Frissítés: Az űrsétát a mai napon fogják megtartatni, amely magyar idő szerint, 13:00-kor kezdődik. Az űrsétát a NASA Youtube csatornáján élőben közvetítik.
E hónapban a Nemzetközi Űrállomás nem túl szerencsés időszakát éli. Decemberben már a második űrsétát kellett elhalasztani, de ezúttal nem az orosz kozmonauták, hanem az amerikai kollégáik nem tudták elkezdeni az űrsétájukat.
A mára betervezett űrséta fő feladata továbbra is az új iROSA kigördíthető napelemtáblák telepítése volt. Az űrsétát Josh Cassada és Frank Rubio hajtotta volna végre.
Miközben a repülésirányítók a műveletre készültek, az egyik orosz Fregat felső fokozatból származó törmelék a nyomkövetési adatok szerint azt mutatta, hogy az állomás közelében fog elrepülni. A szóban forgó törmelék nem maga a Fregat felső fokozata, hanem a Fregat SBB szétválasztható hajtóanyagtartálya volt. 2011. július 18-án egy Zenyit-3F hordozórakétát indítottak Bajkonurból, melynek célja a tudományos Szpektr-R rádióteleszkóp erősen elliptikus pályára (HEO) bocsátása volt. Az SBB tartály 2020. május 8-án, 9 év keringés után a darabjaira hullott.
Miután mérlegelték a helyzetet, a földi irányítás arra utasította a személyzetet, hogy hagyják abba az űrséta előkészületeit. Egy órával később, magyar idő szerint, 14:42-kor beindították a Progressz MSz-20 teherűrhajó hajtóműveit, amelyek 10 perc és 21 másodpercig működtek és 1 m/s-mal növelték az ISS sebességét. Ennek eredményeként, az állomás pályájának átlagos magasságát 1,7 km-rel növelték, így jelenleg az ISS 417,97 km-es magasságban kering a Föld körül. Az állomás teljes repülési ideje alatt eddig összesen 330 pályamagasság korrekciót hajtottak végre, ebből 179-et az orosz Progressz teherűrhajó hajtóműveinek segítségével. A személyzet ezúttal sem volt veszélyben. A NASA még nem hozott döntést arról hogy melyik nap szeretné bepótolni az elmaradt űrsétát.
Josh Cassada a november 15-i űrséta közben. Forrás: NASA