A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően végre elindulhatott a JAXA, azaz a Japán Űrügynökség két űreszköze; a SLIM névre hallgató holdi leszállóegység, valamint az XRISM röntgencsillagászati műhold. További részleteket küldetésprofilunkban olvashattok róluk, melyet ide kattintva érhettek el.
A H-IIA hordozóra nem sok feladat nehezedett 2023-ban, hiszen a mostani repüléssel együtt csak kettő küldetésen vett részt. Mindez természetesen nem befolyásolta a startot, és magyar idő szerint 01:42-kor magasba emelkedett a kétfokozatú, közepes teherbírású rakéta, melynek helyszíne a Tanegashima Űrközpont volt. A két darab szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta segítségével fürgén megtörtént az indítóállás elhagyása, így viszonylag hamar szemtanúi lehettünk az áramvonalazó raktérborítás leválásának.
Az újabb fontos mérföldkő a fokozatok szeparációja volt, amit a második fokozat LE-5B hajtóművének beindítása követett, mely a 2 darab hasznos teher további gyorsításáért felelt. Előbbiek, valamint a soron következő műveletek, illetve manőverek egyaránt sikeresek voltak, így az XRISM elérte a számára kijelölt alacsony Föld körüli pályát, a SLIM pedig megkezdhette útját a Hold irányába, hogy beteljesítse célját, mégpedig a felszínére való landolást.


||◤ ◥||
H-IIA47号機打上げ映像🚀
||◣ ◢||打上げの様子を #種子島宇宙センター 竹崎展望台から撮影した映像がこちら💁♀️✨#H2AF47 #XRISM #SLIM pic.twitter.com/invvYnszM3
— JAXA種子島宇宙センター (@tnsc_JAXA) September 7, 2023