Az űrbe és vissza: újabb mérföldkőre készül a Linkspace

Szabó Bence | 8 napja

A Linkspace május-5-én bejelentette, hogy három évnyi szünetelés után új tesztkampányt indít, melynek fő célja a Kármán-vonal átlépése, és az onnan való sikeres visszatérés lesz. A kínai magáncég a háttérben természetesen már javában készült a bejelentésre: a 100 kilométeres ugráshoz tervezett, RLV-T6 jelzésű járművük statikus hajtóműtesztjét az elmúlt napokban ejtették meg, amelynek keretén belül a házon belül fejlesztett Csiangjin metán-oxigén üzemű motorokat validálták a repüléshez.

A felkészülés következő stádiuma a 14,5 méter hosszú rakéta átszállítása lesz az északnyugat-kínai Csinghaj-tartományba, ahol a cég korábbi rakétáit is tesztelték. A tervek szerint a rakéta hajtóműveinek segítségével átlépi majd az űr határának tekinthető, 100 kilométeres magasságban húzódó Kármán-vonalat, és onnan a SpaceX Falcon-9 rakétáihoz hasonlóan visszaereszkedik majd és egy előzetesen kijelölt pontba leszáll. Az ereszkedéskor a rakéta irányítását aerodinamikai terelőrácsokkal (grid fin) fogják végezni, és a leszállást megelőzően pedig négy darab, a rakéta oldalán lévő leszállóláb fog kinyílni. A teszt nem csak technikai szerepet tölt majd be: a rakéta orrkúpjába többféle biológiai- és magaslégköri tudományos kísérletet és műszert is elhelyeznek majd. Egyelőre nincs pontos céldátum a teszt végrehajtására, csak annyit árultak el, hogy még idén végre szeretnék hajtani.

A Linkspace egyik korábbi tesztrepülése a kisebb méretű RLV-T5 járművel. Kép forrása: IEEE Spectrum

Forrás: Space.com


Elkötelezettek vagyunk, hogy tevékenységünk reklámoktól mentes maradjon és kizárólag közösségi finanszírozásból működhessünk. Ha tetszik a munkánk, akkor azt kifejezheted egy megosztással, illetve ha van módod, anyagilag is hozzájárulhatsz az oldal működéséhez, ezt a "Támogatás" gomb megnyomásával teheted meg.



"Az űrbe és vissza: újabb mérföldkőre készül a Linkspace" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +