Súlyos adósságspirál felé halad a cég, miközben eredményeket nem tudnak felmutatni.
Legutóbb augusztusban érkezett hír a kaliforniai magáncég háza tájáról, és akkor sem túl pozitív fejleményekről. Azóta sem javult sokat a pénzügyi helyzet, sőt…az egyre több hitel mellett egyre több késedelmi kamatot kell fizetniük, miközben készpénzállományuk vészesen fogy, és befektetőkből is híján vannak. Lassan tehát „lélegeztetőgépre” kerülhet az Astra, ahonnan már nagyon nehéz lesz a visszaút, főleg, hogy tőke nélkül eredményeket sem tudnak felmutatni.
A Rocket 4 hordozórakéta fejlesztése, valamint az Astra Spacecraft Engine segédhajtóművek gyártása is megakadhatott, pedig ezektől remélhetnék a legnagyobb bevételt. A cég mindenesetre nem adja fel, és igyekszik további befektetőket szerezni. Stratégia és hitelképesség szempontjából is égető szükség lenne legalább 1-2 új partnerre, hogy egyrészt folytatni tudják a futó projekteket, másrészt ne legyen szükséges a nyárihoz hasonló létszámleépítésre.
A cég Rocket 3 nevű rakétájának sikerei után döntött úgy, hogy máris az újabb és nagyobb jármű fejlesztése felé veszi az irányt, pedig a 3.3 verzióval is alig hajtottak végre küldetéseket. Lehet, hogy a lehetőségekhez képest túlzottan nagy tempó fogja az Astra vesztét okozni, pedig az amerikai kereskedelmi szektor fejlődése szempontjából fontos lenne, hogy minél több magáncég minél szélesebb körben kínáljon felbocsátási lehetőségeket.
