A NASA a minap közzétett egy bejelentést, miszerint a Voyager-2 tudományos műszerei a korábbi tervekkel ellentétben néhány évvel tovább maradnak bekapcsolva, ami újabb felfedezéseket tesz lehetővé az űreszköz által.

A Voyager-2 szondát 1977-ben indították, és jelenleg több mint 20 milliárd kilométerre van Földünktől, utazása során pedig összesen 5 darab műszerrel tanulmányozza a csillagközi teret. Természetesen mindehhez energiára van szüksége, amit a Voyager-1-hez hasonlóan radioizotópos termoelektromos generátor (RTG) állít elő. Az RTG a bomló plutóniumból származó hőt alakítja át elektromossággá, de ez a folyamat véges időtartammal rendelkezik, tehát évről évre egyre kevesebb energia termelődik. Eddig ez a csökkenés nem befolyásolta a küldetés tudományos oldalát, de ehhez érdemes hozzátenni, hogy a veszteség ellensúlyozására a mérnökök kikapcsolták a fűtőberendezéseket és más olyan rendszereket, amelyek nem elengedhetetlenek az űrszonda működéséhez. Most viszont az űrszonda öt tudományos műszerének egyike volt a következő a listán.
Annak érdekében, hogy ezt a lépést elkerüljék, a kutatócsoport tüzetesebben megvizsgálta azt a biztonsági mechanizmust, amelyet arra terveztek, hogy megvédje a műszereket, ha a feszültség jelentősen megváltozna. Mivel ez az ingadozás károsíthatja a berendezéseket, a Voyager egy feszültségszabályozóval van ellátva, amely ilyen esetben egy tartalék áramkört indít be. Utóbbi az erre a célra fenntartott, kis mennyiségű áramhoz nyer hozzáférést az RTG-ből. Ahelyett, hogy ezt az energiát tartalékolnák, a tudományos műszerek fenntartására használják, mely lépéssel az idei év helyett 2026-ig kitolódik az említett műszer leállítása.
Noha az űreszköz feszültsége így nem lesz oly mértékben szabályozva, várhatóan még több mint 45 évnyi repülés után is viszonylag stabilak maradnak az elektromos rendszerei, továbbá a mérnökök is képesek figyelni a feszültséget, és reagálni, ha az túlságosan ingadozna. Ha pedig ez az új módszer jól teljesít a Voyager-2 esetében, a csapat a Voyager 1-en is alkalmazhatja. (A Voyager-1 egy tudományos műszerrel kevesebbet üzemeltet, mint ikertestvére, mivel egy műszer a küldetés korai szakaszában meghibásodott. Ennek következtében a Voyager-1 egyik műszerének kikapcsolásáról szóló döntés csak valamikor jövőre születik meg).
