Rengeteg izgalmas és érdekes történés volt mostanában a Roszkoszmosz és az orosz űripar háza táján, szóval lássuk is a híreket. A legutóbbi hírösszefoglalónkat itt találjátok.
Az orosz újrafelhasználható rakétáról itt írtunk külön pár napja, a Bajkonurban porosodó Buran 1.02 űrrepülőgép megrongálásáról pedig itt.
Június 2-án űrsétát hajtott végre Oleg Novickij és Pjotr Dubrov a Nemzetközi Űrállomáson. A kozmonauták főleg a Pirsz kikötőmodul összekötő kábeleit oldották le, ugyanis a Nauka tudományos modul érkezése előtt leválasztják a modult a Progressz MSz-16 űrhajóval. Az űrséta sikeres volt, 7 óra 19 perc alatt minden előírt feladatot végrehajtottak az űrhajósok.
Oleg Novickij és Pjotr Dubrov az űrséta előtt már beöltözve
A Nauka felkészítése amúgy jól halad, a modul nemrégen megkapta a napelemeit és a hővédő burkolatát is. Bajkonurban az indítóállás előkészülete (200-as terület 39-es startállás) is megkezdődött a Proton-M rakéta fogadására. Az indításra a jelenlegi helyzet szerint július 15-én kerülhet majd sor.
A Nauka Bajkonurban
Június 4-én telefonon beszélt egymással Dimitrij Rogozin a Roszkoszmosz vezetője és a nemrégen kinevezett NASA igazgató, Bill Nelson. A felek kölcsönösen hangsúlyozták a jövőbeli együttműködés fontosságát az ISS-programban, ugyanakkor Rogozin az orosz nemzeti űrállomás terveiről is beszélt. Rogozin újból kifejtette, hogy az USA általi szankciók az orosz űripar szereplői ellen (ugye ő maga is a listán van, jelenleg nem léphet be az Egyesült Államok területére) mennyire károsak az együttműködésre. Rogozin a hírek szerint meg is hívta Nelsont Oroszországba (vagy egy indításra), amit a NASA igazgató el is fogadott.
A tervezett orosz űrállomás
A Roszkoszmosz vezetője egy tegnapi rádióinterjúban azt mondta, hogy az új orosz űrállomás korlátlan ideig lesz használható (?), az elsődleges tervezési fázis pedig idén nyár végén indul.
Rogozin az orosz törvényhozásban is felszólalt a napokban, ahol újból kikelt a szankciók ellen. Azt is elmondta, hogy aláírták az egykori Sea Launch tengeri indítóplatform megvásárlásáról szóló szerződést az amerikai féllel, ami így az orosz S7 cég tulajdonába kerül. Rogozin szerint az amerikai ügyvédek egy feltételt is belefoglaltak a szerződésbe, miszerint a jövőben az oroszok nem használhatják a platformot úgy, hogy az „Elon Musk SpaceX-ének” legyen a konkurenciája. Fontos tudni, hogy a szerződés pontos szövegét nem ismerjük, Rogozin maga használta ezeket a szavakat, így nem tudjuk mi áll pontosan a szerződésben. A Roszkoszmosz vezetője szerint amúgy az átadás előtt az amerikaiak rengeteg felszerelést is leszereltek a platformról, így a felújítás több tízmilliárd rubel lesz majd. Itt olvasható amúgy egy hosszú interjú Rogozinnal.
A Sea Launch tengeri indítóplatform
Idén még 4 db Angara rakéta leszállítását tervezi a Roszkoszmosz, két darab 1.2 és két darab A5 variánst, de várhatóan nem mindegyik repül majd 2021-ben. Az Angarából amúgy bejelentettek egy újrahasználható verziót is, az Angara-A5VO-t, aminek mind a középső fokozata, és mind a 4 gyorsítófokozata együtt térne vissza irányítottan a leválás után.
Angara-A5 rakéta
Június 10-én kezdődnek Csillagvárosban az idei vízi túlélőtréningek. Az első űrhajósok a Szojuz MSz-24 kozmonautái lesznek, de az összes bejelentett Szojuz személyzetnek el kell majd végeznie a túlélőgyakorlatokat. Múlt héten a hírek szerint az idén ősszel induló Crew-3 személyzetet járt Csillagvárosban, ezen a héten pedig a Crew-4 űrhajósai látogattak Oroszországba különböző gyakorlatokra. Egy tegnapi kép szerint pedig Szergej Korszakov (akit amúgy nemrégen a Szojuz MSz-21-re jelentettek be) újból Houstonba érkezett. Korszakovot régóta pletykálják egy Crew Dragon utazásra, de eddig nem lett megerősítve a repülése amerikai űrhajón. Ne feledjétek, hogy az új adatbázisunkban megtaláljátok az összes jövőbeli Szojuz űrutazás eddig megerősített űrhajósait és dátumait is, klikk ide.
Egy korábbi vízi Szojuz gyakorlat
Amennyiben tetszett az írás, illetve amit csinálunk, kérlek segítsd a munkánkat egy megosztással a cikk alján taláható gomb segítségével! Köszönjük!