Az Euclid-konzorcium szakemberekből álló csapata, és az űrtávcső elérkezett az üzembe helyezés azon fázisába, ahol eredményesen teljesült minden olyan kritikus mérföldkő, mely a tudományos munka megkezdéséhez elengedhetetlen. Az Euclid mindkét műszerének elektronikáját már a 2. napon bekapcsolták, hogy figyelemmel kísérjék az egyes alkatrészek hőmérsékletét. Egy „sütési fázist” követően – amikor az Euclidot jobban a Nap felé fordították, hogy megszabaduljanak a benne rekedt vízmaradványoktól -, az egész űreszköz sikeresen lehűlt az üzemi hőmérsékletre.
Az első napok után következett a VIS (VISible imager), és a közeli infravörös spektrométer és fotométer (NISP) detektorrendszerének bekapcsolása, majd az első képek, melyek még „csak” egy fókuszálatlan távcsővel készültek. Mindez viszont már a múlté, hiszen több mint egy hétnyi igazítás és az M2 segédtükör fókuszának megtalálása után, valamint az űrtávcső egy bizonyos pontra irányítása után a VIS-nek, és a NISP-nek sikerült rögzítenie az első mérnöki képeket, amelyeken minden rendszer működik, és a távcső is fókuszban van. Az Euclid meglátta az „első fényt”!


Természetesen még hátra van néhány üzembe helyezési lépés, amit egy 8 hetes teljesítményellenőrzési szakasz követ, ahol minden műszert újraértékelnek. Ennek során jelentős számú megfigyelés születik majd különböző konfigurációkban, amelyeket később az Euclid tudományos képeinek kalibrálásához használnak majd. A Falcon-9 hordozó segítségével útnak indult űrtávcső tehát hamarosan megkezdi munkáját a JWST „szomszédságában”, melynek alkalmával az égbolt eddig soha nem látott minőségű felmérését fogja elvégezni.

