Űrhírek – 2020. november 22.

  • Vasárnapról hétfőre virradó éjjel 1:37-kor elstartolt a Crew Dragon Resilience a floridai Cape Canaveralból, mely a Crew-1, azaz a SpaceX első kereskedelmi operatív emberes küldetésének keretében valósult meg. Az indítás, majd 27,5 órával később a dokkolás is minden gond nélkül lezajlott, és így immár hétfős személyzet tartózkodik a Nemzetközi Űrállomáson. Rengeteg információt gyűjtöttünk össze az egész küldetéssel kapcsolatban, a küldetésprofilt itt, az indításról készült liveblogot itt, a dokkolásról írt beszámolót pedig itt találjátok. Természetesen mi is élőben közvetítettünk mindent az Űrutazás-Űrhajók Youtube-csatornánkon (indítás és dokkolás).
  • A Crew Dragon sikere mellett azonban kedden sajnos egy újabb kudarc is érte az Arianespace Vega rakétáját: a negyedik fokozat hajtóművének hibájából a rakéta nem tudta a hasznos terhet megfelelő orbitális pályára állítani, és így mind a fokozat, mind a rakomány visszazuhant a Föld légkörébe. Az Arianespace még aznap délután hivatalos közleményben számolt be a hiba okáról, melyről mi is írtunk ebben a cikkben.
  • Alig, hogy megérkezett a Crew-1 személyzete az ISS-re, a legénység két orosz kozmonautája, Szergej Kugy-Szvercskov és Szergej Rizsikov másnap, szerdán már űrsétát is tettek. Feladatuk a terv szerint jövőre érkező Nauka modul érkezésének előkészítése volt, melyet egy 5,5 órásra tervezett EVA (Extravehicular Activity=járművön kívüli tevékenység) kellett végrehajtaniuk. Bővebben itt írtunk az eseményről.
  • Kilencedik országként Ukrajna is csatlakozott az Artemis-egyezményhez, melyet Jim Bridenstine NASA igazgató jelentett be.
  • A Rocket Lab számára is történelminek számít ez a hét, hiszen óriási lépést tettek Electron rakétájuk első fokozatának újrahasznosítása felé, mely köztudottan a cég egyik fő célja a közeljövőben. A Return to Sender névre keresztelt küldetés keretén belül péntek éjjel 29 kisebb műholdat juttatott az Electron sikeresen Föld körüli pályára, ám ami még fontosabb, hogy már ezen a 16. küldetésen megkísérelték a hordozórakéta visszajuttatását a Földre. Ez szerencsére sikerült is a cégnek, ezúttal a rakéta még az óceánra hajtott végre vízreszállást, azonban a jövőben helikopterrel tervezik elkapni a fokozatot még a levegőben.
  • A SpaceX a hét eleji sikeres Crew-1 küldetés után újabb fontos NASA-küldetést hajtott végre szombaton. A Sentinel-6A küldetés keretében felbocsátott, Michael Freilichről elnevezett tengerszint-megfigyelő műhold magyar idő szerint szombat este 18:17-kor indult el egy vadonatúj Falcon-9 rakéta rakterében. A B1063 jelű rakéta minden probléma nélkül startolt el, ezután az első fokozat tökéletes szárazföldi landolást hajtott végre a Vandenberg Légitámaszponton, a második fokozat pedig az előírt páláyra állította a műholdat. Ez volt a Falcon-9 rakéta 100. küldetése, és 99. indítása. Az eseményt mi is élőben közvetítettük, melyet itt tudtok visszanézni.
A Sentinel-6A küldetés startja
Fotó: SpaceX

Új információk a Vega incidensről

Ma délután az Arianespace egy online sajtótájékoztatóban nyilatkozott a Vega rakéta kudarcát okozó tényezőkről, illetve hogy mi is történt ma hajnalban a Guyana Űrközpontból elinduló rakétával. Kora reggeli cikkünket a startról itt tudjátok elolvasni.

Két és fél hónap telt a VV16 misszió óta (SSMS-PoC küldetés), ami egyben a Vega rakéta return-to-flight missziója volt a VV15 (FalconEye-1 küldetés) kudarca után. A VV15 tényfeltáró vizsgálata a második fokozat Zefiro 23-as hajtóművében észlelte a hibát, egy szerkezeti hiba miatt nem indult be a rakétamotor.

A Zefiro 23-as ráhelyezése a P80 első fokozatra, a VV14 küldetés előtt
Forrás: ESA

A mai küldetésen a Vega hordozónak két műholdat kellett volna napszinkron pályára állítania: az első a spanyol SEOSat-Ingenio földmegfigyelő műhold (ez lett volna Spanyolország első optikai képalkotó műholdja), a második pedig a francia TARANIS atmoszférakutató szatelit.

