Frissítés: Peter Beck újabb információval szolgált az eseményről, pontosabban arról, miért döntöttek a helikopterrel történő elkapás mellőzése mellett. Az ok a visszatérő rakéta telemetriájának hiánya volt, mely előfordul egy ilyen manőver során. Ezen kapcsolat nélkül pedig egyszerűen nem volt biztonságos a helikopterrel a visszaszerzésre kijelölt zóna közelébe menni. A történtekkel kapcsolatban további vizsgálatok várhatóak.
Magyar idő szerint 18:28-kor hagyta el a Mahia-félszigeten található LC-1B indítóállást a Rocket Lab Electron hordozója. A rakéta a Catch Me If You Can misszió keretén belül emelkedett fel a kb. 50 kilogrammos rakományával, ami Svédország Nemzeti Űrhivatala (SNSA), és az OHB Sweden megbízásából került az Electron rakterébe.
A start ismét különlegesnek számított a cég számára, ugyanis ez volt a második kísérletük a speciális festésű első fokozat visszahozatalára. Az első levegőben történő elkapást a There And Back Again küldetés során próbálták meg, ám hiába sikerült az említett művelet, a helikopter pilótája túlságosan instabilnak ítélte meg a helyzetet, így végül kénytelen volt a már elkapott fokozatot az óceánba ejteni. Sajnos hasonlóan alakult a mostani próbálkozás is, annyi különbséggel, hogy ezúttal a misszió másik főszereplője, a Sikorsky S-92 dupla-motoros helikopter meg sem kísérelte horoggal elkapni a visszatérő fokozat ejtőernyőkötelét. Pontos információk egyelőre nem állnak rendelkezésre arról, mi állhat a döntés mögött, ami bizonyos, hogy a Rocket Lab tweetjében megerősített egy B tervet is az óceánba zuhant fokozat kihalászásáról. Így tehát még várat magára a kijelentés, miszerint a SpaceX után egy második cég is képes egy orbitális hordozórakétát tervszerűen visszahozni, és újrahasznosítani. Ám ismervén a magánvállalat fejlődőképességét és motivációját, valószínesíthető a siker ezen a téren is.
A második fokozat eközben tovább növelte sebességét, majd miután elérte a megfelelő magasságot, útjára bocsátotta a rakéta végfokozatát (kick stage), ami a hasznos teher végső, 585 km magas napszinkron pályára történő állításáért volt felelős. A Rocket Lab ennek sikerességét nemrégiben erősítette meg Twitter posztjában, így a küldetés elsődleges célja, a MATS mikroműhold leszállítása minden gond nélkül teljesült az Electron 32. missziójával.
Emelkedés közben. Forrás: Rocket Lab
Első és második fokozat. Forrás: Rocket Lab