Az Astra Space bemutatta új, nagyobb rakétájának terveit

Tamási Dávid | 5 napja - FRISSÍTVE: 2022. május 14., szombat 8:50

Tegnap tartották a kaliforniai Alamedában a "Spacetech Day" nevű űripari eseményt, ahol az Astra vezető beosztású személyei, többek között Chris Kemp, a cég alapítója és elnök-vezérigazgatója bemutatta a Launch System 2.0, vagy másik nevén Rocket 4 jármű terveit.

Az új rakéta törzse nagyobb és hosszabb, mint a Rocket 3-é, de ugyanúgy mobil indítóállásról fog elstartolni. 300 kg-ot lesz képes alacsony Föld körüli pályára, és 200 kg-ot napszinkron pályára juttatni, indításonként 3,95 millió dolláros alapáron. Ezzel olyan megrendelőket szeretnének megcélozni, akik a nagyszámú műhold-konstellációt terveznek kiépíteni. A Rocket 4-ben eszközölt legnagyobb változás az első fokozat meghajtásában történt: míg a jelenleg legújabb verziójú Rocket 3.3-at öt darab Delphin hajtóművel szerelték fel, amik több mint 155 kN tolóerőt képesek kifejteni, a Rocket 4 két darab Reaver hajtóműve ennek kétszeresével, összesen több mint 311 kN tolóerővel rendelkezik majd. Hasonlóan a Delphinhez, ezek is kerolox üzeműek, tehát rakétakerozint és cseppfolyósított oxigént égetnek, viszont turbószivattyúval rendelkeznek az akkumulátoros meghajtás helyett. A második fokozat szintén kerolox meghajtású, de erről több információt nem közöltek egyelőre. Az áramvonalazó raktérborítás átmérője 1,72 m lesz.

Az új járművet jóval gyakrabban, akár hetente szeretné indítani a cég. Ebben a mobil indítóállás, a kisebb kiszolgáló személyzet (21 helyett mindössze 8 fő), és a két indítás közötti mindössze egy napos felkészülési-átállási idő is nagy szerepet fog játszani. Természetesen ahhoz, hogy ezt az ambíciózus tervet meg is tudják valósítani, új szoftver és gyártósor is szükségeltetik, amiket már fejleszt vagy épít az Astra. A Rocket 4 bemutatkozására nem kell sokat várnunk, Kemp ugyanis 2022 4. negyedévére datálta a jármű első tesztrepülését.

A Rocket 4 dizájnja. Forrás: Astra Space

A Rocket 3 és a Rocket 4 időskálája


Elkötelezettek vagyunk, hogy tevékenységünk reklámoktól mentes maradjon és kizárólag közösségi finanszírozásból működhessünk. Ha tetszik a munkánk, akkor azt kifejezheted egy megosztással, illetve ha van módod, anyagilag is hozzájárulhatsz az oldal működéséhez, ezt a "Támogatás" gomb megnyomásával teheted meg.



"Az Astra Space bemutatta új, nagyobb rakétájának terveit" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +