Sikeresen elstartolt a Sencsou-12 küldetés: magyar idő szerint csütörtök hajnalban 3 óra 20 perckor emelkedett el az LC-4 startállásról a Sencsou-űrhajót szállító Hosszú Menetelés-2F hordozórakéta a Csiücsüan Űrközpontból. Nie Hajseng, Liu Po-ming és Tang Hungbo tajkonauták jelenleg is Föld körüli pályán tartózkodnak, várhatóan délelőtt 9 és 10 óra között fogják megközelíteni a Tienho modult, és az űrhajó automata rendszerei segítségével rádokkolni az elülső csatlakozási pontjára.
A Sencsou-12 startja
A küldetés utáni jelentések szerint a CZ-2F rakéta jól működött, és semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak, mondhatni „sima” útjuk volt az űrhajósoknak a világűrbe. Miután levált a Sencsou a rakéta utolsó fokozatáról, kinyitotta a két napelemtábláját, így ellátva az űrhajó rendszereit a szükséges energiával. Most egy sorozatnyi pályaemelés és korrekció következik, hogy megkezdjék a nyolc órás útjukat az űrállomásra. A személyzeten kívül még 300 kg rakomány is helyett kapott az űrhajó orbitális- és visszatérőkabinjában.
A misszió várhatóan szeptemberben ér majd véget, de a következő emberes küldetés is indul majd: a Sencsou-13 legkorábbi startidőpontját október 13-ra jelölték ki. A most útnak indult űrhajósok a rendszerellenőrzéseken és tudományos kísérleteken kívül két űrsétát is elvégeznek majd. A Tiencsou-2 teherűrhajó manuális dokkolását is tesztelni fogják a fedélzeten tartózkodó űrhajósok.
A start előtti sajtótájékoztatón elmondták, hogy az űrhajósok életkörülményei sokkal jobbak lesznek, mint a Tienkung űrlaborokon voltak: három külön, ablakkal ellátott lakófülke fog rendelkezésre állni a tajkonauták számára, valamint már több mint 120 féle étel áll rendelkezésre nekik (ezeket vélhetően a Tiencsou-2-n szállították fel). A belső tér kétszer nagyobb, mint ami a Tienkungokon volt, így az ISS-en található berendezéshez hasonló eszköz áll az űrhajósok rendelkezésére a különböző liofilizált ételek elkészítésére.
Az indításról a részletes előzetesünkett itt találjátok.
A rakéta emelkedése
Az űrhajósok
Frissítés 10:38: Magyar idő szerint 09:54-kor sikeresen dokkolt a Sencsou-12 a Tienho modullal, így az űrhajósok megkezdik a kb. 3 hónapig tartó küldetésüket a Kínai Űrállomáson. A dokkolás automata üzemmódban, rendben zajlott. A háromfős kínai személyzettel együtt így már két űrállomáson, összesen 10 űrhajós tartózkodik alacsony Föld körüli pályán (LEO).
A Tienho a Sencsou kameraképén
A Sencsou-12 közeledése
Képek a dokkolásról