Ezen a hamis színű képen a hármas határ, azaz Paraguay, Brazília és Argentína találkozásának területe látható. A Sentinel-2 által rögzített felvételek infravörös tartományban, és három különböző időpontban készültek; 2022 márciusában, júliusában és novemberében. Ezekből született meg az alábbi kompozit, melyhez egy-egy színt rendeltek. Ezt a technikát a felvételek közötti változások kiemelésére és a növényzet növekedésének nyomon követésére használják.
Forrás: ESA
A megművelt földek elsősorban világos színekkel tűnnek ki. A kék, a cián és a lila árnyalatai azt jelzik, hogy a harmadik kép készítésekor, tehát novemberben a növények dúsabbak voltak, mint az előző felvételeknél. Azok a területek, amik mindhárom időpontban változatlanok maradtak, mint például az erdők és a városi területek, szürke árnyalatokban jelennek meg. A vízfelületek, melyek a közeli infravörös fény nagy részét elnyelik pedig fekete színben láthatóak.
A kép felső részén az Itaipu-gát elágazása figyelhető meg, amit jellegzetes formája miatt könnyű észrevenni. A víztározó a Paraná folyón fekszik, és a Paraguay (nyugat) és Brazília (kelet) közötti határt keresztezi. Délebbre az Iguazú (Iguaçu) folyó, és a Paraná folyó találkozása fedezhető fel, ahol Paraguay, Brazília és Argentína határai találkoznak. A két vízfolyás kanyargós útja természetes határokat képez; Paraguay a Paraná folyótól nyugatra fekszik, míg az Iguazú folyó Brazíliát (északon) és Argentínát (délen) választja el egymástól.