Az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) egyik űrhajósa is tagja lesz a 2023 első felében induló SpaceX Crew-6 küldetésnek. A Crew Dragon egyik ülését az Axiom Space-től vásárolta meg az arab állam, amit az Axiom a NASA-tól kapott még cserébe 2021-ben, mert lemondtak a Szojuz MSz-18 egyik üléséről Mark Vande Hei javára. Az amerikai magánvállalat és a Mohammed bin Rásid Űrközpont képviselői az Emirátusok washingtoni nagykövetségén írták alá a megállapodást április 27-én. Az arab űrhajóst egyelőre nem nevezték meg, de várhatóan Hazza Al-Manszúri vagy Dr. Sultan Al-Nejadi kerül kiválasztásra. Előbbi az Emirátusok első világűrt megjárt űrhajósa, utóbbi pedig Al-Manszúri tartaléka volt a 2019-ben a Nemzetközi Űrállomásra felbocsátott Szojuz MSz-15 küldetés során. Mindketten majdnem teljes NASA-kiképzést kaptak űrséta végrehajtására, a Canadarm2 kezelésére és egyéb ISS-tevékenységekre is. Rajtuk kívül még Mohammad Almulla és Nora Al-Matrúsi, az arab világ első női űrhajósa az EAE asztronautái, őket tavaly nevezték ki hivatalosan.
A Crew-6 küldetés tehát az EAE első hosszútávú operatív küldetése lesz az Űrállomásra. Az űrhajós az eddig bejelentett két amerikai asztronautához, Stephen Bowen parancsnokhoz és Woody Hoburg pilótához csatlakozhat majd. Az elvégzendő tudományos kísérletekről vagy esetleg egy űrséta végrehajtásáról még később dönt az űrhivatal.
Hazza Al-Manszúri és Dr. Sultan Al-Nejadi