Az Ingenuity ismét egy sikeres repülésen van túl, mely már a 48. misszióját jelentette. Így tehát elmondható, hogy a marsi helikopter 2 küldetésre van az 50-es számtól, ami tízszerese annak, amit „jósoltak” számára.
A tegnapi napon, azaz március 21-én végrehajtott repülés során 398 métert teljesített horizontálisan, melyet 12 méteres magasságban tett meg, és aminek alkalmával 149,9 másodpercig tartózkodott a Mars felszíne felett. Maximális sebessége 4,65 m/s volt, a küldetés fő céljául pedig ezúttal is az átpozicionálást jelölték meg.
Az Ingenuity eddigi számai így festenek: 48 repülés, 10 942 méter megtett távolság, és összesen 84,4 perc felszín felett töltött idő.
