A United Launch Alliance (ULA) a napokban két hírről is beszámolt új-generációs nehézrakétájukkal, a Vulcannal kapcsolatban. Sajnos korábban már többször kellett komolyabb csúszásokról beszámolnunk a jármű bemutatkozását illetően, azonban úgy tűnik, nem sokára sor kerülhet végre az első repülésre. A konzorcium ugyanis hamarosan befejezi a rakéta fokozatainak fejlesztését, és az első jármű tesztelését kezdhetik meg, ami valóban előrelépést jelent a Vulcan eddigi történetét figyelembe véve. Ugyanis bár a ULA már rég készen állna az új rakéta első felbocsátására, a Blue Origin 2015 óta képtelen volt repülésre alkalmas BE-4 hajtóművekkel előállni. Mostanra sikerült az első két hajtóművet megfelelően legyártani, melyek közül az elsőt már le is szállították a ULA-nek a hét elején.
Tory Bruno, a ULA elnök-vezérigazgatója a konzorcium decaturi gyárában az első repülésre szánt BE-4 hajtómű előtt. Forrás: ULA
A jelenlegi tervek szerint jövő év első negyedévében kerülhet sor az első indításra, de a Vulcan-re még komoly tesztek várnak az indulás előtt, hiszen soha korábban nem vizsgálták meg a BE-4-eket egy teljesen összeszerelt rakétában, így a tesztek során nem várt hibák jöhetnek elő (de reméljük, nem fognak). A bemutatkozó repülés során az Astrobotic Peregrine nevű holdi leszállóegysége lesz a hasznos teher, amit a NASA Commercial Lunar Payload Services (CLPS) programjának keretében bocsátanak fel. Az indítás egyúttal az Amerikai Űrhaderő (USSF) jóváhagyási folyamatának részét is képezi, hogy a Vulcan 2023 4. negyedévében majd az első nemzetbiztonsági küldetését is teljesíthesse. De egyelőre most a következő lépés a hajtóművek beszerelése, majd a teljes rakéta átszállítása a Cape Canaveral Űrhaderőbázisra novemberben. Itt a tesztsorozat keretében egy teljes tankolási szimulációt (wet dress rehearsal) és statikus hajtóműtesztet is sikerrel abszolválnia kell a Vulcan-nek, hogy végül a hasznos terhet is felszereljék az orrkúp rakterébe, majd kijelöljék az indítási dátumot.
A rakétával kapcsolatos másik hír szintén az első repüléssel kapcsolatos: azt már tavaly óta tudjuk, hogy a Vulcan komoly szerepet fog vállalni az Amazon Kuiper-projektjének keretében kiépülő műholdkonstellációjának Föld körüli pályára állításában, de az újdonság, hogy már rögtön a bemutatkozó misszióban is helyet kap két demonstrációs műhold a raktérben. Ezeket eredetileg az ABL Space Systems nevű magáncég juttatta volna fel idén év végén, de a vállalat RS-1 rakétájának bemutatkozása szintén több halasztást szenvedett már el, így az Amazon vezetősége végül a 47 további Kuiper-küldetés előtt már most a ULA-t bízza meg a felbocsátással. Jeff Bezos másik cégének fontos is, hogy minél előbb sor kerüljön a tesztküldetésre, hiszen az FCC-engedély alapján a teljes, 3236 műholdból álló konstelláció felét 2026-ig pályára kell állítani. Egyelőre ezt a célt még nem fenyegeti veszély, de egy további jelentős csúszás már komoly gondot jelentene a szerződő felek számára.
A Vulcan-ről készült sokadik renderkép. Remélhetőleg hamarosan már igazi felvételeket is közzé tudunk tenni az első indításról. Forrás: ULA