Hamarosan, egészen pontosan június 15-én (csütörtök) felszerelésre kerül a hatodik iROSA napelemtábla is, melyet ezúttal is Stephen Bowen és Woody Hoburg fog kivitelezni. A duó az elmúlt héten installálta az ötödik egységet, ami nagyjából egy 6 órás munkafolyamat eredményeként jött lére.
Az űrhajósok magyar idő szerint 15 óra 20 perckor lépnek majd ki a Quest légzsilipen keresztül a biztonságot nyújtó állomás fedélzetéről, hogy megkezdjék az utolsó darab iROSA (International Space Station Roll-Out Solar Array) telepítését. Mivel a múlt heti űrsétát Bowen vezette, így a piros csíkkal ellátott szkafandert most társa, Hoburg fogja viselni. Bowen ezúttal jelöletlen űrruhában lesz látható a művelet során.
Bowen és Hoburg hétfőn több órát töltöttek a napelemtáblák telepítési eljárásainak áttekintésével, az űrséta eszközeinek konfigurálásával és a földi mérnökökkel való egyeztetéssel. A pároshoz dél körül Frank Rubio és Sultan Al-Nejadi is csatlakozott, hogy segítsenek a folyamatok felülvizsgálatában. A keddi nap folyamán robotikai tréninget tartottak egy számítógépen, melynek középpontjában a Canadarm2 robotkar állt, továbbá a két űrhajós előkészítette szerszámait, valamint kinyomtatták az ellenőrző listákat is.