Magyar idő szerint 02:52-kor startolt el a Vega a kourou-i Guyana Űrközpont ELA-1 startállásról. Az első fokozat P80-as szilárd hajtóanyagú rakétamotorja hiba nélküli gyorsította a többi fokozatot 1 perc 55 másodpercen keresztül, 1,77 km/s sebességig. A szétválás pillanatában indult be a Zefiro 23 szilárd hajtóanyagú második fokozat, ami szintúgy tökéletesen hajtotta végre a feladatát: T+03:39-ig gyorsította a rakétát, 121 km magasságig, 3,92 km/s sebességig. T+03:40-kor vált szét a második és harmadik fokozat, ugyanebben a másodpercben indult be a Zefiro 9 harmadik, szintén sz. h. fokozat. Ez volt az utolsó előtti lépcső a rakéta rendszereiben, ezután már csak az Avum (Attitude Vernier Upper Module) folyékony hajtóanyagú végfokozat volt hátra. T+05:45-ig szinte vízszintes síkban gyorsult a Vega, ekkor egy hirtelen “dogleg” manővert végrehajtva a földfelszín felé irányították a rakétát (még mindig a harmadik fokozat volt működésben), és elkezdték a pálya ellapítását. T+6:33-kor szétvált a harmadik és negyedik fokozat is, és az Avum fokozatnak kellett volna működésbe lépnie, hogy az első manőverrel egy 100km x 630km-es kezdeti parkolópályára állítsa a műholdakat.

Az AVUM integrálása a harmadik fokozatra
Forrás: Arianespace

Az Arianespace egyik főmérnöke, Roland Lagier egy telefonos sajtótájékoztatójában a következőket árulta el:
Az Avum végfokozat hajtóműve beindult a szétválást követően, de a telemetriai adatokból kiderült, hogy rögtön hajtóműindulás után az egész jármű felett elvesztették az uralmat, és irányíthatatlanul elkezdett a szó szoros értelmében “bukfencezni”. “Az irányítás elvesztése okozta azt, hogy a jármű elkezdett kitérni az irányból . Ezt követően a jármű pályája is radikálisan megváltozott – eltért a kijelölttől – ez a küldetés elvesztését eredményezte” – mondta Lagier. A telemetriai adatok illetve a gyártási és összeszerelési feljegyzések kielemzése után arra a konklúzióra jutottak, hogy a hajtómű fúvókáját irányító thrust vector control system (tolóerővektort irányzó rendszer) vezetékeit fordítva kötötték be. A hajtóművet két darab dugattyú irányította, de ezek külön-külön parancsokat kaptak: sajnos, ebben a helyzetben egymás parancsait kapták meg, így vált a rakéta irányíthatatlanná. “Ez teljes mértékben a gyártási procedúra hibája volt, emberi hibák sorozata, nem pedig magával a rakétával volt a gond” nyilatkozta Lagier. Stéphane Israël Arianespace-vezérigazgató elmondása alapján létrehoznak egy vizsgálóbizottságot, ami az ESA vezetésével fogja tüzetesen átvizsgáni a gyártási és összeszerelési folyamatot, illetve tovább elemezni az adatokat.

Kihangsúlyozta még, hogy ennek a kudarcnak nincs köze a VV15 sikertelen misszióhoz, ugyanis itt a járműben keletkezett strukturális hiba. Israël kijelentette, hogy ez az incidens nem fogja befolyásolni a többi Arianespace missziót. A cégre még három Szojuz start vár, kettő Kourouból és egy Vosztocsnyijból. 100%-os átláthatóságot ígért a vizsgálattal kapcsolatban. A SEOSat-Ingenio és a TARANIS elvesztésével ~315 millió € kár keletkezett.
Amint több információ áll a rendelkezésünkre, megosztjuk veletek egy cikk formájában.

Az Avum fokozat alsó része, középen a hajtóművel. Bal oldali piros négyzetben láthatjuk az EMA vezetékeket, valószínűleg ezeket cserélték fel. Az “actuating piston”-ok (jobb és bal oldalt) irányítják a hajtómű kitérését.
Forrás: BIS Italia

Ismét egy Vega kudarc

A Crew Dragon dokkolás mellett sajnos egy rossz hírre is ébrednünk kellett: az Arianespace Vega rakétája a VV17-es küldetésen egy valószínűleges hajtóműmeghibásodás okából nem volt képes pályára állni.
A rakéta hasznos terhe a 750 kilogrammos spanyol SEOSat-Ingenio földmegfigyelő műhold volt, illetve a CNES (Francia Űrügynökség) TARANIS nevű szintén földmegyfigyelési (atmoszféra felső rétegeinek vizsgálata, ionoszféra- és magnetoszféra kutatás) célokra szánt mesterséges hold. SEOSat-Ingenio-t az Airbus Space gyártotta, a TARANIS-t pedig házon belül a CNES-nél.

