Magyar idő szerint reggel 09:42-kor sikeresen elstartolt a Szojuz MSz-18 űrhajó három űrhajóssal a fedélzeten Bajkonurból. A sikeres indítás után kb. három órával később érkeznek meg a Nemzetközi Űrállomásra, magyar idő szerint 13:07-kor várható majd a dokkolás az orosz szegmens Rasszvet moduljára.
Az űrhajósok (Oleg Novickij, Pjotr Dubrov és Mark Vande Hei) érkezésével 10 főre nő a Nemzetközi Űrállomás jelenlegi személyzete, azonban a korábbi Szojuz űrhajó (MSz-17) egy hét múlva vissza is tér.
A küldetésről további részleteket az előzetesünkben olvashattok.
Frissítés: 13:05-kor, tehát szinte percre pontosan a tervezetthez képest sikeresen dokkolt az űrhajó az ISS Rasszvet moduljára. A repülés mindössze 3 óra 28 percig tartott, az MSz-17 rekordgyors útjához hasonlóan. Az űrhajó alulról közelítette meg az Űrállomást, majd 400 méteres távolságból megkezdte a megkerülő manővert, hogy a megfelelő szögben végezhesse el a végső megközelítő manővereket. A Szojuz automatikusan hajtotta végre a feladatokat, ezúttal nem kellett a kozmonautáknak kézi vezérlésre áttérni. Az első fizikai összekapcsolódást követően a Szojuzt a Rasszvet modul tartókarmaival rögzítették a végleges helyzetében.
Miután a háromtagú személyzet átlebeg az Űrállomásra, rövid ideig 10 tagú lesz a személyzet, amire jó ideje nem volt példa. Az MSz-17 április 16-i visszatéréséig egy japán, négy orosz, és öt amerikai űrhajós tartózkodik majd az ISS-en. Az újabb Szojuz érkezésével pedig jelenleg összesen négy orosz jármű állomásozik az ISS-en: két teherszállító Progressz, illetve az Expedíció-64 és 65 Szojuz űrhajói.
A Szojuz MSZ-18 startja
Nogucsi Szóicsi a Nemzetközi Űrállomásról fényképezte le az indítást
A Szojuz MSz-18 megérkezése utáni forgalom az ISS-en