Magyar idő szerint hétfő hajnalban 01:27-kor indul a SpaceX Crew-1 küldetése 4 űrhajóssal a fedélzetén a Nemzetközi Űrállomásra. Már rengeteget írtunk az első operatív Crew Dragon misszióról, azonban most egy helyen újra összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

Miért nagy jelentőségű a küldetés?
Az Egyesült Államok az űrrepülégép-program 2011-es befejezése óta nem rendelkezett saját személyzet szállítására képes űrhajóval. Az elmúlt években az orosz Szojuz űrhajókon vásároltak üléseket a NASA űrhajósai számára, ez volt az egyetlen mód, hogy a Nemzetközi Űrállomásra feljussanak. A 2010-ben indult Commercial Crew Programban (CCP) a NASA privát cégeket bízott meg egy személyzet szállítására képes űrhajó kifejlesztésével: a két nyertes Boeing és SpaceX közül az utóbbi szállíthat most már második alkalommal űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra. Az első tesztküldetésen (DM-2) a SpaceX már bebizonyította, hogy a Crew Dragon megfelel minden elvárásnak, a NASA pedig múlthéten megadta a szükséges minősítést is az új űrhajónak, mely így hivatalosan is szolgálatba állt.
A Crew-1 lesz a Commercial Crew Program első operatív küldetése az ISS-re, és az űrhajósok 6-7 hónapot töltenek majd fent az Expedíció-64 keretében. A missziónak űrtörténelmi jelentősége is van: ez lesz az első alkalom, hogy egy űrkapszulában 4 ember utazik majd.
Tudnivalók a küldetésről
A Crew-1 minden fontos részletéről írtunk már hosszabban, olvassátok el az összes korábbi cikkünket, és nem maradtok le semmilyen részletről. 🙂
SpaceX | Crew-1 küldetésprofil – minden részlet a hajnali startról
A Crew-1 űrhajósainak bemutatása
Ha bővebben szeretnél olvasni a SpaceX-ről, az űrhajóról, akkor a korábbi cikkeinket semmiképpen se hagyd ki:
Elon Musk, jelenünk egyik legmeghatározóbb alakja
Tom Mueller, a Merlin hajtóművek atyja
Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke
John Insprucker, a SpaceX kommentátora és mérnöke
A Dragon űrhajók bemutatása, történelme
A SpaceX vízi flottája
Ha a Commercial Crew Program történelméről, és az előző DM-2 küldetés jelentőségéről szeretnél többet megtudni, katt ide. (Minden korábbi nagyobb írásunk elérhető az Űrtörténelem aloldalon is).
A Crew-1-ról szóló összes cikkünket a címke alatt találjátok.
Időjárás
A legfrissebb előrejelzés szerint 50% az esély az elfogadható időjárásra. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem csak a 39A indítóállásnál, hanem az első fokozat leszállóhelyén, és az összes abortzónában is megfelelő időjárási körülmények kellenek. Ha ma nem jön össze a start, akkor csütörtökön 00:10-kor próbálják meg újra.

A küldetés részletes időrendje
Előkészületektől az indításig
Óra/perc/mp. | Esemény |
– 04:15:00 | Az űrhajósok megkapják az utolsó időjárási eligazítást |
– 04:05:00 | “Crew handoff’ – A NASA átadja az űrhajósokat a SpaceX-nek |
– 04:05:00 | Űrruhák felvétele és ellenőrzés |
– 03:22:00 | Az űrhajósok elhagyják a NASA Neil Armstrong Operations and Checkout épületét |
– 03:15:00 | Az űrhajósok beszállnak a Tesla Model X autókba |
– 02:55:00 | Megérkezés az LC-39A indítóálláshoz |
– 02:35:00 | Az űrhajósok beszállnak a Crew Dragonba |
– 02:20:00 | Kommunikációs rendszer ellenőrzése |
– 02:15:00 | A Crew Dragon üléseinek startállásba mozgatása |
– 02:14:00 | Űrruhák szivárgásellenőrzése |
– 01:55:00 | A Dragon ajtajának bezárása |
– 00:45:00 | A SpaceX Repülésigazgatója (Launch Director) megadja az engedélyt az üzemanyagfeltölés megkezdésére |
– 00:42:00 | A személyzet híd (Crew Access Arm) visszahúzódik a rakétától |
– 00:37:00 | A Dragon küldetésmegszakító rendszerének (launch escape system) aktiválása |
– 00:35:00 | Az RP-1 (finomított kerozin) tartályok feltöltésének megkezdése |
– 00:35:00 | 1. fokozat LOX (folyékony oxigén) tartályának feltöltésének megkezdése |
– 00:16:00 | 2. fokozat LOX (folyékony oxigén) tartályának feltöltésének megkezdése |
– 00:07:00 | A Merlin hajtóművek előhűtése indítás előtt “engine chill” |
– 00:05:00 | A Dragon rendszerei átállnak belső áramforrásra |
– 00:01:00 | A rakéta vezérlő rendszerei az utolsó indítás előtti ellenőrzéseket hajta végre, a Falcon 9 is belső áramforrásra vált |
– 00:01:00 | Üzemanyagtartályok túlnyomás alá helyezése |
– 00:00:45 | A SpaceX repülésirányítója megadja a “GO” jelzést az indításra |
– 00:00:03 | A kilenc Merlin hajtómű begyújtása |
– 00:00:00 | A Falcon 9 elemelkedése |
Indítástól a Resilience leválasztásáig
Óra/perc/mp. | Esemény |
+ 00:00:58 | Max-Q (a rakétára nehezedő legnagyobb aerodinamikai nyomás pillanata) |
+ 00:02:30 | Első fokozat hajtóműveinek leállása (MECO) |
+ 00:02:34 | Első és második fokozat szétválasztása |
+ 00:02:36 | A második fokozat Merlin vákuum-optimalizált hajtómű beindítása |
+ 00:07:12 | Első fokozatot lassító manőver (entry burn) |
+ 00:08:43 | Második fokozati hajtómű leállása (SECO-1) |
+ 00:08:45 | Első fokozat “landing burn”: landolás előtti hajtómű-begyújtás |
+ 00:09:09 | Első fokozat landolás a drónhajón |
+ 00:12:02 | Crew Dragon leválás a második fokozatról |
+ 00:12:48 | Dragon orrkúp kinyitás |
Az indítás változása miatt a korábban tervezett 8,5 órás út az ISS-re módosul, így 27,5 órás repülés vár a Crew-1 négyfős személyzetére. Ez az jelenti, hogy a dokkolás várhatóan magyar idő szerint kedd reggel 5 óra körül történik meg

Hol tudom nézni az indítást?
Természetesen nálunk! Youtube-on az Űrutazás Űrhajók csatornán élőben közvetítjük a startot, a már szokásos kooperációban Nagy Szabolccsal (Space Station Guys). 23:00-kor kezdünk (tehát majdnem 2.5 órával az indítás előtt), hogy bőven legyen időnk minden fontos dolgot megbeszélni. Gyertek, és nézzétek velünk az eseményt!
Itt az oldalon is lesz egy kisebb liveblog, várhatóan 22:00-kor kezdünk majd.