Frissebb cikkünk a balesettel kapcsolatban.

Az indítás pillanata.
Forrás: Arianespace

Az első három fokozat működése rendben zajlott: a P80-as szilárd hajtóanyagú első fokozat 1 perc 53 másodpercen keresztül működött, problémamentesen. A Zefiro 23 és Zefiro 9 második és harmadik szilárd hajtóanyagú fokozatok is jól működtek és egészen 7,53 km/s sebességre gyorsították az AVUM végfokozatot a két műholdat. Ekkor kezdődtek a problémák. A harmadik és negyedik fokozat szétválása 6 perc 32 másodperckor történt meg.
Ezután kellett volna az AVUM fokozatnak működésbe lépnie, ami egy folyékony hajtóanyagú végfokozat ukrán gyártmányú RD-843-as hajtóművel ellátva. Sajnos azonban szétválás után nem kezdett növekedni a sebesség, ami arra enged utalni, hogy nem indult be a hajtómű (a 3D vizualizáció független az élő telemetriától, ezen beindult az AVUM…). Nem sokkal később jött a hivatalos megerősítést Stéphane Israël-től, az Arianespace vezérigazgatójától: a járművet elvesztették és a küldetés kudarccal zárult. Nemsokkal ezelőtt vesztették el a járművel a kapcsolatot a Galliot földi állomásról, valószínűleg a két műhold a végfokozattal együtt belépett a légkörbe és elégett a hőhatásoknak köszönhetően.

Az Arianespace élő közvetítéséből: jól látható az eltérés a tervezett (zöld) és az aktuális (sárga) adatok közt. Magasság: 246 km, távolság: 4347 km, sebesség: 7,50 km/s – ekkor már lassult.

Több kérdést vet fel az újabb kudarc a Vegával kapcsolatban. Két küldetéssel ezelőtt, a VV15-ön a második fokozat beindítása után nemsokkal történt egy meghibásodás, ami a küldetés kudarcát eredményezte: az Egyesült Arab Emírségek FalconEye-1 katonai műholdja veszett oda. Ezután egy teljes ellenőrzést hajtottak végre a rakétán, tehát eléggé aggasztó hogy ismét egy jelentős hajtóműhiba lépett fel repülés közben. Érdekességképpen, a magyar C3S kft. is a Vega rakétán tervezi felbocsátani a RADCUBE három-egységes CubeSatot, a VV19-es küldetés keretében.

A Vega rakéta felépítése.
Forrás: ESA

A Nemzetközi Űrállomás építése – 4. rész

Pontosan ma 20 éve folyamatosan lakott a Nemzetközi Űrállomás, az első állandó személyzet, az Expedíció-1 űrhajósai ugyanis 2000. november 2-án kezdték meg 136 napos tartózkodásukat az ISS fedélzetén. Az évfordulót az űrállomás építéséről szóló sorozatunk negyedik részével ünnepeljük, mely a 2000. év utolsó hónapjainak történéseit – köztük az első lakók érkezését – taglalja.

A Nemzetközi Űrállomás 2000 decemberében
A kép az Endeavour (STS-97) lecsatlakozása után készült

Előzmények
A Nemzetközi Űrállomás építése – Előzmények: Freedom, Mir-2 – 1. rész
A Nemzetközi Űrállomás építése – Zarja, Unity – 2. rész
A Nemzetközi Űrállomás építése – Zvezda – 3. rész

Az ISS első állandó személyzete, az Expedíció-1 űrhajósai
Balról jobbra: Szergej Krikaljov, Bill Shepard, Jurij Gidzenko

Az előző részben ott hagytuk abba, hogy 2000. július 25-én megérkezett és sikeresen csatlakozott is a Nemzetközi Űrállomáshoz a Zvezda szervízmodul. Augusztus 9-én pedig a Zvezda hátsó dokkolóportjára érkezik egy Progressz (M1-3) teherhajó, amivel az űrállomás pályáját emelték meg.
Az első állandó személyzet előtt még két űrrepülőgép-út következett, az első az STS-106 volt, melynek feladata a Zvezda felkészítése volt az első lakók érkezése előtt.

STS-106 – 2000. szeptember 8-20.

