A legfrissebb értesülések alapján az Intelsat műholdüzemeltető vállalat elvesztette az irányítást a Galaxy-15 jelzésű telekommunikációs és műsorszóró műholdja felett. A multinacionális cég augusztus 19-én jelentette be a technikai problémát, aminek elhárítása még ezen sorok írása közben is zajlik. A hivatalos közlemény szerint a műhold meghibásodását valószínűleg egy geomágneses napvihar okozta, de a pontos okot még vizsgálják.
A mostani időszak egyre aktívabb és szeszélyesebb űridőjárási körülményei jelentős kihatással bírnak az általunk felküldött űrben tevékenykedő műholdakra: a űreszközök felszíne és alkatrészei statikusan feltöltődhetnek majd kisülhetnek, amik a fedélzeti rendszerek és alrendszerek átmeneti, vagy akár végleges meghibásodását is okozhatják. Az űrbe induló eszközökön általában ebből a célból használnak ún. „radiation-hardened”, tehát űrbéli használatra fejlesztett elektronikát, de ezek sem képesek átvészelni a legkritikusabb körülményeket.
Az Intelsat egyik szóvivője kiemelte, hogy a műhold antennái továbbra is a Föld felé néznek, a tájolása stabil, valamint a fedélzeti rendszereinek a többsége is normális körülmények között működik. A mérnökök jelenleg azon dolgoznak, hogy a földi állomásokról küldött parancsok fogadására is újra képes legyen az műhold – valószínűleg a parancsok fogadásáért és kezelésért felelős alrendszert „ütötte ki” a geomágneses vihar, ezért sem tudnak utasításokat adni neki a földi irányítók. Megemlítették, hogy a Galaxy-15 kiesése nem lesz hatással az Intelsat ügyfeleire, és továbbra is minden igényüket ki tudják elégíteni.
Az Intelsat egy másik műholdja, az Intelsat-902, háttérben a Földdel. A képet a Northhrop Grumman MEV-1 szervizelő műholdja készítette. Kép forrása: File | Northrop Grumman
A Galaxy-15 távközlési műholdat 2005-ben állították pályára Francia Guyanából egy Ariane-5 hordozórakéta segítségével. Az indítást követően az űreszközt a nyugati hosszúság 133° geostacionárius pozícióba helyezték, ahonnan az észak-amerikai térséget szolgálta ki (leginkább a kontinentális Egyesült Államokat, Alaszkát és a Hawaii-szigeteket). A műhold eddigi 17 éves pályafutása sem volt izgalomtól mentes: 2010-ben szintén elvesztették felette az irányítást, szintén szokatlanul erős geomágneses aktivitás miatt.
Ismervén az űreszköz eddigi problémáit és egyre inkább elöregedő rendszereit az Intelsat 2020-ban úgy döntött, hogy egy új műholdat vásárolnak a Galaxy-15 jövőbeli cseréjére. A Galaxy-33 néven futó projektet a Northrop Grumman vezette, és ők gyártották le a műholdat is. A pályára állítással a SpaceX-szet bízták meg, és várhatóan idén októberben indul útnak majd az új műhold egy Falcon-9 rakéta fedélzetén. Nem is akármilyen misszió lesz ez az Intelsatnak, hiszen egyszerre két műholdjukat viszi ki a SpaceX a világűrbe: a Galaxy-33 mellett a Galaxy-34 is helyet kap majd, ami szintén az amerikai piacot fogja majd szolgálni a távközlési és műsorszórási képességeivel.
A Galaxy-15 által kiszolgált területek. Kép forrása: sky-brokers.com
A tervek szerint az Intelsat többi műholdja veszi át a Galaxy-15 miatt kiszolgáltatott ügyfeleket a Galaxy-33 megérkezéséig. Ahogy fentebb írtuk, a cég mérnökei még dolgoznak a kapcsolat újbóli létrehozásán, de a szóvivő szerint már nem fogják újra aktív működésbe hozni a műholdat, hanem hajtóművei bekapcsolásával egy valamivel magasabb, ún. „temetőpályára” küldik azt. A geostacionárius pályán mozgó űreszközök általában egy ilyen pályára kerülnek teljesen deaktivált állapotban, miután végleg befejezték a tevékenységüket, ugyanis nem lehetséges őket teljesen lehozni keringési pályáról mert túl sok üzemanyagot igényelne a manőver.
Ce-Vej Vang, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) űrkutatója szerint az elmúlt évek hozzávetőlegesen nyugodt űridőjárási körülményeinek búcsút inthetünk. Ennek az az oka, hogy egyre közelebb kerülünk az új napaktivitási ciklus maximumához, amit jelenleg 2024-2025-re becsülnek a napkutatók. Továbbá egyes becslések szerint az előrejelzéseknél is nagyobb aktivitást mutathat majd a központi csillagunk, aminek jelentős kihatása lehet az űrutazásra és az űrbéli infrastruktúrára. A napaktivitást többek között az Európai Űrügynökség (ESA) Solar and Heliospheric Observatory (SOHO) űrszondája is folyamatosan monitorozza, az élőben frissített adatokat pedig ezen a linken bárki meg tudja tekinteni. A NASA Solar Dynamics Observatory űrszondája is hasonló módon követi a naptevékenységet, ennek az űreszköznek a naprakész felvételeit itt tudjuk megnézni.
A NASA Solar Dynamics Observatory napmegfigyelő űrszondájának egy korábbi felvétele. A képet valójában három hullámhosszon készített felvételek egymásra helyezésével érték el. A felvételeket 2022. augusztus 22-én magyar idő szerint 18:26 és 18:29 között készítette az űrszonda. Kép forrása: SDO | Solar Dynamics Observatory (nasa.gov)
Forrás: spacenews.com