Repül az idő, két héttel ezelőtt jelentkeztünk utoljára az orosz hírösszefoglalónkkal, szóval nézzük is az elmúlt hetek kisebb és érdekesebb történéseit.
Új személyzet indult a Nemzetközi Űrállomásra, a Szojuz MSZ-18, a hírről már itt írtunk, a Szojuz MSz-17 pedig ma éjjel tér vissza.
Április 12-én 60. évfordulója volt Jurij Gagarin történelmi űrrepülésének, az eseményt természetesen világszerte megünnepelték, de különösen Oroszországban. A Roszkoszmosz vezetői és űrhajósai Gagarin sírjánál tették le tiszteletüket, Bajkonurban emlékkoncertet tartottak, és egy látványos drónreptetésre is sor került Novgorodban.
Jurij Gagarin fényképe az ISS Cupola moduljában
Dimitrij Rogozin, az orosz űrhivatal vezetője szerint a leendő nukleráris meghajtással működő űrvontató első elemei már gyártás alatt vannak, részleteket azonban nem közölt. Az űreszközt amúgy Zeusznak nevezték el, míg a program neve Nuklon lesz. Korábban itt írtunk már részletesen az orosz űrvontatóról.
1.88 milliárd rubelt költenek az új orosz űrhajó, az Orel („Sas”) kifejlesztésére. Az űrhajó fejlesztését 2025 novemberéig szeretnék befejezni.
Egy újabb orosz rakétaterv a meglévők mellé. Borisz Szatovszkij, a Bartini tervezőirode vezetője elmondta, hogy egy újrahasználható, kerekeken, vagy sítalpon visszatérő rakétát fejlesztenek. A rakéta neve KryloSV, és a 6 méter hosszú, és 0.8 méter átmérőjű hordozó bármilyen leszállópályára vissza tudna tértni. Első körben egy harmadakkora méretű prototípust szeretnének építeni.
A KryloSV látványterve
2025-ig évente 15 milliárd rubelt kap a Luna-program, ami lehetővé teszi a következő orosz hodraszálló egységek megépítését: Luna-25, Luna-26, Luna-27.
A hírek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az önálló orosz űrállomás építésének tervét. Az egy modulból álló űrállomást 2025 után juttatnák fel, felkészülve egy olyan esetre, ha a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensét nem használhatnák többet. Ez csak egy B-terv lenne, az orosz űrhivatal megerősítette, hogy elsődleges céljuk az ISS 2030-ig való működtetése.
A tervek szerint jövőre egy Progressz úton hajtanák végre az első, egy keringéses, extragyors megközelítést és dokkolást a Nemzetközi Űrállomással. A módszert még 2019-ben fejlesztette ki az Enyergija vállalat.
Az NPO Enyergomas idén 6 db RD-180-as hajtóművet szállít az amerikai ULA-nek Atlas-V rakétákhoz. A mostani szállítmány az utolsó lesz az amerikaiakkal kötött szerződés keretében, a hajtóművek már régóta szállításra készek, csak a vírushelyzet miatt tolódott a szállítás.
2021 szeptemberében lesznek készen az újrahasználható Amur rakéta részletes tervei. A metán hajtóanyagú hajtóművekkel rendelkező hordozó 10.5 tonnát tudna alacsony Föld körüli pályája juttatni. Korábbi részletes cikkünket itt olvahatjátok az Amurról. Amúgy Elon Musk is reagált ennek a rakétának a tervére, azt mondta: „Jó tervek, de teljes újrafelhasználást javaslok.”
Érdekes tanulmányt közölt az orosz Orvosbiológia Intézet. A tanulmány szerint a kozmonauták hajlamosak idealizálni más országok (főleg amerikai) űrhajósait, mivel kevésébe ismerik őket. Ezt a közös tréningek hiányával magyarázták, vagyis az űrhajósok csak a Nemzetközi Űrállomáson ismerik meg egymást, de ott is nagyon kevés időt töltenek csak együtt. A tanulmány szerint a kozmonauták az idő múlásával hajlamosak elhidegülni a földi irányítóközponttól is, ami különféle problémákat okozhat.