Átdokkolt a Crew Dragon Resilience a Nemzetközi Űrállomáson

Tamási Dávid | 2021. április 5., hétfő 16:39

A műveletet alig 40 perc alatt teljesítette a SpaceX első operatív küldetést teljesítő űrhajója.

Ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, az átdokkolásra logisztikai okokból volt szükség. A Crew Dragon Resilience november 16-a óta "parkolt" az ISS Harmony modulján található IDA 2 dokkolóadapteren, mától április 28-ig, azaz a Crew-1 hazaindulásáig az IDA 3 port lesz a kapcsolódási pontja az Űrállomáshoz. A négytagú személyzet is az űrhajóban tartózkodott biztonsági okokból, hiszen ha bármilyen probléma lépne fel, egyrészt manuális manőverezésre kellett volna átállniuk, másrészt a Crew Dragon egyúttal mentőhajóként is funkcionált a művelet során (másik űrhajóval nem tudtak volna visszatérni a Földre gond esetén).

A különböző fázisokat szemléltető ábra

Forrás: NASA

A leválást követően az űrhajó megkezdte a tolató manővert, melynek során a kijelölt biztonsági várakozó pontig távolodott először 60, majd 220 méterre az Űrállomástól. Ezután következhetett a 90°-os fordulómanőver egy képzeletbeli körív mentén. A fordulás első felében (tehát 45°-ig) még az IDA 2 jelentette a referenciapontot, majd a Dragon számítógépei már az IDA 3 port alapján változtatták folyamatosan a Resilience helyzetét.

Miután az űrhajó az ISS "fölé" ért, megkezdődhetett a megközelítési fázis. Ez egészen 20 méteres távolságig tartott, ekkor a Crew Dragon hidegfúvókái megállították az űrhajót, mert minden dokkolási manőver esetén ez az utolsó biztonsági ellenőrző pont bármilyen űrhajó számára. Végül utolsó lépésekként először a soft docking, majd a hard docking manőver következett. Előbbi során a Dragon és az ISS fő dokkolóberendezései kapcsolódnak össze, majd utóbbi alkalmával az űrhajó dokkológyűrűire erős rögzítőkarmok fogtak rá, melyek stabilan és szorosan tartják egy helyben a járművet.

Az egész folyamat, melyet mi is élőben közvetítettünk, simán lezajlott, a Crew Dragon rendszerei hibátlanul működtek. Nem sokára ismét két SpaceX űrhajó foglalja el majd a Harmony mindkét dokkolóegységét, hiszen a jelenlegi tervek szerint április 22-én indul a Crew-2 küldetés újabb négy űrhajóssal.

A Crew Dragon Resilience kameráján jól látható az alsó (IDA 2), illetve a felső (IDA 3) dokkolóport. A felvétel a fordulási manőver második felében készült, amikor már a felső, zenit oldali dokkolóadapter jelentette a referenciapontot.

Forrás: NASA




"Átdokkolt a Crew Dragon Resilience a Nemzetközi Űrállomáson" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +