A SpaceX-et sokan csak Elon Muskkal azonosítják, de a vállalatnál még sok nagyszerű ember dolgozik. Gondolhatunk a legendás kommentátor John Inspruckerre, vagy akár a Merlin hajtómű tervezőjére, Tom Muellerre. De nem szabad elfelednünk a vállalat adminisztratív oldalát sem, és ezzel együtt Gwynne Shotwell-t, aki a SpaceX ügyvezető igazgatónője (Chief Operating Officer – COO) és elnöke is egyben. Nélküle a vállalat nem tartana ott ahol jelenleg van, ezért róla szól mai cikkünk.

A kezdetek
Gwynne Rowley 1963-ban született az illinois-i Evanstonban, két testvére van. A környékbeli Libertyville-ben nőtt fel, és már gyerekkorában érdekelték a mechanikai eszközök, szeretett dolgokat javítani és barkácsolni. Különösen az autók működése érdekelte.
A többi űriparban dolgozó személlyel ellentétben fiatalkorában nemigen érdekelte az űrutazás. Egyszer azt nyilatkozta, hogy bár emlékszik a Holdraszállásra, de nem igazán érdekelte akkoriban. A Libertyville High School-ban végezte a középfokú tanulmányait, ahol különösen jól tanult és kiemelkedően érettségizett, bár ekkor még nem tudta milyen irányba fog továbbtanulni. Anyja támogatásával végül mérnöki pályára lépett.
Az illinois-i Northwestern University gépészmérnöki szakára jelentkezett, ahova felvételt is nyert. A harminchat fős osztályban csak három lány volt, de ez nem jelentett neki problémát. Első egyetemi évében nem volt olyan jó a teljesítménye, mint a középiskolában, de később probléma nélkül alapfokú gépészmérnöki diplomát szerzett 1986-ban. Két évvel később, 1988-ban mesterfokú diplomát szerzett alkalmazott matematikából, illetve alapfokú diplomát természettudományokból szintén a Nortwestern University-n.
Út a SpaceX felé
Egyetemi tanulmányai után az autóiparban kezdett dolgozni a Chrysler cégnél. Mivel nem mérnöki munkát végzett, nem maradt sokáig. Visszament az egyetemre és PhD diplomát szeretett volna szerezni alkalmazott matematikából, de kilenc hónap után az egyetemet is otthagyta és elkezdett munkát keresni.
A kaliforniai El Segundo-ban kapott állást az Aerospace Corporationnél, mely egy szövetségi kuatóintézet a mai napig. Itt már valódi mérnöki munkát végzett, műholdak hőtani matematikai modelljét készítette el, és különböző hűtésű műszerek kölcsönhatásait írta le. Rengetek tudományos publikálást is készített űrhajózási témákban, például űreszközök terveit készítette el, tanulmányozta a Space Shuttle hőtani tulajdonságait, illetve a Földkörüli pályáról visszatérő testeken létrejött hatásokról is írt.
Tíz évnyi munka után otthagyta a vállalatot, mert űrhajókat, illetve egyéb űreszközöket szeretett volna tervezni.

1998-ban a Microcosm Incorporated űrhajózási rendszerek részlegének igazgatója lett, szintén El Segundóban. Szeretett itt dolgozni, ugyanis az Amerikai Légierőnek terveztek és építettek műholdrendszereket. Még csak négy éve dolgozott ott, amikor egy volt munkatársával elmentek egy ebédre megbeszélni egy álláslehetőséget.
Ez a munkatársa nem más volt, mint Hans Koenigsmann (ma a SpaceX küldetés-szervezési alelnöke), aki akkor csatlakozott a Space Exploration Technologies startup céghez.
Hans elhívta Gwynne-t, hogy nézze meg a céget, a látogatáskor pedig találkoztak Elon Muskkal, aki akkor még a PayPal társalapítójaként volt híres. Elon elmesélte Gwynne-nek a vízióját az olcsó, hatékony és megbízható hordozórakétákról, és a többször felhasználható rendszerekről. Elon bevallotta neki, hogy szüksége lenne egy kereskedelmi menedzserre is.
Pár nappal később Gwynne kapott egy hívást Elontól, aki felajánlotta neki a Kereskedelmi és Üzletfejlesztési részleg alelnöki posztját, amit elfogadott, de tudta, hogy nagy kockázatot vállalt ezzel.

SpaceX karrier
A telefonhívás után két héttel már munkába is állt a SpaceX tizenhetedik alkalmazottjaként (ma már ez a szám átlépte a hatezret). Ebben a szerepkörben a fő feladata rakétaindítások eladása volt potenciális vevőknek, bár a munkaköre gyorsan kezdett kiterjedni a pénzügyekre, jogi ügyekre, és a kormánnyal való kommunikációra is. 2002-ben ismerte meg második férjét, Robert Shotwellt, aki a NASA Jet Propulsion Laboratory mérnöke volt. Egy egyetemi projekt keretében találkoztak, mindketten a University of Southern California diákjainak segítettek a műholdprojektjeikben.
Gwynne első nagy sikerét a SpaceX-nél 2008-ban érte el, amikor sikeresen szerződést kötött a NASA-val: a vállalat 1,6 milliárd dollárt kapott a COTS programra, ami keretében utánpótlást szállító űrhajókat fognak felküldeni a Nemzetközi Űrállomásra.
A megbízás megszerzése után összegyűlt a SpaceX csapata, és Elon nagy bejelentést tett: “Győztünk!”, angolul kis vulgaritással “We f*cking won!”. Ezután mindenki nagy ünneplésbe kezdett.
2008-ban a negyedik Falcon-1 indításkor Skóciában volt férjével, és laptopján nézte az indítást. Mikor megtudta hogy sikeres volt, fel-alá ugrált örömében a szállodában.
“Egy sikeres indításnál nincs nagyobb öröm!”
Gwynne Shotwell

2008 végén a SpaceX elnöke és ügyvezető igazgatója lett. Azóta ő intézi a marketinget, indítási megbízások szervezését, jogi ügyeket, pénzügyeket és a kormánnyal való kapcsolatokat. A legtöbb energiáját a megbízások szerződtetésére fordítja, szerinte azzal tudja legjobban előremozdítani a céget. “Amikor elindítottuk az első rakétánkat, addigra ő már tíz indítást szerződtetett le, nagyon kevés ember képes erre” – nyilatkozta Tim Hughes, a SpaceX alelnöke.
Még 2006-ban az Iridium műholdkonstelláció kezdetekor az Iridium befektetőit próbálta meggyőzni, hogy fektessenek a műhold projektbe, ami később Falcon 9-eken indult volna.
A befektetőknek tetszett a Falcon-9 indítás ára, viszont az nem, hogy még nem repült soha.
A 2010-es első, sikeres Falcon-9 start után Párizsba ment, és végleg meggyőzte a befektetőket, így azok 1,8 milliárd dollárt fektettek az Iridiumba. Matt Desch, az Iridium vezérigazgatója le volt nyűgözve, azt mondta, hogy még nem látott ilyet. Gwynne röviddel ezután a SpaceX nevében megkötött egy 492 millió dolláros megbízást az Iridium-műholdak indítására.

“A NASA-nak adta el a szolgáltatásunkat abban az időben, amikor még csak egy kis rakétánk volt egy szigeten. Az évek során Gwynne hírnevet szerzett, és ma már akként a nőként ismerik, aki Musk vízióit valóra váltja. Olyasmi, mint egy híd Musk és a cég között. Például ha Elon azt mondja hogy megyünk a Marsra, akkor Gwynne pontosan elmondja, hogy mit kell tennünk, hogy elmenjünk a Marsra”
Hans Koenigsmann Gwynne Shotwellről
Gwynne nyilatkozata szerint úgy irányítja a céget, ahogy azt Musk jónak látná, és elmondta, hogy irritálja, hogy Elonnak milyen gyakran van igaza, bár ez nem jelenti azt, hogy mindig igaza van. Erre egy jó példa, amikor Elon megpróbálta törölni a Falcon Heavy projektet pár évvel ezelőtt, de Gwynne gyorsan befutott az irodájába a hírt hallva, és azonnal lebeszélte róla, arra hivatkozva hogy a légierővel már vannak megbízásaik a Falcon Heavy-vel.
Gwynne szabadidejében a családjával van a legtöbbet. Mivel férje is mérnök, beszélgetéseik sokszor szakmaiak. Pár hetente Gwynne meglátogatja a családi birtokot is Texasban, ahol egy nap majd borászatot akar alapítani, mert nagyon szereti a borokat.