Földünk 1,44 milliárd km távolságból

Kapcsolódó

Egyiptom is elkötelezte magát az kínai-orosz ILRS-projekt mellett

Az afrikai állam nyolcadikként írta alá az együttműködési megállapodást. Tegnap,...

Két Starlink-indítás szerepel a SpaceX heti menüjében

Ismét egy floridai és egy kaliforniai felbocsátást hajt végre...

A nap képe #1309 – KSC ünnepi hangulatban

A Kennedy Űrközpont idei ünnepi dekorációja.

Megérkeztek a Psyche első felvételei, valamint tudományos adatokat is küldött az űrszonda

A bolygónkat október 13-án elhagyó Psyche űrszonda több sikeres...

Tegnap este a hét harmadik kínai küldetésén a harmadik különböző rakéta indult

A Csielung-3 hordozórakéta második útját teljesítette, majdnem egy évvel...

A Cassini által 2013. július 19-én készített felvételen a Földünk és a Hold látható 1,44 milliárd km távolságból, miközben az űrszonda a Szaturnusz körül keringett. A felvételhez a Cassini legnagyobb felbontású kameráját használták, annak érdekében, hogy a Föld és a Hold is látható legyen a képen.

A Föld (balra) és a Hold (jobbra) a Cassini 2013-as felvételén. Forrás: NASA

Ez volt a harmadik alkalom, hogy egy űrszonda a Naprendszer külső részéről visszatekintve örökíti meg bolygónkat. Elsőként, 1990-ben a Voyager-1 űrszonda kb. 6 milliárd km távolságból fényképezte le Földünket. 16 évvel később, 2006-ban (2 évvel a pályára állását követően) a Cassini készített látványos felvételeket bolygónkról a Szaturnusz árnyékából.

A „Pale Blue Dot”, azaz a Halványkék Pötty nevet viselő kép, melyet a Voyager-1 űrszonda készített a Földről 1990-ben és az egyik legmeghatározóbb felvétel, amely valaha a világűrből készült bolygónkról. Forrás: NASA/JPL

Dark mode powered by Night Eye