Ugyan 2021 augusztusában nem ment minden simán a hordozó misszióján, ezúttal nem ütötte fel fejét semmiféle probléma sem a start, sem a további műveletek során.
Az ISRO nehézrakétája a Satish Dhawan Űrközpont 2. számú indítóállásáról kezdte meg útját, magyar idő szerint 07:12-kor. Másfél tonnás hasznos terhével, név szerint az NVS-01 műholddal együtt gond nélkül abszolválta a küldetés minden fázisát, melynek alkalmával az előző repülése során gondot okozó harmadik fokozat hajtóműve is hibátlanul beindult. A rakéta tehát ezúttal jól vizsgázott, és megfelelő geotranszfer pályára juttatta a navigációs helyzetmeghatározást szolgáltató konstelláció műholdját, ami ezt követően önerőből halad tovább a végső (geostacionárius) keringési pályájára.
Jöjjenek a számok: a küldetéssel teljesült az Indiai Űrkutatási Szervezet idei 4., összességében 88. missziója. A GSLV Mk I & II rakéta idei 1., összességében 15. repülése, ami globális szinten a nyolcvanadik indítást jelentette. Az Mk II variáns repülésére egész sokat kell innentől várnunk, hiszen a tervek szerint csak valamikor 2024 januárjában hajt majd végre megbízatást.
