Ahogy az a japán média értesülésiből kiderült, pénteken a Japán Űrügynökség (JAXA) egyik hajtóműtesztje során robbanás történt. A műveletre az Akita-prefektrúrában találtható Nosiro központban került sor, ahol éppen az újgenerációs Epsilon-S rakéta szilárd hajtóanyagú fokozatát tesztelték.
A Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) és a rendőrség tájékoztatása szerint senki sem sérült meg a központban a nagy erejű robbanásban – ilyen tesztek során ugyanis a felügyelő személyzet biztonságos távolságban tartózkodik a veszélyes területtől, vagy egy biztonságos, földalatti bunkerből követi az eseményeket.
Az incidens körülbelül egy perccel azután történt, hogy a mérnökök beindították a hajtóművet. A motor meghibásodása először abban nyilvánult meg, hogy az égés egyenetlenné vált, majd ezt követően robbant fel a motor a tesztálvánnyal együtt.
A robbanás ereje az értesülések szerint lerobbantotta a komplexum tetőszerkezetét és az épület külső falainak egy részét is ledöntötte. Az épületben keletkezett tüzet a tűzoltók nagyjából két órával robbanás után oltották el, amely reggel 9 óra körül történt.

A kudarc nem könnyít a japán űripar helyzetén: márciusban a JAXA legújabb nehézrakétája, a H3 első tesztje sem aratott sok sikert, ugyanis a rakétát meg kellett semmisíteni repülés közben egy meghibásodás miatt.
Az Epsilon-rakéták terén sem valami kedvező a helyzet, ugyanis a jelenleg üzemeltetett Epsilon hordozó egyik tavaly októberi startján nyolc műhold veszett oda, miután a második fokozat irányíthatatlanná vált, és szintén ki kellett küldeni az önmegsemmisítő parancsot. Az Epsilon-S első repülése a mostani robbanással végződő teszt után pedig kérdésessé vált, ugyanis eddig a JAXA tervei szerint idén kellett volna először repülnie az új rakétának, de ez most biztos csúszni fog.