Miután a Zvezda csúszása miatt a 2000. májusi STS-101 misszióból törölték a Zvezdához kapcsolódó feladatokat, így a NASA egy plusz utat szervezett az ISS-hez, ami a “2A.2b” jelzést kapta. Szeptember 8-án az Atlantis el is indult egy dupla SpaceHab modullal és 3 tonnányi ellátmánnyal a rakterében.

Az STS-106 személyzete
Balról jobbra (első sor): Jurij Malencsenko
, Terrence Wilcutt, Scott D. Altman
Balról jobbra (hátsó sor): Daniel Burbank, Edward Lu,  Richard Mastracchio, Borisz Morukov

A repülés második napján az Atlantis sikeresen csatlakozott is az ISS-hez (a PMA-2 dokkolóporton) és a harmadik nap pedig Edward Lu és Jurij Malencsenko űrhajósok egy 6 óra 14 perces űrsétán a Zvezda és Zarja közötti elektromos, kommunikációs,- és adatkábeleket kapcsolták össze. A Zvezda külsejére egy magnetométert is felszereltek, mely a szervízmodul 3D-s iránytűjeként funkcionál majd, ezáltal csökkentve a pozíciótartásért szükséges üzemanyag mennyiségét.
Ez volt a Nemzetközi Űrállomás összeszerelésének hatodik, az űrrepülőgépek történetének ötvenedik űrsétája, illetve a második közösen végrehajtott orosz-amerikai EVA.

Az ISS az Atlantis fedélzetéről fotózva, balról jobbra: Unity, Zarja, Zvezda, Progressz M1-3

Az elkövetkező napokban a 3 tonnányi felszerelés átrakodása zajlott: 300 kilogrammnyi víz, egy számítógép, egy monitor, egy porszívó és étel az első állandó személyzet számára. A Zvezda modulba 3 akkumulátort is beszereltek (súlycsökkentés miatt ezek nélkül indult a szervízmodul), illetve az orosz Elektron oxigéngenerátort is üzembe helyezték. 5 nap logisztikai munka után egy pályaemelésre is sor került az Atlantis kormányfúvókáival (Reaction Control System – RCS).

STS-92 – Z1 elem és PMA-3 kikötőmodul – 2000. október 11-24.
Alig pár héttel később, október 11-én indult is a következő űrsikló (Discovery) az űrállomásra, mely egyben az űrrepülőgép-program 100. küldetése volt. Az STS-92 (“3A” jelű ISS építő misszió) rakterében egy újabb túlnyomásos csatlakozó adapterrel (Pressurized Mating Adapter, PMA-3), illetve a leendő integrált rácsrendszer első elemével, a Z1-el.
A PMA-3 a Unity modul Föld felé néző (nadír) oldalára kerül majd felszerelésre, míg a Z1 a Unity felfelé néző (zenit) portjára.

A PMA-3 a Discovery rakterében felkészítés közben
A Z1 és a PMA-3 helyzete

A Z1 rácselem lesz a “tartógerendája” az integrált rácsrendszernek és 4 db giroszkópot (Control Moment Gyroscope (CMG) is tartalmaz, mely az űrállomás irány- és pozíciótartásáért felel. A Z1-en található még egy Ku-sávú antenna, és a kommunikációs és nyomkövető rendszerek főbb elemei. A Z1 felszerelésével lehetővé válik az első amerikai napelem installálása is, ami a leendő Destiny modult látja majd el energiával.
A Discovery hétfős személyzete 7 napot tölt az ISS-hez dokkolva, és 4 űrsétát hajtanak végre, amiken sikeresen csatlakoztatják mindkét elemet az űrállomáshoz.

A Unity elölről fotózva: felül a Z1, alul a PMA-3

Expedíció-1 (Szojuz TM-31)
A Discovery landolása után egy héttel, október 31-én elérkezett a várva vár történelmi esemény: elindul az első állandó személyzet Bajkonurból, a Szojuz TM-31 űrhajóval. A személyzet tagjai Szergej Krikaljov és Jurij Gidzenko kozmonauták, és Bill Shepard NASA asztronauta. Mindhárman veterán űrhajósok: Krikaljov és Gidzenko a Mir fedélzetén vett részt hosszútávú küldetésen, míg Shepard három űrrepülőgép misszión repült korábban, ezek azonban legfeljebb 1 hétig tartottak.

