Helyzetjelentés a Marsra tartó szondákról

Kapcsolódó

Mind a négy főhajtóművét megkapta a következő SLS rakéta

Halad az Artemis-2 küldetés hordozórakétájának összeszerelése a NASA Michoud...

Az ESA űrhajósa veszi át a Nemzetközi Űrállomás parancsnoki posztját

Ma délután, egészen pontosan 15:40-kor kerül sor arra az...

A nap képe #1239 – ISS az Endeavour fedélzetéről

Dr. Sultan Al-Nejadi a minap osztott meg egy felvételt,...

Bemutatták az európai teherűrhajót, mely Argo névre hallgat

A Rocket Factory Augsburg által vezetett konzorcium bemutatta az...

A 260. Falcon-9 küldetést jelentette a mai Starlink 7-3

Úgy kezdte a SpaceX ezt a hetet, ahol tegnap...

Körülbelül másfél hónapja száguld a Mars felé az a három űrszonda, melyek 2021. februárjában fognak a Vörös Bolygó körül pályára állni, illetve kettő közülük a leszállást is megkísérli.

NASA | Mars 2020 🇺🇸
Nem adott ki részletesebb információt a NASA az első pályakorrekciós manőver óta (Trajectory Correction Maneuver-1, TCM-1) ami sikerrel zárult. Az indítás után tapasztalt anomáliákat sikeresen elhárították, és a küldetés menetrend szerint halad. Az Ingenuity minihelikopter akkumulátorait először augusztus 13-án töltötték fel, az egész procedúra nyolc órán keresztül tartott. Ezt kéthetente kell megismételni, hogy egészséges szinten tartsák az akkumulátor töltöttségét, pár nappal ezelőtt hajtották végre a műveletet immár harmadszor. Ezen sorok írásakor 127,5 millió kilométert tett meg eddig a Perseverance – Ingenuity páros.
A következő korrekciós manővert (TCM-2) szept. 30-án tervezik végrehajtani.

A Perseverance tervezett pályája a korrekciós manőverekkel feltüntetve.
Forrás: NASA

UAE | Hope Mars Mission 🇦🇪
Az Al-Amal (Hope) arab űrszonda is probléma nélkül utazik a Mars felé. Körülbelül egy héttel ezelőtt csökkentették a szondával a kommunikációt napi szintről mindössze heti két bejelentkezésre. Egy ilyen kommunikációs bejelentkezés 6-7 órán keresztül tart, amikor az összes telemetriai adatot begyűjtik a Mohamed Bin Rashid Űrközpont szakemberei. Omran Sharaf projektvezető nyilatkozata alapján most veszi kezdetét a “normális” utazási szakasz (Normal Operations Phase), ugyanis eddig az indítás utáni teszteket hajtották végre a szondán, hogy megbizonyosodjanak a rendszerek hibátlan működéséről – és szerencsére ez így is van.
Eddig két pályakorrekciós manővert hajtottak végre a hat darab hajóművel – a harmadik manővert, a TCM-3-at novemberre tervezik a mérnökök. A szonda eddig több, mint 130 millió kilométert tett meg a Vörös Bolygóhoz vezető útján.

Szeptember 3. – az Al-Amal belépett a Normal Operations Phase utazási fázisba csökkentett adatátvitellel.
Forrás: UAESA

Kína | Tianwen-1 🇨🇳
A Kínai Űrügynökség (CNSA) friss közleményében jelentette, hogy a Tianwen-1 állapota stabil és a tervek szerint halad a kijelölt pályán. A szonda nemrég lépte át a 137 millió kilométernyi megtett utat, jelenlegi távolsága a Földtől körülbelül 15 millió kilométer. Az első pályakorrekciós manővert augusztus közepén végezte el a szondatrió (keringőegység, leszállóegység és egy rover), ami rendben lezajlott. A közleményben az űrügynökség megemlítette a nemrég elindított űrrepülőgépet, ami két nap után vissza is tért egy szárazföldi leszállópályára. Az említés szerint a teszt sikeres volt, és egy hatalmas áttörés a kínai űriparnak, mert egy lépéssel közelebb kerültek egy olcsó, fenntartható és hatékony űrjármű létrehozásához, amivel töredékáron tudnának majd hasznos terhet az űrbe juttatni.

A Tianwen-1 Mars körül tervezett pályája és annak stádiumai.
Dark mode powered by Night Eye