul segítségével szállítják fel, mely az Atlantis rakterében kerül elhelyezésre, és dokkolás után a robotkarral csatlakoztatják majd a Harmony modulhoz. A Raffaellot visszafelé szeméttel, és meghibásodott/felesleges eszközökkel töltik majd meg. Mivel az űrsiklón csak 4 fős személyzet utazik, ezért az Atlantis középső fedélzetét is ellátmánnyal töltik fel.
Az űrsikló rakterében helyett kapott az ún. Lightweight Multi-Purpose Carrier (LMC) platform is, mellyel a Robotic Refueling Mission (RRM) nevezetű kísérleti eszközt viszik fel. Az RRM-et az űrállomás egyik külső tároló platformjára fogják elhelyezni, és egy jövőbeli űreszköz „feltankolásának” a lehetőségét fogják vizsgálni.

Az LMC platform visszafelé is hoz majd szállítmányt: a 2010-ben már egy űrséta során leszerelt, a hűtőrendszer egyik meghibásodott szivattyúját (Pump Modul, PM) juttatja majd vissza. Az új RRM eszközt, és a visszahozandó PM-et egy űrsétával fogják majd az űrhajósok a raktérből ki,- és behelyezni. A kis létszámú űrsikló legénység, és a viszonylag rövid felkészülési idő miatt az űrsétákat az ISS személyzete fogja majd végrehajtani. 
Az Atlantis egy kísérleti pikoműholdat is visz magával, melyet majd az űrállomásról való ledokkolás után állít majd pályára. A PSSC-2 (Picosatellite Solar Cell Testbed 2) nevű műhold a 180. és egyben utolsó űreszköz melyet űrrepülőgép állít majd pályára.

Chris Ferguson, Doug Hurley, Sandy Magnus és Rex Welhiem egy sajtótájékoztatón, háttérben az indítóállásra tartó Atlantis

Indítási előkészületek, start

A több hónapig tartó felkészítés után az Atlantis június 1-jén gördül ki az OPF (Orbiter Processing Facility) épületéből a 39A indítóállás felé. Érdekesség, hogy eközben alig pár kilométerrel arrébb az Endeavour űrsikló landolt a Kennedy Űrközpont 15-ös kifutópályáján, visszatérve az STS-134-es küldetésről. Természetesen hatalmas érdeklődés előzte meg az űrrepülőgép utolsó útját, és a NASA is nagy ünnepségeket szervezett a dolgozóknak és a médiának. Barack Obama amerikai elnök is meglátogatta családjával a még felkészítés előtt álló Atlantist.

Az Atlantis az indítás előtti este

Az Atlantis végül július 8-án indult útjára, bár az indítás előtti nap még kedvezőtlennek tűnt az időjárás, később azonban kitisztult az idő. A visszaszámlálás T-31 másodpercnél leállt, mert a rendszer úgy érzékelte, hogy egy folyékony oxigént szállító kar nem húzódott megfelelően vissza az űrhajótól. Az irányítóközpontban ülő technikusok végül az egyik indítóálláson lévő kamera segítségével megbizonyosodtak, hogy minden rendben van és kb. 2 perc után folytatódhatott a visszaszámlálás. Az Atlantis sikeresen elindult és ezzel megkezdődött az űrrepülőgép-program utolsó, 12 naposra tervezett útja.

Első és második nap Föld körüli pályán

Pályára állás után a szokásos műveletek kezdődtek meg: a raktérajtók, és a kommunikációs antenna kinyitása, illetve a robotkar ellenőrzése.
Második nap különleges reggeli ébresztőre keltek az űrhajósok: a Marshall Űrközpont többtucatnyi munkatársa egy előre felvett videóban kívánt sok szerencsét a legénységnek. Ezen a napon került sor a Columbia balesete óta bevezetett „TPS Survey”-re: az űrsikló borításának és hővédő tégláinak részletes lefotózása és vizsgálata a robotkar végére helyezett speciális kamerákkal és szenzorokkal. A folyamat kb. 5 óra hosszat tartott, és az űrhajósok még aznap megkezdték az előkészületeket a másnapi dokkolásra. Két kisebb pályakorrekció végrehajtására is sor került.

Harmadik nap – Dokkolás

Következő nap megérkezett az Atlantis az ISS-hez, de még a dokkolás előtt, 180 méterrel az Űrállomás alatt az űrsikló egy 360 fokos “bukfencet” hajtott végre, hogy az ISS űrhajósai alaposan le tudják fotózni az Atlantis hasán lévő hővédő téglákat, sérüléseket keresve. A manőver után az űrsikló sikeresen dokkolt a PMA-2 modulhoz, ez volt az Atlantis tizenkilencedik, és az űrrepülőgépek utolsó dokkolása a Nemzetközi Űrállomásra. A zsilipajtók kinyitása után az űrhajósok üdvözölték egymást, és ezzel 10 főre nőtt az ISS-en lévő űrhajósok száma. Még aznap az irányítóközpont jelentést kapott a Védelmi Minisztériumtól, hogy egy régi orosz műhold, a Kozmosz-375 másnap délben az ISS-Atlantis komplexum pályáját keresztezheti, de később megállapították, hogy nincsen veszély, és nincs szükség pályaemelésre sem.

Az ISS és az Atlantis személyzete

Negyedik nap – A Raffaello csatlakoztatása az Űrállomáshoz

Másnap, július 11-én Sandra Magnus, és Doug Hurley a Canadarm-2 robotkar segítségével kiemelték az űrsikló rakteréből a Raffaello modult, és a Harmony modul alsó kikötési pontjára csatlakoztatták. A földön közben döntés született a küldetés 1 napos meghosszabbításáról, ugyanis a pontos indítás, és az első három nap takarékos üzemmódja miatt bőven maradt az Atlantis üzemanyagcelláiban energia. A plusz egy napot az űrhajósok a Raffaello ki-, és bepakolásával tölthetik majd. Chris Ferguson parancsnokot arról is tájékoztatták, hogy nincs szükség a hővédő téglák további vizsgálatára, ugyanis a rendelkezésre álló fényképek alapján a mérnökök nem találtak megrongálódott kerámiacsempéket.

Az Atlantis az ISS-en – itt már kiemelték a Raffaello modult

Ötödik nap – Űrséta

Következő nap az ISS Expedíció-28 két űrhajósa, Mike Fossum és Ron Garan készült űrsétára.
Az űrséta feladatai a következők voltak: a meghibásodott szivattyúmodul átmozgatása az ISS egyik külső tárolómoduljáról az űrsikló rakterébe, az RRM eszköz kivétele az Atlantis rakteréből, és a Dextre robotkar egyik tárolójára helyezése. További feladatok voltak még a Canadarm2 robotkart tartó szerkezet megjavítása: ezt az előző, STS-134 úton helyezték fel a Zarja modulra, jelentősen kibővítve ezzel a robotkar hatótávját. Azonban az eszköz egyik vezetéke beszorult, és a megfelelő működés érdekében ki kellett szabadítani. Sor került még a MISSE-8 nevű anyagkísérleti panel kihelyezésére, illetve a PMA-3 adapter külső részére helyeztek fel egy hővédő paplant, mely jelentős napfénynek volt folyamatosan kitéve.
Fossum és Garan 6 óra és 31 perc alatt sikeresen végzett a teendőkkel, eközben a személyzet (Hurley és Magnus kivételével, akik a robotkart kezelték a Cupola modulból) az ISS belsejében megkezdte a Raffaello kipakolását.

Hatodik, hetedik, nyolcadik nap – A rakomány kipakolása

Július 13-án a reggeli ébresztőt Sir Elton John videózünete szolgáltatta az űrhajósoknak. A két nap nagyrészt a Raffaello, és az űrsikló középső fedélzetén lévő rakomány kipakolásával telt, illetve számos TV interjút is adtak az űrhajósok. A hetedik napi ebédre egy “All American” menüt állítottak össze, az étlapon volt marhaszegy, grillcsirke, sült bab, kukorica és almás pite is. Az ebédet a NASA élőben közvetítette. Aznap délutánra a személyzet pihenőidőt is kapott. Lefekvés után azonban az űrhajósok egy riasztásra ébredtek: az Atlantison lévő 5 független számítógép egyike (GMC-4) hibát jelzett, de Chris Ferguson parancsnok kb. 1 óra alatt a földi irányítás segítségével elhárította a problémát. A legénység a riasztás miatt 30 perccel tovább aludhatott és reggeli után Ferguson és Hurley sikeresen újraindította a meghibásodott számítógépet.
Aznap reggel Sir Paul McCarthy ébresztette az asztronautákat. A nyolcadik napon is folytatódott a rakomány ki,- és bepakolása, illetve délután Barack Obama egy jóhangulatú telefonhívásban is üdvözölte az űrhajósokat. A nap végére az ellátmány 70%-nak kipakolásával végeztek.

Az “amerikai” ebéd közben

Kilencedik és tizedik nap

Július 16-án, a küldetés kilencedik napján is folytatódott a logisztikai munka: Walheim és Fossum egy leendő orosz űrsétához szükséges eszközöket pakolt a Quest zsilipmodulba, Hurley és Garan pedig az űrsikló középső fedélzetére rögzített visszahozandó csomagokat. Sandra Magnus eközben mintákat vett az Űrállomás légköréből, melyet a Földön fognak majd kielemezni. Az Atlantis legénysége egy videót is rögzített, melyben a programban résztvevőknek kösztönték meg a munkájukat, illetve tisztelegtek az amerikai űrhajózás nagy alakjai előtt: Alan Shepard, John Glenn, Neil Armstrong, Eugene Cernan és John Young neve is elhangzott a köszöntőben.
Tizedik nap reggel a Stennis Űrközpont dolgozói ébresztették az űrhajósokat. Aznapra a szállítmány átpakolásának befezejése volt a program, mellyel sikeresen végeztek is, és a Raffaello zsilipajtaját is bezárták. Doug Hurley és Rex Walheim iskolások kérdéseire válaszoltak, Satoshi Furukawa és Sandra Magnus (aki nagy focirajongó hírében állt) pedig a női futball-világbajnokság döntőjét nézték meg együtt. A nap további részére pihenőt kaptak az űrhajósok.

Tizenegyedik nap – A Raffaello visszaemelése, búcsúzás

Július 18-én a Johnson Űrközpont munkatársainak ébresztőjére kelhettek az űrhajósok. Reggeli után Hurley és Magnus a Canadarm2 robotkar segítségével a Raffaello modult visszahelyezték az Atlantis rakterébe. Ezután kezdődött meg a búcsúceremónia, melynek során Chris Ferguson, bemutatta azt az amerikai zászlót, amit az Atlantis magával hozott. A zászló érdekessége, hogy az űrrepülő első útján, az STS-1 küldetésen is megjárta a világűrt. “A zászló mindaddig a Nemzetközi Űrállomáson marad, míg legközelebb amerikai űrhajó jön érte.” – mondta az Atlantis parancsnoka.

Chris Ferguson (mikrofonnal) a ceremónia közben

Innen származik a híres “Capture the flag” mondás, amit a Commercial Crew Programmal kapcsolatban sokszor hallhattunk. A Boeing és a SpaceX versenyéből most a SpaceX juttathat újra amerikai űrhajóst, amerikai űrhajóval a Nemzetközi Űrállomásra – legalább is jelen sorok írásakor, május 27-én indul a DM-2 küldetés. A dolog külön érdekessége, hogy Doug Hurley, aki az STS-135 pilótája volt, most a DM-2 parancsnokaként személyesen lehet ott a zászló “visszaszerzésekor”. A zászló vissszatérte után, legközelebb akkor viszik csak az űrbe megint, ha az egy Földön túli expedíció lesz.
Az elbúcsúzás és köszönetnyilvánítások után az űrsikló személyzete visszatért az Atlantisba, és bezárták a zsilipajtót.

A híres zászló

Tizenkettedik nap – Ledokkolás az ISS-ről

Július 19-én korán reggel az Atlantis lecsatlakozott a Nemzetközi Űrállomásról, és megkezdte a távolodást. 180 méter távolságban az űrsikló megállt, és a pozícionáló fúvókák segítségével lassan körberepülték az űrállomást, alapon lefényképezve azt, későbbi elemzések céljából. A robotkar segítségével mégegyszer átvizsgálták az űrsikló borítását, űrszemét, vagy mikrometeoritok által okozott sérüléseket keresve. A képeket a földi személyzet gyorsan ki is értékelte, és nem találtak semmilyen sérülést.

Tizenharmadik nap – Utolsó nap az űrben

Az utolsó űrben töltött nap reggelén a Kennedy Űrközpont munkatársai köszöntötték a személyzetet.
Ezen a napon került sor a PSSC-2 nevű pikoműhold pályára bocsátására, illetve az űrhajósok több interjút is adtak az országos csatornáknak. A nap nagy részében a másnapi landolás előkészületei zajlottak, többek között Ferguson és Hurley egy szimulátoron gyakorolta újra a leszállást.
Aznap este, a New York-i Empire State Building felhőkarcolót piros-fehér-kék színekben világították ki, így tisztelegve az űrrepülőgép-program 30 éve előtt.

Az utolsó landolás – egy korszak lezárul

Július 21-én elérkezett a leszállás napja, az utolsó űrrepülőgép legénységét pedig az amerikai himnusszal keltették. A himnusz után a NASA legendás űrhajósnője Shannon Lucid köszöntötte az űrhajósokat, illetve megköszönte a programban résztvevő összes ember munkáját, akik a “szívüket és a lelküket” adták az űrsikló-programhoz.

Shannon Lucid az irányítóközpontban

Az Atlantis megkezdte az utolsó ereszkedését, és hamarosan feltűnt az éjszakai Florida egén. Ahogy Rob Navias, NASA kommentátora fogalmazott: “Piercing the pre-dawn skies, the Space Shuttle announces its arrival at the lauch site with its signature sound of twin sonic booms, having gone subsonic, for the last time. “ – “Utoljára a hajnali égen áttörve, az Űrsikló a jellegzetes kettős hangrobbanással jelenti be érkezését.”

A landolás közben Rob Navias gyönyörű szavakkal búcsúzott az űrrepülőgép-programtól:

“Having fired the imagination of a generation, a ship like no other, its place in history secured, the shuttle pulls into port for the last time. Its voyage, at an end.”“Egy semmi máshoz sem fogható hajó, mely egy egész generáció képzeletét ragadta meg, és biztosította helyét a történelemben, utoljára kötött ki. Utazása végetért.”

A sikeres landolás és megállás után Chris Ferguson parancsnok a következő szavakkal zárta az Űrsikló utolsó útját:
“Mission complete, Houston. After serving the world for over 30 years, the shuttle has earned its place in history, and it has come to a final stop.” – “Küldetés teljesítve, Houston. Miután az Űrsikló 30 évig szolgálta az egész világot, kiérdemelte méltó helyét a történemben, és végleg megállt.”

Az Atlantis főfutóművének (Main Landing Gear) helye

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Atlantis ( az űrsikló-program 135. és egyben utolsó, az Atlantis 33. küldetése)
Parancsnok: Chris Ferguson (harmadik űrutazása)
Pilóta: Doug Hurley (második űrutazása)
Küldetés specialisták: Sandra Magnus (harmadik űrutazása) és Rex Walheim (harmadik űrutazása)
Start, indítóállomás: 2011. július 8. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 200 keringés, 12 nap 18 óra 27 perc 52 mp
Magasság: 350 km
Landolás: 2011. július 21. Cape Canaveral

A személyzet balról jobbra:Rex Walheim, Doug Hurley, Chris Ferguson és Sandra Magnus 

Források
spacefacts.de
Wikipedia
NASA
NASA / STS-135 Press Kit

59 éve indult útnak Alan Shepard

1961. május 5-én indult útnak az első amerikai űrhajós, Alan Shepard. Az évforduló alkalmából újból a korabeli magyar sajtóból szemlézünk.

A Mercury–Redstone–3 misszió, a NASA Mercury-programjának első olyan küldetése volt, amely során embert küldtek a világűrbe. A dátumból látható, hogy alig néhány héttel történt mindez Jurij Gagarin 1961. április 12-ei űrrepülése után, azonban ez az úgynevezett űrugrás nem volt teljesen egyenértékű Gagarin űrrepülésével.

Az 1830 kg-os Mercury űrhajó (Mercury No.7) Redstone rakétával indult útjára a floridai űrközpontból 1 fős személyzetével, a Freedom 7 pedig a hívójele volt. Alan Bartlett Shepard Jr. (1923–1998) 187 km magasra ment fel a Freedom 7-el, ami lényegében egy szuborbitális, ballisztikus repülés volt, amely során elérte az alacsonyabb műholdpályák magasságát. Ezt az úgynevezett űrugrást az különbözteti meg az űrrepüléstől, hogy az ezt végző objektum ballisztikus pályán eléri a világűrt, de nem áll Föld körüli pályára, mert a sebessége nem éri el az első kozmikus sebességet.

Alan Shepard a Freedom-7 fedélzetén

15 perc 28 másodpercnyi repülést követően az űrhajó a Bahama-szigetek mellett szállt le az Atlanti-óceánra. Összehasonlításképp: Jurij Gagarin űrrepülése a Vosztok–1-el 108 percig tartott, s ez idő alatt egyszer megkerülte a Földet. Ezért is van az, hogy sokan nem ezt tekintik az amerikaiak első igazi űrrepülésének, hanem John Glennét, aki 1962. február 20-án a harmadik amerikai volt, aki az űrben járt, de az első, aki meg is kerülte a Földet.

Alan Shepard neve egyébként később is előkerül még az űrutazás történetében, ugyanis az Apollo–14 küldetésben eljutott a Holdra is, és 33 órát töltött égi kísérőnk felszínén. Ő volt az Apollo-program legidősebb űrhajósa, az ötödik ember a Holdon, valamint az első ember, aki golfozott a Holdon.

Források
Népszabadság XIX. évfolyam, 107. szám
Űrhajózási lexikon (Szerk.: Almár Iván). Budapest, Akadémiai Kiadó, 1984
Wikipedia

Apollo-7 – Sikeres tesztút, lázadozó űrhajósok

Az Apollo-1 katasztrófája utáni első emberes Apollo-küldetés feladata az áttervezett űrhajó tesztje volt, Föld körüli pályán. A missziót végül teljes sikernek könyvelték el, de bőven akadtak problémák is, például sor került az első “űrlázadásra” is.

A híres és szomorú Apollo-1 baleset után az Apollo űrhajó parancsnoki modulját teljesen áttervezték, és a gyártó North American cég a CSM–101 jelű, több földi tesztelésen is átesett űrhajót szállította le a misszióhoz. A cél egy 11 napos Föld körüli repülés volt, amin a parancsnoki és szervízmodult (Command and Service Modul – CSM) rendszereit és dokkolási képességét tesztelik. A Holdkomp fejlesztése csúszásban volt, ezért azt későbbi küldetéseken kívánták tesztelni.

A tesztút parancsnoka a veterán Wally Schirra lett, aki korábban a Mercury-program (az ötödik emberes) Sigma 7 jelű, és a Gemini-program 6A jelzésű küldetésein már járt a világűrben. A másik két űrhajós Donn Eisele és Walter Cunningham lett, mindketten újoncok.
Az Apollo-7 több tekintetben is mérföldkő volt: az első emberes Apollo-küldetés, az első háromfős amerikai személyzet, a Saturn-IB első emberes indítása, az első élő TV-közvetítés az űrből, és az utolsó indítás az LC-34 starthelyről.
A Holdért folyó verseny hevében, a NASA már az Apollo-7 előtt elhatározta, hogy a következő küldetés, az Apollo-8 a Hold köré repül majd. Ezt James Webb, a NASA akkori vezetője egy feltételhez kötötte: az Apollo-7-nek hibátlan missziónak kell lennie.
Érdekesség, hogy október 6-án, (mely egyben a 62. születésnapja is volt) alig pár nappal az indítás előtt, Webb bejelentette, hogy lemond a tisztségéről és visszavonul. Október 10-én (1 nappal az indítás előtt) a küldetés parancsnoka Wally Schirra is bejelentette, hogy ez lesz az utolsó űrutazása.

Don Eisele, Wally Schirra és Walter Cunningham

A Saturn-IB hordozónak ez volt az ötödik útja és az első, amin személyzet tartózkodott. A küldetéshez nem volt szükség a Saturn-V rakétára (mely ekkor már túl volt két tesztúton: Apollo-4 és Apollo-6), a Föld körüli pályára elég volt a Saturn-IB 15 tonnás teherbíró képessége is.
A furcsa, és érthetően ideges körülmények (az oroszok is haladtak közben a Hold felé, a NASA még mindig a “Tűz” után próbálta magát összeszedni) között folyt a felkészülés, és az indítást október 11-re tűzték ki. A startra a Cape Canaveral-ben, a Légierő bázisán található LC-34 indítóállomást jelölték ki, melyrő már több Saturn-IB indítás is volt, illetve itt történt az Apollo-1 balesete is. Az Apollo-7 startja után amúgy az LC-34-et nem használták többet (a Saturn-IB indításokat a 38B-re helyezték át), 1969-ben a nagyrészét elbontották, és a mai napig az Apollo-1 emlékhelyeként szolgál.

Indítás, dokkolási szimuláció

Október 11-én rendben elindult az Apollo-7, a Saturn-IB rakéta is tökéletesen teljesített, habár felszállás előtt akadt némi probléma. A start napján erős keleti szél fújt az óceán felől, ami egy esetleges vészhelyzet esetén a mentőtoronnyal leszakított űrhajót a szárazföld felé, lakott területre fújta volna. Az indítást ennek ellenére az irányítóközpontból engedélyezték, de ezt a parancsnok Wally Schirra hevesen ellenezte, aki már a legénység másik két tagjával az űrhajóban beszíjazva várta a startot.

A végül problémamentes start után az első feladat egy dokkolási szimuláció végrehajtása volt, – igazi Holdkomp híján egy makettal. A második fokozatról (S-IVB) való leválás után az űrhajót visszafordítják az S-IVB felé, és úgy csatlakoznak a még a második fokozatban lévő Holdkomphoz, melyet aztán “kivontatnak”. Ez a folyamat azért szükséges, mert a Holdkomp a CSM mögött került elhelyezésre – ezt a módszert alkalmazták az Apollo-program összes későbbi küldetésén. Az Apollo-7 feladata ennek a dokkolási folyamatnak a szimulációja volt, tényleges csatlakozás nélkül.
A műveletet Donn Eisele, a parancsnoki modul pilótája sikeresen el is végezte, annak ellenére, hogy az S-IVB fokozat takarólemezei (ezek fedték a Holdkomp dokkoló adapterét) nem váltak le teljesen, hanem csak virágszirmok módjára nyíltak ki. Az esetből tanulva a később küldetéseken már robbanócsavarokat alkalmaztak a fedelek eltávolítására.

Az Apollo űrhajó tesztjei

Az egyik legfontosabb teszt az űrhajó fő hajtóművének (Service Propulsion System – SPS) a tesztje volt, mely egyben az egész program koncepciójának alappillére is. Ez a hajtómű lassítja majd le az űrhajót a holdi pályára álláshoz, illetve visszatérésnél ezzel gyorsítanak ki vissza a Föld felé. Az űrhajósok összesen 8 hajtóműindítást végeztek el sikeresen, és mindegyik a meghatározott 1%-os hibahatáron belül történt. Az űrhajósok navigációs helyzetmeghatározást is végeztek (szextánssal is), illetve az űrhajó összes rendszerét alaposan letesztelték, és pár apróságon kívül mindent rendben találtak.

Walter Cunningham feljegyzéseket készít

Megfázás és egyéb problémák

A problémák hamar, már a küldetés elején elkezdődtek, amikor is Wally Schirra náthás lett, amit aztán hamar két társa is elkapott. A világűrben ez még nagyobb probléma, ugyanis nincsen gravitáció, amitől távozni tud a váladék az orrüregből, helyette fájó, feszítő érzést okozott az űrhajósoknak, akik érthetően nem érezték jól magukat. A tüneteket különböző fájdalomcsillapítókkal és gyógyszerekkel próbálták enyhíteni, de a feszes repülési ütemterv sem segített. Az űrhajósok úgy érezték, hogy Houston túl sokat vár el tőlük, ugyanis a tesztek sokkal több időt vettek igénybe, mint ahogy azt korábban megbecsülték.
A feszültség később a tervezett élő TV-közvetítés előtt csúcsosodott ki: Schirra kereken megmondta az irányítóközpontnak, hogy nem kezdik meg a közvetítést, amíg az elvárt hajtóműteszteket be nem fejezik. Végül az Űrhajós Iroda főnöke, Deke Slayton (aki felelt a legénységek kiválasztásáért) avatkozott közbe, és utasította az űrhajósokat a TV-közvetítés megkezdésére, ami a körülményekhez képest jó hangulatban telt.

Az első TV-közvetítés az űrből

Az asztronauták közérzetét az új hulladékgyűtjő rendszer (értsd: WC) sem könnyítette meg: egy ürítés 30 percig tartott, és büdös szagot árasztott a kabinba.
Több másik rendszerre is panaszkodtak az űrhajósok: az űrhajó életfenntartó rendszereinek szivattyúi és ventillátorai elég hangosak voltak (ezért néha ki-be kapcsolták azokat), valamint a hűtőrendszer vezetékein is sokszor pára csapódott ki, amit a személyzetnek kellett “felporszívózni” a vizeletürítő csövekkel. Az Apollo-programra kifejlesztett új ételek sem nyerték meg a tetszésüket (korábban csak tubusos ételeket vittek fel a Mercury és Gemini-programban): a fagyasztva szárított ételek – melyhez hideg, vagy meleg vizet kellett adni – könnyen törtek, morzsálódtak és természetesen szanaszét repültek a kabinban. A napi 2500 kalóriás étrend fontos részei voltak az energiaszeletek, ezeket azonban az űrhajósok nagyon édesnek találták, így gyorsan megutálták őket.

Az alváshoz használatos hálózsákok kényelmetlenek voltak (rossz helyen voltak a szíjak), és az alvási ciklusok meghatározása sem volt tökéletes: 24 órán keresztül zajlott a munka, ezért aki aludt, az is hallgathatta a hangos rádióforgalmazást.
A visszatérésre készülve újabb szóváltásba került a személyzet a földi irányítással: Schirra ragaszkodott hozzá, hogy visszatérés közben ne vegyék fel a sisakjukat. A megfázás miatt ugyanis a váladék a fülükben gyülemlett fel, ami füldugulást okozott, és az űrhajósok attól féltek, hogy az esetleges nyomásváltozás miatt beszakadhat a dobhártyájuk (és sisakban az orrukat sem tudják kifújni).
Az irányítás többször is utasította őket a sisakok használatára, de Schirra nem engedett, és végül mindhárom űrhajós sisak nélkül tette meg a visszatérést.
Azért lássuk be, Schirra már egyáltalán nem foglalkozott a következményekkel, ugyanis már a küldetés előtt bejelentette, hogy távozik a NASA-tól… Az esetnek azonban súlyos következményei voltak Eisele és Cunningham számára: soha többet nem válogatták be őket repülő személyzetbe.

Visszatérés, és a küldetés eredményei

Október 22-én, 10 nap és 20 óra repülés után tért vissza a fáradt, de megkönnyebbült személyzet. Kapszulájuk az Atlanti-óceánra (a későbbi Apollo-küldetések már a Csendes-óceánra érkeztek), a Bermuda-szigetektől délre csobbant, ahol a 13 kilométerrel arrébb tartózkodó U.S.S. Essex repülőgép hordozó várta.

A küldetés után 8 napig tartott az asztronauták “kihallgatása”, akik részletesen beszámoltak az összes tapasztalatukról az új űrhajót illetően. A megfigyeléseknek köszönhetően sok változtatást eszközöltek a következő, 1968 decemberében induló Apollo-8 útjához.
A problémák ellenére a küldetés minden előzetes célkitűzést sikerült elérni, és kiderült, hogy az Apollo űrhajó megfelel a későbbi holdexpedíciók követelményeinek.

Fontosabb repülésadatok

Rakéta, űrhajó: Saturn-IB (SA-205), Apollo űrhajó (CSM-101, Holdkomp nélkül)
Személyzet: 3 fő
Parancsnok: Walter Schirra Jr. (harmadik, egyben utolsó űrutazása)
Holdkomp pilóta: Walter Cunningham (első, és egyben az egyetlen űrutazása)
Parancsnoki modul pilóta: Donn F. Eisele (első, és egyben az egyetlen űrutazása)
Start, indítóállomás: 1968. október 11. Cape Canaveral, LC-34
Időtartam: 10 nap, 20 óra, 9 perc, 3 másodperc
Magasság: 231-297 km
Leszállás: 1968. október 20. Atlanti-óceán

A küldetés jelvénye

Források
spacefacts.de
Wikipedia
NASA

A nap képei 118# – 30 éves a Hubble űrteleszkóp

30 éve áll szolgálatban a Hubble űrteleszkóp, ami minden korábbinál részletesebb és gyönyörűbb képekkel örvendezteti meg az űrkutatás és csillagászat iránt érdeklődőket, illetve nyújt tudományos adatot a csillagászoknak és tudósoknak. Impactarm részletes cikksorozatban írt a teleszkóp felbocsátásáról, kezdeti problémáiról, és a szerviz küldetésekről (felbocsátás, első szerviz/1, első szerviz/2, második szerviz, harmadik szerviz, negyedik szerviz).

Az alábbi fotókkal kívánunk a távcsőnek boldog születésnapot, és még további sok sikeres évet.

STS-109 – A negyedik Hubble szervíz-küldetés

Folytatjuk a Hubble űrteleszkóp szervíz-misszióit bemutató sorozatunkat, a 2002-es, 3B jelzésű negyedik úttal.

A Hubble felbocsátásáról (STS-31) szóló írásunkat itt, az első szervíz-küldetésről (STS-61) itt és itt, a második szervízútról (STS-82) itt, a harmadik útról (STS-103) szóló beszámolónkat pedig itt olvashatjátok.

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a giroszkópok meghibásodása miatt előrehozták 1999-re a következő utat, hogy ne veszélyeztessék a Hubble működőképességét. Ekkor bontották a harmadik nagyjavítást kétfelé, ez lett a “3A” szervíz-küldetés. Az STS-103 űrhajósai sikeresen kicserélték a giroszkópokat, illetve a fedélzeti számítógépet, és több memóriaegységet is korszerűsítettek. A teleszkóppal azonban további teendők voltak, melyek a “3B” szervíz-küldetés személyzetére vártak.

A küldetés feladatai

Advanced Camera for Surveys (ACS) beszerelése. Az új, harmadik generációs kamera az ibolyántúli, a látható és az infravörös tartományokban képes észlelni. Az új kamera a régi Faint Object Camera (FOC) egységet fogja váltani.

Az ACS kamera felkészítés közben

A már 8 éves napelemtáblák teljes cseréje, kisebb, de merevebb konstrukciójú új panelokkal (SA3), melyek 20%-kal több energiát képesek előállítani.

Az elavult központi tápegység (Power Control Unit, PCU) cseréje. A PCU osztja el az áramot a napelemekből és az akkumulátorokból a távcső más részeire.
Az 1997-ben a Hubble-re telepített NICMOS (Near Infrared Camera and Multi-Object Spectrometer) spektrométer hűtését végző vadonatúj crycooler beépítése. A kamera hűtőfolyadéka egy meghibásodás miatt elpárolgott, ezért 1999 februárja óta az eszköz működésképtelen volt.

További feladat volt még a vezérlőrendszer egyik reakciókerekének cseréje, új hővédő takarók elhelyezése a teleszkóp külsején, illetve a Hubble pályájának megemelése.
A NASA tervei szerint ezekkel a javításokkal a Hubble 2014-ig működőképes maradhat.
A sok teendő miatt, ezen az úton – az első és a második szervízhez hasonlóan – újból 5 űrsétát terveztek végrehajtani.

Előzmények, indítás

A küldetésre a Columbia űrsikló lett kijelölve, mely egy két és fél éves nagy felújításról tért vissza. Utolsó útja 1999-ben volt, amikor az STS-93 küldetés keretében a Chandra távcsövet juttatta a világűrbe. 2002-ben már nagyban zajlott a Nemzetközi Űrállomás építése és ellátása is, azonban a Columbia ebben nem vett részt, ugyanis mint elsőként megépített űrrepülőgép nehezebb volt a flotta többi tagjához képest, így jóval kisebb hasznos terhet tudott volna szállítani az ISS-re. A NASA ezért úgy határozott, hogy a Columbiát a “szóló” küldesékre osztja be, így az esedékes Hubble-javításra is.
Sajnálatos módon ez a küldetés volt a Columbia utolsó sikeres útja, az ezt követő 2003-as STS-107 misszión visszatérés közben az űrsikló a légkörbe érve megsemmisült, megölve ezzel mind a 7 utasát. A baleset oka az volt, hogy indítás közben a külső üzemanyagtartályról levált egy hőszigetelő habdarab, mely a baloldali szárnyat találta el, és egy hatalmas lyuk keletkezett. A visszatérés közbeni súrlódásból keletkezett hő az üreges szárny belsejébe jutott, így semmisítve meg az űrsiklót…

A Columbia két csúszást követően végül 2002. március 1-jén indult útjára a 39A indítóállomásról, és kezdte meg 2 napos útját az űrteleszkóphoz.

A Hubble elkapása

Március 3-án érkezett meg a Columbia a távcsőhöz, melyet szokásos módon az űrsiklón lévő robotkarral (melyet Nancy Currie kezelt a küldetésen) fogtak be, és csatlakoztattak a Columbia rakteréhez. Azután a Hubble-t úgy forgatták, hogy a napelemei (még utoljára) teljesen feltöltsék az akkumulátorait, ez 4 és fél óráig tartott. Ezután került sor a napelemek feltekercselésére (az új panelok már merev vázzal rendelkeznek), felkészülve ezzel az elkövetkező űrsétákra. Az előző küldetésekhez hasonlóan, az öt űrsétára két párost osztottak be: az első, harmadik és ötödik EVA-t Grunsfeld és Linnehan, a második és negyedik űrsétát pedig a Newman és Massimino páros végzi majd el.

A régi napelemek feltekercselése. A kép felső részén jól láthatóak a teleszkóp antennái is, melyeket az elkapás előtt mindig visszazárnak.

Első űrséta

Másnap, március 4-én került sor az első űrsétára, melyen Grunsfeld és Linnehan feladata a napoldali napelemtábla leszerelése, és az új felhelyezése volt. A feladat meglehetősen bonyolult és összetett volt, ugyanis nemcsak az új táblát kellett felhelyezni, hanem annak csatlakozóit és rögzítőit is nagyon körültekintően kellett a helyükre illeszteni. A 7 órán át tartó űrsétán még a PCU tápegység kicserélésére (melyet a harmadik EVA-n hajtanak majd végre) is előkészültek. Az űrhajósok minden előírt feladatot sikeresen végrehajtottak.

Grunsfeld és Linnehan az űrsikló rakterébe helyezi a régi (már feltekercselt) napelemet

Második űrséta

Következő nap Newman és Massimino léptek ki az űrsiklóból, a feladatuk pedig a második napelemtábla, illetve a teleszkóp egyik reakciókerekének (Reaction Wheel Assembly) a cseréje. Az előző napi űrsétával ellentétben nekik kevesebb előkészületet kellett végrehajtani, így több feladatot kaptak. Sor került még a PCU-t tartalmazó raktért borító hővédő takaró eltávolítására is. Az űrséta több mint 7 óráig tartott, és sikeresen zárult.

Harmadik űrséta

Március 6-án újból a Grunsfeld-Linnehan páros indult űrsétára, ezúttal a PCU fő-tápegység cseréje volt a feladatuk. 12 év után előszőr, a Hubble-t teljesen kikapcsolták, és megkezdődött a tápegység cseréje. A feladat rendkívül időigényes volt, ugyanis az összes (36 db) csatlakozót kézzel kellett kikötni, majd az új egység behelyezése után visszakötni. Az űrsétán sor került még több új hőtakaró felhelyezése is a Hubble külső burkolatára. 6 óra és 48 perc munka után a Hubble “elektromos szíve” teljesen megújult, és készen állt a következő évtizedre.

John Grunsfeld a régi PCU csatlakozóinak kikötése közben

Negyedik űrséta

A következő nap Newman és Massimino következtek megint. Feladatuk a régi Faint Object Camera (FOC) kiemelése, és az új Advanced Camera for Surveys (ACS) kamera beépítése volt, mely 10-szer nagyobb képességű elődjénél. A sikeres művelet után az űrhajósokra még egy feladat várt: a NICMOS kamera új hűtőrendszeréhez (melyet a másnapi űrsétán építenek majd be) tartozó ún. Electronics Support Module (ESM) felszerelése. A feladatokat az asztronauták sikeresen elvégezték, és 7 óra 20 perc után visszatértek a Columbia fedélzetére.

Ötödik űrséta

Másnap, március 8-én került sor az utolsó űrsétára, immáron harmadik alkalommal Grunsfeld és Linnehan részvételével. A rekordhosszú, 7 óra és 30 percig tartó űrsétán a NICMOS spektrométer új hűtőrendszerét, és az ahhoz tartozó új radiátort szerelték be. Az új modul a korábbi, szilárd nitrogént használó hűtőrendszert váltja ki, mely egy meghibásodás miatt 1999 februárja óta működésképtelen volt. Az előírt feladatokat az űrhajósok sikeresen végrehajtották, a Hubble űrteleszkóp sikeresen megújult, és készen állt a tudományos munka folytatására.

Március 9-én a teleszkópot újra megfogták a robotkarral, majd az alsó csatlakozási pont rögzítésének feloldása után kiemelték a Columbia rakteréből. Kb. 2 óráig a Nap felé fordították, ezzel feltöltve a Hubble akkumulátorait, majd sor került az elengedésre.

A megújult Hubble az elengedés után

Az űrsikló 2002. március 12-én reggel sikeresen landolt Floridában, a Kennedy Űrközpontban. A misszió minden feladatát sikerült teljesíteni, ezért a küldetést a NASA teljes sikernek könyvelte el.

Sorozatunk következő részében a 2009-es, ötödik és egyben utolsó szervíz-küldetésről lesz szó.

A személyzet balról jobbra: Michael Massimino, Richard Linnehan, Duane Carey, Scott Altman, Nancy Currie, John Grunsfeld és James Newman.

Fontosabb repülésadatok

Űrsikló: Columbia (az űrsikló-program 108., a Columbia 27. és egyben utolsó küldetése)
Személyzet: 7 fő
Parancsnok: Scott D. Altman (harmadik űrutazása)
Pilóta: Duane Carey (első, és egyben utolsó űrutazása)
Küldetés specialisták: John Grunsfeld (negyedik űrutazása), Nancy Currie (negyedik, és egyben utolsó űrutazása), Richard Linnehan (harmadik űrutazása), James Newman (negyedik, és egyben utolsó űrutazása), Michael Massimino (első űrutazása)
Start, indítóállomás: 2002. március 1. Cape Canaveral, LC 39-A
Időtartam: 10 nap, 22 óra, 9 perc, 50 másodperc (165 keringés)
Magasság: 498-578 km
Landolás: 2002. március 12. Cape Canaveral, 33-as kifutópálya

Űrséták adatai

EVA 1: 2002. március 4. John Grunsfeld és Richard Linnehan (7 óra 1 perc)
EVA 2: 2002. március 5. James Newman és Michael Massimino (7 óra 16 perc)
EVA 3: 2002. március 6. John Grunsfeld és Richard Linnehan (6 óra 48 perc)
EVA 4: 2002. március 7. James Newman és Michael Massimino (7 óra 20 perc)
EVA 5: 2002. március 8. John Grunsfeld és Richard Linnehan (7 óra 30 perc)

Források: 
spacefacts.de
Wikipedia
NASA
ESA