Sikeres főpróba az OSIRIS-REx űrszondával

Kedden megtörtént az utolsó főpróbája az OSIRIS-REx űrszondának. A NASA mérnökei az áprilisi megközelítés után minden eddiginél közelebb irányították a szondát a Bennu nevű kisbolygóhoz, melynek felszínéből a tervek szerint október 20-án mintát vesz az eszköz. A mostani próbán a teljes, négy manőverből álló leszálló- és mintavételi folyamat első három lépését hajtották végre: a keringési pálya elhagyását megkezdő gyújtást, az ún. “Checkpoint” gyújtást, és a “Matchpoint” gyújtást. A Checkpoint, azaz Ellenőrzési Pontnál a szonda műszerei felmérik az eszköz pozícióját a felszínhez képest, a Matchpoint pedig a tényleges Találkozási Pontot jelenti a Bennu felszínével.
Négy órával a kb. 1 km-es biztonságos keringési pálya elhagyása után a szonda megkezdte a második manővert, és mindössze 125 méterre közelítette meg a kisbolygót. Ezután további 3 percig csökkentette a “magasságot”, és kb. 40 méterre a felszíntől kapott parancsot a távolodó manőver végrehajtására, és ezzel a főpróba befejezésére.
A NASA mérnökei boldogan számoltak be a sikeres próbáról, hiszen minden szükséges rendszer kiválóan teljesített: a szonda hidegfúvókái, a kommunikációs rendszer, a felszínt feltérképező rendszer és a kockázatelemző rendszer is. Így nincs akadálya, hogy októberben megtörténjen a tényleges mintavétel, mely a NASA egyik újabb történelmi eseménye lesz.

Az OSIRIS-REx űrszonda
Forrás: NASA

Az OSIRIS-REx kisbolygókutató űrszonda 2016. szeptember 9-én indult el az 1999-ben felfedezett 101955 Bennu C típusú kisbolygó felé azzal a céllal, hogy mintát vegyen a felszínéből. 2018. december 3-án érte el a célpontot, és összesen 505 napot repül együtt a Bennuval majd. A szonda három kamerával, lézeres távmérővel, hőkamerával, spektrométerrel van felszerelve, és röntgensugarakkal is képes vizsgálni a Bennu felszínét.
A kisbolygóra nem fog leszállni, hanem robotkarja segítségével vesz néhány grammnyi talajmintát, majd elindul vissza a Föld felé, és remélhetőleg 2023-ban érkezik meg. A minta segítségével a tudósok eddig nem ismert információkat, adatokat tudhatnak meg a Naprendszerről, és annak korai szakaszáról.

Elképesztő képsorozat, melyet az űrszonda kamerája rögzített a megközelítő manőver közben. A lejátszáshoz kattintsatok a képre:

Kép
Fantáziafotó az OSIRIS-REx szonda megközelítő- és távolodó manővereiről
Forrás: NASA

Elindult a Nauka új ISS modul Bajkonurba

Befejeződtek a tesztek az “új” orosz modullal a Hrunyicsev Gépgyárban, és vasúton útnak indult Bajkonurba, ahol a végső felkészítést végzik majd a 2021. áprilisi indítás előtt. A tudományos modul egy Proton-M rakétával fogják majd indítani.

Forrás: Roszkoszmosz
Forrás: Roszkoszmosz
Forrás: Roszkoszmosz

Űrhírek – 2020. augusztus 9.

  • Kedden egy újabb történelmi tesztet hajtott végre a SpaceX: első alkalommal repült irányított keretek között egy teljes méretarányú Starship prototípus Boca Chicaban. A 150 méteres tesztugrás beszámolóját itt találjátok.
  • Augusztus 5-én szerdán ünnepelte volna 90. születésnapját Neil Armstrong, az első ember, aki a Hold felszínére lépett.
  • Szintén szerdán hajtotta végre a NASA az SLS első teljesen megépült hordozórakétájának 4. soron következő tesztjét az összesen 8 részből álló tesztsorozatból. Ezúttal a rakéta meghajtásáért felelős rendszereit vizsgálták, melyek a 4 db RS-25 hajtómű működéséért lesznek felelősek. A július 20-án kezdődött teszt sikerrel lezajlott, így a mérnökök immár a következő, hidraulikus rendszerekre, és a röppálya irányvektorait szabályzó egységek tesztjére fókuszálhatnak.
  • Ugyancsak szerdán jelentette be az SES (Société Européenne des Satellites), luxemburgi székhelyű európai műholdakért felelős központ, hogy a ULA-t és a SpaceX-et bízzák meg különböző kommunikációs műholdak felbocsátásával 2022-ben. A ULA egy Atlas-V 531 rakétával két darab, a Boeing által épített ún. C-sávban működő műholdat fog felbocsátani, a SpaceX pedig minimum kettő, de lehet, hogy végül három hasonló műholdat fog orbitális pályára állítani, valószínűleg Falcon-9 rakétákkal. Ez utóbbi műholdakat a Northrop Grumman fogja gyártani. Ezek a középső C-sávban, kb. 280 MHz-en működő műholdak az Egyesült Államok mintegy 120 millió háztartása számára biztosítanak majd 5G internethálózatot, a felbocsátásuk előtt azonban még az FCC (Federal Communications Commission – Szövetségi Távközlési Bizottság) jóváhagyása is szükséges.
  • Augusztus 6-án csütörtökön sikeresen alacsony Napszinkron pályára állt egy kínai Gaofen-9 földmegfigyelő műhold. Az indítást egy Long March 2D rakétával hajtották végre Csiücsüan Űrközpontból. A küldetés profilt itt, az indítás rövid beszámolóját pedig itt olvashatjátok.
  • Jó hírek érkeztek a Rocket Labtől! A múlt heti bejelentés után, miszerint még ebben a hónapban visszatér az Electron rakéta az indítóállásra, újabb fejlesztésekről számolt be a cég. Az újításokról készült cikkben még több információt találhattok.
  • Pénteken többszöri halasztás után elindult a Starlink-9 küldetés. A küldetés profilt itt, a beszámolót itt olvashatjátok.
  • Szintén pénteken, kissé meglepő módon hozta nyilvánosságra az USAF (Amerikai Légierő) a 2022 és 2026 közötti műholdindításaira kiírt pályázaton. Hasonlóan a feljebb említett SES-küldetésekhez, itt is a ULA és a SpaceX ajánlatát választotta a Légierő. További infók ebben a cikkben.
  • Tegnap hazatért a DM-2 küldetés űrhajója, a Crew Dragon Endeavour Cape Canaveral kikötőjébe. A Go Navigator kiszolgáló hajó a hét közepén indult el Pensacolaból, és néhány napos út után érkezett meg Port Canaveralba.
A NASA SLS tesztállása

Az Ariane-6 hordozórakéta

Ezzel a cikkel indul el a következő sorozatunk, melynek célja a világ űrhajózási indítójárműveinek a részletes bemutatása. Az Ariane cikksorozatunkban megígértük, hogy az Ariane-6-ot is megemlítjük, így ezzel a rakétával szeretném elindítani a sorozatunkat. Először pár fontosabb adatot összeírunk a rakétáról, melyekkel sejtést kaphatunk a méretekről és a felhasználási célokról.

Funkció:Közepes teherbírású hordozórakéta
Származási ország, gyártó:ESA/Franciaország – Arianespace 🇫🇷/🇪🇺
Indítási költség:75 millió € vagy 95 millió € (A62/A64)
Sikerességi arány (sikeres/összes indítás):0/0 (fejlesztés alatt)
Elsődleges indítási helyszín:Guyana Űrközpont, ELA-4 🇫🇷
Ariane-6 illusztrációja (64-es konfiguráció)

Méretek

Magasság:63 méter
Átmérő:5,4 méter
Indítási tömeg:530-860 tonna
Fokozatok száma:2 + gyorsítórakéták

Segédrakéták és áramvonalazó orrkúp (fairing) átmérő

Segédrakéták száma:2 vagy 4
Átmérő:3 méter
Hajtóanyag tömege:143 tonna/segédrakéta
Hajtómű:P120
Tolóerő:4 500 kN
Újrfelhasználhatóak?Nem
Áramv. orrkúp átmérő:5,4 méter
Áramv. orrkúp hossz:20 méter
Újrafelhasználható?Igen

Első és második fokozat

1. fokozat átmérő:5,4 méter
Hajtóanyag tömege:140 tonna
Hajtómű:Vulcain 2.1
Tolóerő:1 370 kN
Hajtóanyag:Kriogenikus LH2/LOX
Újrafelhasználható?Nem
2. fokozat átmérő:5,4 méter
Hajtóanyag tömege:31 tonna
Hajtómű:Vinci
Tolóerő:180 kN
Hajtóanyag:Kriogenikus LH2/LOX
Újrafelhasználható?Nem

Hasznos teher kapacitás

Hasznos teher alacsony Föld
körüli pályára (LEO):
Ariane 62: 10 350 kg
Ariane 64: 21 650 kg
Hasznos teher alacsony
napszinkron pályára (SSO):
Ariane 62: 6 450 kg
Ariane 64: 14 900 kg
Hasznos teher geostacionárius
átviteli pályára (GTO):
Ariane 62: 5 000 kg
Ariane 64: 11 500 kg

Az Ariane-6 története

Az Ariane-6-ot a 2010-es évek elején vetették fel mint az Ariane-5-öt helyettesítő hordozórakétát. 2012 és 2015 között számos koncepciót és tervet kidolgoztak a jövőbeli hordozórakétáról. 2016-ban több ESA tagország is pénzügyileg beszállt a programba, illetve több szerződést is megkötöttek az első tesztpéldányok megtervezésére és megépítésére.
Az Európai Űrügynökség (ESA) a szükséges tanulmányok elkészítése után 2012-ben kiválasztotta az Ariane-6 PPH dizájnt. Ebben az első fokozatot három darab P145 szilárd hajtóanyagú rakéta alkotta volna. A második fokozat egy darab P145 szilárd fokozatból állt volna, tetején a H32 kriogenikus felső fokozattal. Ez a verzió 6500 kilogrammot tudott volna geostacionárius átviteli pályára (GTO) állítani 95 millió dolláros áron. 2014-ben az Ariane-6 PPH program tervezett költségét 4 milliárd euróra becsülték, de később 3 milliárd euróra sikerült ezt csökkenteni a beszállítók körének a leszűkítésével.

Ariane-6 PPH verzió

2014-ben az Airbus és Safran meglepte az Európai Űrügynökséget egy közös vállalkozás bejelentésével az Ariane 6.1 és 6.2 javaslat keretében. A közös vállalkozással nem csak az Ariane-6 tervezése és építése járt volna, hanem a Francia Űrügynökség (CNES) osztalékát is kivásárolták volna az Arianespace-ből. Az ő tervezetük szerint az Ariane 6.1 egy kriogenikus első fokozattal rendelkezett volna, mely egy darab Vulcain-2 hajtóművel lenne felszerelve. Az első fokozatot még P145 gyorsítórakéták segítették volna, amik az Ariane-5 segédrakétáihoz képest váltak volna le a fő fokozatról. A második fokozat egy kriogenikus fokozat lett volna, melyet az újonnan fejlesztett Vinci hajtómű gyorsított volna. A 6.2-es változat annyiban tért volna el a 6.1-es változattól, hogy ezt az EPS hipergolikus fokozatot használta volna második fokozatként az Aestus hajtóművel (az EPS fokozatról ebben a cikkben írtunk bővebben). Az Ariane 6.1 változatot kereskedelmi, míg a 6.2-es változatot főleg katonai célokra használták volna.

Ariane 6.1 és 6.2 verziók

2014 szeptemberében a Francia Nemzeti Űrhivatal (CNES) az Ariane 6 PPH dizájnt ért kritikák miatt egy új tervezetet nyújtott be – az Ariane 62 és 64-et. Ez a verzió egy krigenikus első fokozatot (Lower Liquid Propulsion Module) használ, amely a Vulcain 2.1 hidrolox (hidrogént és oxigént használ) hajtóművel van ellátva (Vulcain 2 fejlesztett változata). A második fokozat (Upper Liquid Propulsion Module) egy darab, szintén kriogenikus üzemanyaggal meghajtott Vinci hajtóművet használ. Ebben a tervben a P120-as szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákat használnák segédrakétákként. Ezeknek a rakétáknak változtatható a száma, két P120-as esetén 75 millió € egy indítás, négy esetén 90 millió €, a fenti táblázatban lehet látni, hogy milyen tömegű űreszközt tudnak pályára állítani egyes pályatípusokra.
Az Ariane-62/64 a PPH tervezettel ellentétben egy rugalmas indítójárművet biztosít az európai piacnak. Az Ariane-62-t nehezebb (főleg katonai) műholdak indításánal fogják használni, míg a 64-est a kereskedelmi dupla indításoknál. 2014 végén az olasz, francia és német miniszterek egy gyűlésen közös űrstratégiai megállapodásokat kötöttek, az Ariane-5 örökösét illetően is. 2014 decemberében az Európai Űrügynökség bejelentette, hogy az Ariane-62/64 javaslatot választották ki az Ariane-5-öt felváltó jövőbeli indítójárműnek. A fejlesztés teljes költsége 3,6 milliárd €, melynek 89%-át az ESA, a maradék 11%-ot pedig az Arianegroup és egyéb partnerek finanszíroznak.

2014-es luxemburgi gyűlés ahol az Ariane-6-ról döntöttek

2010-ben a CNES a Roszkozmosszal egy újrafelhasználható Ariane-6 variáns lehetőségéről tárgyalt. Egy metánt használó, hajtóművel leszálló első fokozatot terveztek, de később elvetették az ötletet, mert pénzügyileg jobb opció, ha évente tíz darab rakétát legyártanak a tervek szerint. Másik ok a hajtóművek gyártása volt, ugyanis egy stabil hajtóműgyártó láncot építettek ki az elmúlt évtizedekben, és az újrafelhasználással ennek a kihasználtsága jelentősen lecsökkenne a CNES nyilatkozata szerint. 2015-ben az Airbus bejelentette az Adeline visszatérő fokozat fejlesztését, mellyel a hajtóműveket és a legértékesebb részeit a rakétának megpróbálnák visszaszállítani az indítóközpontba egy szárnyakkal és hajtóművekkel rendelkező repülő segítségével. Az Adeline első repülésését 2025 és 2030 között láthatjuk majd.
2016-ban az Airbus Safran Launchers bejelentette, hogy az Adelinen való munka folytatódik, és, hogy egy új methalox (metánt és oxigént égető) hajtómű fejlesztése is elkezdődött. Ez az új hajtómű Prometheus névre hallgat és az Ariane-6 első fokozati hajtóműveként tervezik egy nap alkalmazni, újrafelhasználással (vagy az Adeline-el vagy egy hajtóműves visszatéréssel).
Másik célja ennek a hajtóműnek, hogy az Ariane-6 árát felére csökkentsék, ugyanis a tervezett gyártási költsége csak 1 millió € lenne, és akár ötször is repülhetne.

Az Adeline visszatérés közben. Középen lehet látni a főhajtóművet.
Forrás: Airbus

Előkészületek, jelenlegi állapot

Az Ariane-6 már a végső tesztelési stádiumban van, ahol a teszteredmények fogják meghatározni a gyártási mechanizmusokat. A Német Űrügynökség (DLR) lampoldshauseni telepén sikeres teszteket hajtottak végre a Vulcain 2.1 és Vinci hajtóművekkel, a repülésre való engedélyezés hamarosan megtörténhet. Ugyanezen a teszttelepen zajlanak a második fokozat tesztjei, és a Vinci második fokozatra való integrációja és végső tesztelése. A második fokozat az Arianegroup brémai üzeméből érkezik.

A franciaországi Les Mureaux-ban (ahol a többi Ariane komponenst is gyártják) találhatóak a legnagyobb kavarásos dörzshegesztőgépek Európában, melyekkel az Ariane-6 kriogenikus első fokozati üzemanyagtartályait fogják készíteni. Az első fokozatot és a Vulcain 2.1 hajtóművet összekötő szegmenst is ugyanitt gyártják és szerelik fel a rakétára. Az első P120C (a C-variáns a Vega-C rakéta számára készül, de a motor identikus) gyorsítórakéta statikus tesztgyújtása tavaly januárban sikeresen lezajlott a Guyana Űrközpontban. Egy második sikeres tesztgyújtás után ez is megkapta a repülési engedélyt.

Vulcain 2.1 hajtóműtesztje

A szénkompozit segédrakétákat az Avio olaszországi Colleferroban található üzemében gyártják és töltik meg szilárd hajtóanyaggal. A szénszálas áramvonalazó orrkúpot (payload fairing), ami a rakományt védi az atmoszferikus repülés közben a RUAG Space gyártja Svájcban. Ugyanez a cég gyártja a Vega, Ariane 5 illetve a ULA Atlas és Vulcan rakétákra az orrkúpot. Az első repülésre az orrkúp egyik fele már kész van, a másik gyártása még zajlik.

Az ELA-4 építkezés
Forrás: Arianespace

Az összes felkészülési folyamatot sajnos érintette a koronavírus-járvány, de leginkább az ELA-4 indítóállás építkezését. 2020 végére tervezték az első indítást, de ez sajnos két okból sem valósulhat meg. Az egyik az előbb említett késés, a második a OneWeb műholdak biztonytalansága. Az első misszión 36 OneWeb műholdat állított volna pályára, de sajnos a cég csődbe ment (és az esetleges finanszírozás is biztonytalan még) így valószínűleg új rakományt kell keresni az első startra, ami előreláthatólag 2021-ben lesz.

OneWeb műholdak pályára állítása
Forrás: OneWeb

Ezzel kitárgyaltuk az Ariane-rakétacsaládot. Ha még nem olvastad el a küldön Ariane sorozatunk első vagy második részét, azt az alábbi linkeken megteheted. A következő cikkünkben egy kis hordozóról fogunk írni, amely turbószivattyú-rendszere teljesen egyedi az űriparban…

Az Ariane-1/2/3 rakéták történelme
Az Ariane-4/5 történelme

Kína (CASC) 🇨🇳 | Gaofen-9-04 küldetés profil

Holnap reggel egy Long March-2D hordozórakéta fog indulni a Csiücsüan Űrközpontból egy Gaofen földmegfigyelő műholddal a rakterében. Összesítettük az indítás részleteit és pár információt a rakományról.

Indítás ideje, helye: 2020. augusztus 6. magyar idő szerint 06:00, Csiücsüan Űrközpont – Launch Area 4, Kína 🇨🇳
Megbízó, rakomány: Gaofen-9-04 polgári földmegfigyelő műhold a China High Definiton Earth Observation (CHEOS) tagja, a CNSA üzemelteti
Hordozórakéta: a CASC Long March-2D rakétája
Pálya: alacsony napszinkron pálya (SSO) – 617×664 km, 98.01° inklinációval
Élő közvetítés: sajnos nem valószínű hogy lesz, de az indítás után frissítjük cikkünket az indításról készült videóval.

Egy korábbi Gaofen-9 indítása
Forrás: NSF

A Gaofen műholdrendszer
A Gaofen műholdak részei Kína polgári földmegfigyelő hálózatának, a China High Definiton Earth Observation, röviden CHEOS-nak. Ez lesz a negyedik Gaofen-9 típusú szatelit pályára állítása, ezt jelzi a 04. A katonai célra szánt Yaogan-9 földmegyfigyelő műhold alapján építették őket, valószínűleg a CAST2000 műholdplatformra. Áramellátását két kihajtható napelemtábla biztosítja akkumulátorok segítségével. Két darab pánkromatikus kamera található az Gaofenen, illetve egy mikrohullámú távérzékelési eszköz is.
Egy méternél jobb felbontású optikai képeket fog szolgáltatni, melyeket többnyire várostervezési, úthálozat építési és pontos földmérési célokra fognak felhasználni.
Mezőgazdasági használatban termés mennyiségének a megbecsülését fogja elősegíteni, illetve esetleges katasztrófahelyzet esetén az érintett terület megfigyelést biztosítja majd. Kína a CHEOS projektet 2010-ben indította ami azóta ez egyik legnagyobb nemzeti technológiai és tudományos projekté nőtte ki magát. A Long March-2D indítójárműről hamarosan egy cikksorozatunkban tervezünk írni.

Gaofen-9 szatelit (animáció)
Forrás: Gunter’s Space Page

A SpaceX megcsinálta!! Sikeres 150 méteres ugrás a Starship SN-5-tel!

Megtörtént, amit annyira vártunk már mi is és az űrrepülés iránt rajongók világszerte! Helyi idő szerint tegnap este végül mégis megkezdte az újratankolást és az indítási folyamatot a SpaceX Boca Chicaban. Azért újratankolást, mert korábban a nap folyamán már megkísérelték a teszt végrehajtását, azonban nem sokkal a hajtómű begyújását megelőző sziréna megszólalása előtt vészleállást kell végrehajtaniuk. Ugyanis megint túl közel merészkedett egy motorcsónak a tesztelési területhez, ami szintén nem először fordult elő (a statikus hajtóműtesztet se tudta először a SpaceX egy betolakodó miatt végrehajtani).

De végül minden összeállt! Kisebb ellenőrzések után ismét elhagyták a tesztpad területét a technikusok és mérnökök, és megkezdődött a tankolás. És ezúttal sem technikai hiba, sem betolakodó nem zavarta meg a folyamatot. A Raptor SN-27 beindult és a Starship hatalmas porfelhőt felkavarva emelkedett a magasba. Hasonlóan a Starhopperhez, egy parabolikus pályát leírva emelkedett 150 méter magasra, közben kicsit oldalazva folytatta a repülést, majd a landolási lábakat kiengedve ereszkedett és szállt le végül a leszállási zónára. Elsőre minden technikai és mechanikai részegység remekül teljesített, egyedül talán az indítási pad szorul némi javításra.

Ezzel egy újabb lépést tettünk afelé, hogy egyszer az űrhajó a Mars irányába vehesse az irányt! Hatalmas eredmény ez a SpaceX-től, akik a texasi síkságon a semmiből építettek mára egy kisvárosnyi gyártókomplexumot, és mellett pár km-re egy indítási területet. Óriási gratuláció Elon Musknak és a teljes boca chicai csapatnak. És ez még csak a kezdet! Elon megerősítette, hogy a repülési folyamat finomítása végett újabb kisebb tesztrepülésekre is sor fog kerülni a közeljövőben, mielőtt a nagyobb, 20 km-es repülést végrehajtják.

A tesztről készült felvételek és képek önmagukért beszélnek, nem is szaporítom a szót tovább, és nézzük a SpaceX hivatalos drónfelvételét, illetve a fotókat.

Az előddel, a Starhopperrel, vagyis Hoppyval

Első kísérletre nem ugrott a Starship SN-5

Tegnap szinte egész nap arra vártak a SpaceX szakemberei Boca Chicaban, hogy Elon Musk is megérkezzen az irányítóterembe Houstonból, ahol a vasárnap sikeresen visszatért DM-2 küldetés űrhajósait látogatta meg. Helyi idő szierint végül délután 5 órakor lezárták az utakat, minden munkatárs elhagyta a tesztpad területét, és megkezdődhetett a tankolás. Már a figyelmeztető sziréna is elhangzott a hajtómű begyújtása előtt 10 perccel, azonban végül a Raptor SN-27 néma maradt. Végül Elon megerősítette Twitteren, a hajtómű egyik turbópumpájának egyik szelepe nem nyílt ki a begyújtás előtt, ezért az automata megszakítórendszer közbeavatkozott, és leállította az indítási folyamatot.
Reméljük hamar sikerül megoldaniuk a kisebb műszaki problémát a mérnököknek, és ma újból megkísérelhetik a teszt végrehajtását. Egyelőre a hét további napjaira nincs sem útlezárási engedély, sem légtérzár meghirdetve, de ha valamilyen okból kifolyólag ma sem sikerül az ugrás, valószínű újabb tesztidőpontokat igényel majd a SpaceX.

A Starship SN-5 a teszt előtt

A napkutatás története – 2.rész

Előző részünkben (katt ide az olvasásért) bemutattuk a napkutatás fejlődését az ókortól napjainking, illetve belekóstoltunk az űrkorszakba is a Pioneer-programmal. Folytassuk cikksorozatunkat, most a Helios-programmal és az ICE űrszondával.

Helios-A és Helios-B űrszondák

Ezek az első nem teljesen amerikai, illetve szovjet fejlesztésű világűrkutató szondák. 1966-ban Lyndon B. Johnson amerikai elnök Ludwig Erhardt német kancellárral együttműködési megállapodást kötött a világűr kutatása érdekében, még javában a Pioneer-program alatt.
A megállapodásban két Nap- és Naprendszerkutató űrszonda indítását fogalmazták meg. A program finanszírozását 70 százalékban az akkori nyugatnémet űrkutatási hivatal (DFVLR) állta, a maradék 30 százalékot a NASA. Pontosabban, a német Messerschmitt-Bölkow-Blohm cég tervezte és építette a Helios szondákat, míg a NASA biztosította a hordozórakétát és az összes többi indítási és irányítási infrastruktúrát.
A szondapáros első darabját, a Helios-A-t 1974. december 10-én indították Cape Canaverelből, SLC-41-es indítóállásról egy Titan IIIE Centaur rakétával. Ez volt a második indítása ennek a típusnak – tesztindítás sikertelen volt, ugyanis a Centaur fokozat hajtóműve nem indult be és később megsemmisült. A Helios-A indítása eseménytelenül zajlott le, teljes sikerrel. Egy elliptikus, Nap körüli pályára állt, 0,311 AU perihéliummal és 0,99 AU aphéliummal, 192 napos keringési idővel. A missziót több meghibásodás is nehezítette. Az antennák egyike nem nyílt ki, ezért a rádióplazma-érzékelő csak alacsony frekvenciájú hullámokat észlelt. Amikor a nagyfrekvenciájú antennát kinyitották, az ebből adódó hullámok több tudományos kísérletet is zavartak a szondán, illetve a jelvevőt is. Hogy ezt a zavarást lecsökkentsék, a kommunikációt csökkentett elektromos áramfelhasználással bonyolították le. A szondán a legnagyobb mért hőmérséklet 132 celsius fok volt, ez a magas érték néhány eszköz működését már befolyásolta, de a missziót nem hiúsította meg.

Helios-A űrszonda Titan IIIE/Centaur rakétája indítás előtt

A második darabot, a Helios-B-t 1976. január 15-én indították Cape Canaveralből, ugyanarról az indítóállásról, ugyanolyan típusú Titan IIIE Centaur rakétán. A Helios űrszondák tömege 371 és 374 kilogramm között mozgott, mely jóval meghaladta a Pioneer-program eszközeinek bármelyikét. A Helios-B-t ugyanúgy elliptikus heliocentrikus pályára állították, 0,29 AU perihéliummal és 0,98 AU aphélimmal és 0° inklinációval. Ezen a szondán több változtatást eszközöltek, hogy kiküszöböljék a Helios-A-n észlelt hibákat. Javították a hajtóműrendszert és a navigációs és tájolási rendszert. Az űreszköz hőszigetelését, külső bevonatát is fejlesztették, ennek köszönhetően 15%-al nagyobb hőáramlatot is kibírt a szonda. A fejlesztések eredményeképpen közelebb tudták küldeni a Naphoz. Amikor elérte perihéliumát, elérte a 70 kilométer másodpercenkénti sebességet, amivel sebességrekordot állított fel a szonda (ezt később csak a Parker Solar Probe döntötte meg).
Fontos és pontos adatokat gyűjtöttek azokról a folyamatokról, amelyek a napszelet hozzák létre, illetve a bolygóközi anyagok, kozmikus sugárzás, és a napszél plazmájának a gyorsulásáról egy 10 éves periódus alatt, tehát több állítást összefüggésbe tudtak hozni, és hozzákapcsolni a naptevékenységi maximumhoz és minimumhoz. Az előbb említett folyamatok változását a Nap pólusainak vándorlása befolyásolja. Meghatározták az ún. Állatövi-fény porfelhőjének elhelyezkedését, összetételét és szétszóródottságát.

Több különböző üstököst is vizsgáltak a szondák, közülük egynek a csóváját is megközelítették. A rádió- és plazmahullám-detektorok rádiókitöréseket észleltek, amiket napflerek kutatásához használtak a naptevékenységi maximum idején. Kozmikus sugárzást mérő egységek a Nap és bolygóközi anyag (por, egyéb naprendszert kitöltő anyagok) hatását vizsgálták a kozmikus sugarak terjedésére, amelyek a Napból erednek, valamint galaktikus forrással rendelkeznek. Napfogyatkozásokkor alkalom nyílt pontosabb napkorona-vizsgálatra. Ilyen alkalomkor, a földi irányítók egy jelet küldtek az űrszondának, – és ha épp a napkorona mögött helyezkedik el optimális helyzetben, akkor a küldött jel a napkoronán keresztül eljut a szondához, ami az adott jelet visszaküldi a Földre ugyanazon az úton.
A napkoronán visszaérkező jel terjedésének a változása információkat szolgáltatott a napkorona sűrűségének ingadozásáról. Ezek mellett rengetek egyéb napfizikai és űridőjárási adatot küldött vissza a Földre. Egy igazán sikeres program volt, a legközelebbi Napközelben való elrepülés 43 millió kilométerre közelítette meg a Napunkat (Helios-B, 1976).  Az űrszondák 18 hónapra voltak tervezve, de jócskán túlteljesítettek. A Helios-A működött a legtovább, az utolsó telemetriai adatcsomag 1986. februárjában érkezett a Földre. Ezután a programot sikeresnek és befejezettnek tekintették, a szondák mai napig heliocentrikus pályán keringenek.

International Cometary Explorer/International Sun-Earth Explorer 3 (ICE/ISEE-3)

Az amerikai-európai fejlesztésű International Sun-Earth Explorer űrszondasorozat harmadik, s egyben utolsó darabja (az első két darab Föld körüli pályán végzett kutatást, illetve fogadta az ISEE-3 jeleit). Célja a Föld mágneses mezeje és a napszél közötti kölcsönhatás vizsgálata. Az előzőkhöz képest jelentősen nagyobb, 479 kilogramm a tömege. Maga a szonda hasonlított az elődeihez, napelemtábláit a henger alakú test oldalán helyezték el, melyek együttesen 173W elektromos áramot termeltek. 1978. augusztus 12-én indították egy Delta 2000-es hordozórakétán Cape Canaveralből. Kutatása során vizsgálta a napszél és a Föld mágneses mezejének legkülső részének a kölcsönhatását. Feladata volt még a Naptól 1AU távolságban lévő régió sugárzási adatainak mérése, a Föld mágneses mezejét érő napszél ún. lökéshullámainak részletesebb vizsgálata. Magát az űrszondát az L1 Lagrange-pont körüli halo pályára helyezték el, és onnan végezte el a méréseit. Miután az L1-nél befejezte a küldetését, az irányítók úgy döntöttek, hogy új misszióra küldik az eszközt. A szonda új feladata a napszél és üstökösök légköre közötti kölcsönhatás kutatása lett.

1982-ben a szonda beindította a hajtóműveit és kilépett az L1 körüli halo pályáról és egy átviteli pályára lépett. Ezután többször megkerülte az L2 Lagrange pontot, keresztülhaladva a Föld mágneses mezejének a „csóváján”. Tizenöt manőver a hajtőművekkel, és öt hintamanőver a Hold körül véglegesen kirepítette az ISEE-3-at a Föld-Hold rendszerből és heliocentrikus pályára állt. A Hold melletti legközelebbi elrepülés mintegy 120 kilométerre közelítette meg a felszínt 1983-ban. Ekkor kapta a szonda az új nevét, az International Cometary Explorer-t. Az új pályájának köszönhetően 1985-ben megközelítette a Giacobini-Zinner-üstököst mintegy 7800 kiométerre, átszáguldva a csóváján. A szonda 1986-ban átrepült a Halley-üstökös csóváján, a minimális távolság 28 millió kilométer volt. (1910-ben a Halley 20 millió kilométerre közelítette meg a Földet). 1997-ben a NASA leállította az ICE missziót, és csak egy helymeghatározási jelet hagytak meg. A szondát a NASA szimbolikusan a Smithsonian Institutionnek ajándékozta. 1999-ben és 2008-ban is fogták a jelét, 2014-ben utoljára.
A következő részben három másik napkutató szondát fogunk alaposan megvizsgálni.

Astra Space 🇺🇸 | Rocket 3.1 tesztrepülés küldetés profil

Holnap tervezik megejteni a Rocket 3.1 első tesztrepülését az alaszkai Kodiak Indítókomplexumból. Ez az indítás a DARPA Launch Challenge keretein belül fog lezajlani. Az Astra Space-ről ebben a cikkben írtunk részletesebben. A rakéta nem fog hasznos rakományt pályára állítani.

Indítás ideje, helye: 2020. augusztus 8. magyar idő szerint 04:00, Kodiak Indítókomplexum – Launch Pad B, Alaszka, USA 🇺🇸
Megbízó, rakomány: nincs hivatalos rakomány, valószínűleg egy tömegszimulátor
Rakomány össztömege:
Hordozórakéta: Astra Space Rocket 3.1
Pálya: alacsony Föld körüli pálya (LEO)
Update 4: halasztva augusztus 8. 04:00-re
Élő közvetítés: hivatalos élő közvetítést ide belinkelünk amint elérhetővé válik, frissítjük a cikket

Forrás: Geoff Barett

Rocket 3
A Rocket 3.1 a Rocket 3 sorozatának második rakétája. A Rocket 3.0-t tavasszal tervezték indítani, de többször kellett halasztani technikai okoból. Három darab CubeSat volt a rakomány, kettő az Amerikai Védelmi Minisztériumnak (DoD) és egy a University of Florida-nak. A halasztások miatt a DARPA Launch Challenge kritériumainak nem tudtak megfelelni, de továbbra is az indításnál maradtak. Március 23-án egy indítás előtti gyakorlaton a rakéta üzemanyag-leeresztés közben kigyulladt és később megsemmisült. A rakomány nem volt akkor a raktérben, így a CubeSatok nem vesztek el szerencsére. Az incidens utáni vizsgálat megállapította, hogy egy rosszul záró üzemanyagszelep okozta a balesetet. A DARPA Launch Challengeről szintén ebben a cikkben olvashattok részletesebben.
A Rocket 3.1 a második rakéta a sorozatban, most hasznos teher nélkül fog indulni, valószínűleg egy tömegszimulátorral. Itt látható a Rocket 3.1 egyik statikus hajtóműtesztje (hangot bekapcsolni!):

Rocket 3.1
Forrás: Astra Space