Mi is meghívást kaptunk az ország első ilyen jellegű rendezvényére, ahol a jövő technológiájával termesztett növényekből is főzhettünk!
Nagy örömömre szolgált, hogy én képviselhettem a Spacejunkie csapatát az első „űrnövényes” vacsorán, mely az Orion Űrnemzedék Alapítvány, a Csillagváros Kft. és a Budapest Makery hivatalos nyitórendezvényeként, egyedülálló együttműködésük eredményeképpen valósulhatott meg! De hogy mi is volt ez a rendezvény egész pontosan? Következzen az alapítvány és a Budapest Makery hivatalos sajtóanyaga!
Belecsöppentünk az űrnövények világába!
Az Orion Űrnemzedék Alapítvány „fellőtte”, a Csillagváros Kft. Vertikális Farm felnevelte, a Budapest Makery pedig tálalta ezen a fantasztikus estén űrnövényeinket.
Űrnövények? Igen, ezek a növények is földi termesztésűek, azonban nem mindennapi neveltetést kaptak. A Csillagvárosban olyan technológiát alkalmazunk, melyhez hasonlóval akár a Marson, Holdon és egyéb távoli égitesteken is lehet majd élelmiszert termelni. Az űrnövények innovatív termesztése megoldást nyújthat arra, hogy az űrhajósok hosszútávú űrutazásuk során is megfelelő minőségű és tápláló élelmiszerhez jussanak.

Az űrnövényekre épülő galaktikus kulináris kaland, nem mindennapi helyszín és egy igazi baráti hangulatú összejövetel jellemezte az Orion Űrnemzedék Alapítvány, a Csillagváros Kft. és a Budapest Makery közös projektjét bemutató, múlt héten megrendezett Űrnövényes vacsora c. nyitóeseményét.
Magyar űripari szereplők, innovációs vezetők, kulináris szakemberek és vertikális farm szakértők is felbukkantak a 30 vendég között az űrisztikus vacsorán. A rendezvény helyszínéül a világ első DIY étterme, a Budapest Makery szolgált, ahol egy különlegesen gazdag menüsorról készíthették el a vendégek a fogásokat. Az űrnövényekkel „fűszerezett” ételek, mint pl. csirke panini, a chillis rák, a passion fruit tiramisu, valamint a mákos guba muffin és számos ízletes koktél is do it yourself „módra” készült, azaz mindenki „azt ehette, amit főzött”, a Csillagváros vertikális farmról származó űrnövények pedig speciális ízvilággal varázsolták űr-kompatibilis kulináris utazássá a vacsorát.


A teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású vertikális farm ezen túl a klímaváltozás és a túlnépesedés miatti élelmiszerhiányra is választ adhat. Jelenleg hidropóniás rendszerben, LED megvilágítással, körforgásos módszerrel, időjárástól függetlenül termel a Csillagváros vertikális farmja mikrozöldeket, baby leafeket és salátákat. A növényvédőszer mentes termelésben a felhasznált víz mennyisége akár 95 százalékkal is kevesebb lehet, mint a hagyományos növénytermesztés folyamán.
Rendezvényünk legfőbb célja az volt, hogy hármas együttműködésünk révén a hétköznapi emberek számára is kézzelfoghatóvá tegyük az űr kimeríthetetlenül gazdag világát, megismertessük vendégeinkkel is az űrnövények témakörét és a vertikális farm gazdálkodási rendszerre épülő kutatási és fejlesztési hátteret. Az Orion Űrnemzedék Alapítvány munkája során különleges módon kívánja összekapcsolni az űrkutatást a mindennapokkal, és a jövőben is olyan projektek megvalósulását támogatja, amelyek egyedi módon, szokatlan megközelítéssel ismertetik meg az emberekkel az űrtudományokat és azok fontosságát.
A lehetőség a nagyközönség előtt is nyitva áll, minden érdeklődőt szeretettel vár egy űrkalandra a Budapest Makery DIY Étterem!

Néhány személyes gondolat
Kíváncsian vártam, hogy szó szerint és átvitt értelemben is mi sülhet ki ebből az egészből, de egy másodpercig sem bántam meg, hogy elfogadtam Fenyőfalvi Anett, az Orion Űrnemzedék Alapítvány elnökének meghívását, hiszen remek élménnyel gazdagodhattam másodmagammal, és ezt talán az összes többi résztvevő nevében is írhatom. Nagyon érdekes volt megismerni ezt az új technológiát és az eljárásokat, ahogy ezeket a növényeket termesztik. Természetesen nem konkrétan űrből érkezett növények kerültek az asztalokra, de ahogy a fenti sajtóanyagban is szerepel, ezzel az eljárással tényleg sokkal könnyebb lehet majd akár más égitesteken a növénytermesztés, ami alapvető feltétele lesz minden bázisnak, ahol hosszútávú missziókat hajtanak végre űrhajósok.
Nagyon szépen köszönöm a meghívást és a lehetőséget az Orion Űrnemzedék Alapítványnak, a Csillagváros Kft.-nek és a Budapest Makery-nek! Csak ajánlani tudom minden érdeklődőnek, hogy próbáljátok ki ezt az újfajta élményt! Hangulatos éttermi keretek között van lehetőség nem csak megkóstolni, hanem el is készíteni remek ételeket, a Budapest Makery biztosít minden technikai felszerelést, a résztvevőknek pedig csak jól kell érezni magukat főzés és étkezés közben. Ha pedig netán Pozsonyban vagy Bécsben jártok, ott is felkereshetitek a helyi éttermeket, hiszen Budapesten kívül ezekben a városokban is megtalálhatóak már a franchise tagjai!