Az Expedíció-1 startja Bajkonurból 2000. október 31-én

Egy korábbi megállopodás szerint a Nemzetközi Űrállomás parancsnokát mindig az az ország adja, amelyik kisebbségben van, így megérkezés után Shepard lesz majd a parancsnok. Az orosz űrhivatal ezügyben korábban fenntartásainak adott hangot, Shepard tapasztalatlanságára hivatkozva. Shepard csak a második amerikai űrhajós, aki Szojuzzal indult a világűrbe – az első Norman Thagard volt a Szojuz TM-21 fedélzetén, 1995 márciusában és a Mir űrrállomást látogatta meg.
Krikaljovnak ez lesz az ötödik űrutazása, melyek során már több mint egy évet töltött a világűrben és kétszer már űrrepülőgéppel is repült.
Jurij Gidzenko a Szojuz űrhajó parancsnoka lesz, korábban egyszer járt a világűrben, és 180 napot töltött a Mir fedélzetén.

Shepard, Gidzenko és Krikaljov már az ISS fedélzetén

A Szojuz TM-31 két napos utazás után, 2000. november 2-án érkezik meg és dokkol az ISS-hez, ezzel kezdetét veszi az Expedíció-1 küldetés. Ezen dátum óta – vagyis mához képest pontosan 20 éve – a Nemzetközi Űrállomáson folyamatosan tartózkodik személyzet.

Az Expedíció-1 űrhajósai négy és fél hónapot (pontosan 136 napot) töltenek el az űrállomás fedélzetén, melyet később teljes sikernek könyvelnek el. Az ISS építése eközben is folytatódott, december 1-jén startol az STS-97 az Endeavour, mely az első amerikai napelemtáblát, és azt tartó P6 rácselemet hozza magával.

A P6 és a napelemek pozíciója

STS-97 – P6 rácselem és napelem 2000. december 1-11.
A sikeres start után a “4A” jelű építő küldetés ötfős személyzete (Brent Jett parancsnok, Michael Bloomfield pilóta, Joseph Tanner, Marc Garneau, Carlos Noriega küldetés specialisták) december 2-án dokkol a Nemzetközi Űrállomához (az új PMA-3 porton), azonban december 8-ig nem nyitják ki az Endeavour és a Unity között zsilipajtót, mert a tervezett három űrsétát az űrrepülőgépből kilépve végzik el – az ISS-en és az Endeavour-ön különböző a légnyomás.

Az Expedíció-1 (kékben) és az STS-97 (pirosban) személyzete

A következő 3 napban a Tanner és Noriega páros három sikeres űrsétát hajt végre: az űrsikló rakteréből való kiemelés után a P6 rácselemet a Z1 felső csatlakozási pontjára rögzítik, és az elektromos kábelek összekötése után kitekercselik a P6 napelemeit, mely ötször több energiát biztosít a Zvezda és a Zarja napelemeinél. Az összesen 17 tonna súlyú P6-nak ez csak egy ideiglenes helye lesz a Z1 tetején, azonban az általa előállított elektromos energia szükséges a leendő Destiny laboratórium működésének biztosításához.
A P6 az integrált rácsszerkezet elkészültével, majd 2007-ben kerül át a végleges helyére: az ISS menetiránya felől nézve a bal oldalának (“port”) a végére (az integrált rácsszerkezetről részletesen majd a 2002-ben felszerelt, S0 rácselemnél beszélünk).
Az ISS és az STS-97 személyzete végül december 8-án találkozott, és egy rövid ceremónia után folytatódott az ellátmány átpakolása és az új elemek tesztelése. Az űrhajósok másnap el is búcsúztak egymástól, és az Endeavour lecsatlakozott az ISS-ről.

A sikeres STS-97 küldetés után minden feltétel teljesült a Destiny modul érkezéséhez, mely 2001 februárjában indul az űrállomásra. A sorozat következő részében erről lesz majd szó.

A Nemzetközi Űrállomás a P6 rácselemmel és annak napelemeivel

Források
NASA
wikipedia
astronautix.com
RussianSpaceWeb.com

Ariane-6: Egy éves csúszás

1 évet csúszik Európa új rakétájának, az Ariane-6-nak a bemutatkozása.

Az Európai Ürügynökség (ESA) tegnapi bejelentése szerint az új hordozó bemutatkozására 2022 második negyedévében kerülhet majd sor. A Vega rakéta utódja, a nagyobb teljesítményre képes Vega-C is szóba került: ez 2021. júniusában debütálhat.

Ariane-6 és Vega-C rakéta látványterve
Kép: ESA

A fejlesztések csúszásának oka a koronavírus, az ESA elmondása szerint március óta több telephelyen is teljesen leállt a munka.
Az Ariane-6 fejlesztésére eddig 3.8 (!) milliárd eurót költött az űrügynökség (ebben benne van a Francia Guyanán épített új indítóállás 500 milliós költsége), azonban a tagországoktól most további 230 millió eurót kérnek az eddigi költségvetésen felül.
Múltkor már mi is írtuk, hogy az Ariane-6 bemutatkozó útján nem a OneWeb lesz a megrendelő – habár állítólag már fizettek is – és nincsen egyelőre új vevő. A rakéta második útján majd egy Galileo műholdat fognak szállítani.

Daniel Neuenschwander, az ESA egyik vezetője (Director for Space Transportation) elmondta, hogy nagy nyomás nehezedik rájuk a piacon, főképpen az USA-ból. Bár nem mondta ki, de Neuenschwander nyilvánvalóan a SpaceX-re gondolt. Elhangzott a szokásos európai álláspont is, miszerint az amerikai cégeket a NASA és a katonai indítások finanszírozzák kizárólag..

Neuenschwander a James Webb teleszkóp (JWST) indításával kapcsolatban azt mondta, hogy rendben zajlanak az előkészületek, és továbbra is 2021. október az indítás dátuma (Ariane-5 rakétával). A JWST a NASA és az ESA közös projektje, melybe az ESA pár tudományos műszerrel, illetve az indítási költségek átvállalásával járult hozzá.

Részletes írásunkat az Ariane-6 rakétáról itt olvashatjátok.

Egy Ariane-6 makett az új indítóálláson
Fotó: ESA

A nap képei 242# – az Ariane-6 építése

Kaptunk pár csodás képet az Ariane-6 második fokozatának összeszereléséről az ArianeGroup jóvoltából. Nemrég írtunk egy cikket a projekt állapotáról, az elmúlt hetekben több fontos mérföldkövet elértek a mérnökök az új európai rakéta építését illetően.

Jól látszik ezen a képen a második fokozat cseppfolyós oxigén (LOX) tartálya.
Forrás: ArianeGroup

A nap képei 238# – A BepiColombo a Vénusz előtt haladt el

Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) közös Merkúr szondája, a BepiColombo képei a Vénuszról, elhaladás közben. A szonda 2025-ben áll majd Merkúr körüli pályára, addig azonban még 7 alkalommal veszi majd igénybe a Vénusz és Merkúr gravitációs mezejét a Nap körüli pályájának csökkentésére.
Fotók: ESA

ESA hírek: Ariane-6, James Webb és BepiColombo

A napokban több ESA-projekt is mérföldkövet ért el, illetve a következő időszakban is fontos események lesznek a különböző európai űrprogramokban.

Ariane-6

A P120C szilárd hajtóanyagú segédrakétának sikeresen lezajlott az utolsó tesztje Kourouban október 7-én a Guyana Űrközpontban. A sikeres tesztnek köszönhetően hamarosan megkaphatja a repülési minősítést a rakétamotor, így egy lépéssel közelebb vagyunk az Ariane-6 repüléséhez. A P120C a P80 rakétamotort hivatott leváltani – a gyártása egyszerűbb, illetve a technológiai fejlődésnek köszönhetően hatékonyabb is. A tervezésnél figyelembe vették hogy nem csak a Vega-C rakéta első fokozata fogja ezt a motort használni, hanem az Ariane-6 segédrakétáiként is felhasználják majd – így univerzálisabb lett a gyártása, mellyel sokkal több pénzt tud a jövőben az ESA spórolni. Amikor ténylegesen repülésre kerül sor, a P120C lesz a világ legnagyobb és legerősebb egy szegmensből álló szilárd hajtóanyagú rakétamotorja (a Space Launch Systemen használt segédrakéták öt szegmensből állnak).

A QM2 (Qualification Motor 2) motor tesztje lefedte a teljes működési időt (130 másodperc) és 4500 kN maximális tolóerőt ért el. A P120C burkolatát Olaszországban, a hajtómű fúvókáját Franciaországban és a gyújtórendszert pedig Norvégiában gyártják. A szilárd hajtóanyagot helyben, Francia Guyanában készítik és töltik a rakétamotorba. Ez volt a harmadik és utolsó tesztgyújtása a P120C-nek, de az első, melyet az Ariane-6 konfigurációban teszteltek – sikerrel. A tesztállást ezért mechanikai szempontokból és a repülési szoftver miatt át kellett alakítani. Korai előrejelzések alapján nem volt semmi rendellenesség a teszt során, de egy teljes elemzés után fogják csak kijelenteni a tényleges minősítést a repülésre.

Ariane-6: a rakéta alján jól látható a négy darab P120C segédrakéta
Forrás: ESA

James Webb űrtávcső

Múlt hét elején a James Webb űrteleszkóp sikeresen átment az összes indítási környezeti teszten, így letesztelve az indítás rideg és megterhelő viszonyainak hatását az űreszközre. A James Webb-et egy Ariane-5 rakétával tervezik indítani.”Az űreteleszkóp sikeres indítási környezeti tesztje egy hatalmas előrelépést képvisel a hosszú út során ami a tényleges starthoz vezet” – nyilatkozta Bill Ochs, J. Webb projektmenedzser a NASA Goddard űrközpontjából. “A környezeti tesztek demonstrálják a James Webb képességeit, ami ahhoz kell, hogy épségben átvészelje a rakétán való utat az űrbe, ami a legmegterhelőbb és legveszélyesebb része a küldetésnek. Az akusztikus és vibrációs teszteket végrehajtó nemzetközi csapat kiemelkedően jó és elhivatott szakemberekből áll, ami szerencsére az egész űrteleszkópot tervező és építő csapatra jellemző”. Az indítás hanghatásainak a tesztelésére a teleszkópot egy akusztikai kamrába vitték, ahol 140 decibeles erővel vizsgálták meg ellenálló képességét. Az akusztikus teszt eredményének kiértékelése után az űrtávcsövet egy másik terembe vitték át, ahol az vibrációs terhelését szimulálták.

A JWST felépítése
Forrás: NASA
A Northrop Grumman videója a JWST felbocsátásáról és üzembe helyezéséről

Az űrteleszkóp most egy komplett ellenőrzésen fog átesni, a fő elemeit fogják vizsgálni: a tükröket és a napellenzőt, ezután pedig a NASA, ESA és a CSA (Kanadai Űrügynökség) szakemberei egy végső tesztsorozattal engedélyeztetik az űreszköz Guyana Űrközpontba való átszállítását. Ha minden a terv szerint halad, akkor a jelenleg is érvényes dátum szerint 2021. október 21-én startol el a James Webb Űrtávcső. A nemzetközi összefogás keretében 258 cég gyártotta le az alkatrészeit, az Egyesült Államokból, Kanadából és az ESA tagországaiból.

A Hubble Űrtávcső és a JWST tükreinek méretének összehasonlítása

BepiColombo

Eközben több millió kilométerre a Földtől az ESA és JAXA Merkúr-szondája, a BepiColombo készülődik az első Vénusz melletti elhaladására, melyre október 15-én kerül sor. A 2018 októberében indított szondának összesen kilenc gravitációs hintamanőverre van szüksége ahhoz, hogy elegendően csökkenteni tudja a sebességét a 2025-ös Merkúr körüli pályára álláshoz. Az első ilyen hintamővert idén áprilisban hajtotta végre, a Földet közelítette meg és annak gravitációjával csökkent a szonda sebessége. Az október 15-i hintamanőver lesz az első a tervezett kettő közül a Vénusszal, míg további hat Merkúr-megközelítés szükséges a végső pályára álláshoz. Magyar idő szerint csütörtökön 06:58-kor lesz a legközelebb a Vénuszhoz az űreszköz, mintegy 10 270 kilométerre. Az elhaladás közben a szonda tudományos méréseket fog végezni az atmoszféra és környezeti adatok gyűtésének érdekében. Ezeket a méréseket a japán Akacuki Vénusz-szonda és a Föld körüli pályán lévő Hiszaki Spektroszkópikusz Obszervatórium méréseivel koordinálják. A második megközelítés 2021. augusztus 11-én várható – ekkor csak 1 007 kilométerre lesz a bolygótól a szonda.

A BepiColombo földközeli elhaladásáról készült felvételek
A BepiColombo felépítése
Forrás: Airbus

Űrügynökségek, űrhivatalok vezetői

Az űrkutatás nem csak rakétákról, műszaki megoldásokról, hanem szervezetekről és nagy
pénzekről is szól. A szervezeteket emberek működtetik, a pénzt is emberek szerzik meg. Bár a magánszektor előre tör, a legfontosabb szereplők továbbra is állami, államközi intézmények
és jelentős mértékben ezek első emberei.

Az alábbi összeállítás röviden hat fontos vezetőt és hátterét mutatja be. Részben a politikából,
részben a szakmából jöttek. A sorrend nem feltétlenül értékmérő, egyszerűen a világtérkép
számunkra megszokott nézőpontjában balról jobbra, azaz nyugatról keletre haladtunk:

NASA – BRIDENSTINE, James Frederick „Jim”
45 éves, 2018. április óta hivatalban,
haditengerészeti felderítő- és vadászpilóta, iraki/afgán veterán, úszóbajnok,
közgazdász, politikus (Rep), képviselőházi tag (katonai és űrkutatási bizottságok),
Trump jelöltjeként minimális többséggel lett NASA adminisztrátor.

ESA – WÖRNER, Johann-Dietrich „Jan”
66 éves, 2015. július óta hivatalban,
építőmérnök (TU Berlin, TU Darmstadt), földrengésállósági doktorátus,
egyetemi professzor, rektor, rektori konferencia elnökhelyettese,
EU repülésügyi bizottsági tag, közvetítő német beruházásvitákban (vasút, repülőtér),
DLR (német űrkutatási központ) igazgatótanács elnöke.

Roszkozmosz – ROGOZIN, Dmitrij Olegovics
57 éves, 2018. május óta hivatalban,
nemzetközi újságírói és pártakadémiai végzettség, katonai műszaki politika és
hadtudomány doktora, nacionalista politikus (Rogyina), állami duma tagja, elnökhelyettes, nagykövet a NATO-
nál, majd miniszterelnök-helyettes, meredek politikai nyilatkozatok, a Krím elcsatolása miatt az USA és EU által szankcionált személyek egyike,
korrupciócsökkentő, hatékonyságnövelő valós és PR próbálkozások az űriparban.

Bridenstine, Wörner, Rogozin

ISRO – SIVAN, Kailasavadivoo
63 éves, 2018. január óta hivatalban,
repüléstechnikai mérnök (Madras, Bangalore), doktor (Bombay),
rakétahajtás fejlesztő, űrprojektek részese (missziótervezés, pályaszimulációs szoftver),
mérnökakadémia, repüléstudományi társaság tagja,
Vikram Űrközpont igazgató.

CNSA – ZHANG, Kejian
59 éves, 2018. május óta hivatalban,
mérnök-fizikus, kutató, kommunista pártpolitikus, kongresszusi képviselő,
ipari és informatikai miniszterhelyettes, Országos Atomenergia Ügynökség igazgatója,
Honvédelmi Technológiai Ipari Iroda igazgatója,
2019-ben a Time magazin 100 legbefolyásosabb emberének listáján.

JAXA – YAMAKAWA, Hiroshi
55 éves, 2018. április óta hivatalban,
repüléstechnikai mérnök, doktor (Tokió), egyetemi ember, nem az üzleti világból,
miniszterelnöki kabinetiroda tanácsadója, JAXA főtitkár, doktori iskola professzor,
BepiColombo projektmenedzser, ütközési pályán jövő aszteroidák felderítése és kivédése,
Mars holdak kutatása, Föld-Hold pályaszámítás, napvitorlák.

Sivan, Zhang, Yamakawa

Több érdekes megfigyelés tehető. Szinte mindenki 2018. első felétől tölti be posztját. A
helyzet igényli, hogy rendelkezzenek többé-kevésbé erős politikai kapcsolatokkal, vezetői
tapasztalattal. Vannak színesebb és visszafogottabb személyiségek is köztük, bár a róluk
elérhető információ mélysége nem egyenletes.
Egy bővebb űrhivatali lista itt olvasható.

Forrás: Wikipedia, az egyes intézmények honlapjai

Mégtöbb víz a Marson

Az ESA Mars Express űrszondája több különálló folyékony víztömeget talált a Mars déli jégsapkája alatt. Az űreszköz rádiólokátoros műszere, a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding), már 2018-ban is talált egy hasonló víztározót 1,5 kilométerrel a jégréteg alatt. Most a múltbéli kutatási tapasztalatoknak köszönhetően három nagyobb víztározót, marsi tavat találtak a kutatók. A legnagyobb közülük 20 x 30 kilométeres, és több kisebb tóval van körbevéve.

A Mars Express űrszonda

A feltevések szerint nagyon magas a jég alatti víznek a sótartalma, ugyanis csak így maradhat cseppfolyós halmazállapotban. A Mars a múltban egy sokkal melegebb éghajlatú bolygó volt, nagy víztömegekkel a felszínén – ma már ez sajnos nem lehetséges a felszínen, de a jelenlegi felfedezéssel megnőtt az esélye annak, hogy a jégsapkák alatt víztározók, tavak és folyók egész rendszere létezhet, és ezek akár több millió vagy milliárd évesek is lehetnek. Ideális helyet biztosíthatnának egy esetleges marsi mikrobiális életnek, de kutatási szempontokból elképsztően nehéz lenne őket megközelíteni és megvizsgálni. Ilyen gleccser alatti tavak a Földön is előfordulnak, például a Vosztok-tó.
A marsi gleccser alatti tavakat ugyanolyan radaros módszerekkel találták meg, mint amit itt a Földön használunk.