Crew-3: Úgy tűnik nem utazik orosz űrhajós

Bonczók Zoltán | 9 napja

Kiszivárgott a Crew-3 felvarrójának (jelvényenek) egy fényképe, ami szerint úgy tűnik, hogy nem utazik orosz kozmonauta egyelőre amerikai űrhajón. A felvarrón jól látszódik a negyedik űrhajós, Kayla Barron neve, akinek az utazását még hivatalosan nem erősítettek meg. Barronnak ez lenne az első űrutazása, a 22. Űrhajóscsoport tagjaként 2019-ben fejezte be a kiképzését. A Crew-3 személyzetének 3 tagját már korábban bejelentette a NASA: Raya Chari (NASA), Matthias Maurer (német, ESA) és Tom Marshbur (NASA), róluk itt írtunk részletesen.

Korábbi hírek szerint a negyedik helyet egy orosz űrhajósnak tartották fent, azonban az Amerikai Külügyminisztérium sokáig ült az engedélyezésen, így a hátralévő idő már kevés lenne a kiképzéshez. Az orosz utas amúgy Szergej Korszakov lett volna, aki a Szojuz MSz-18 küldetésen lévő helyét "adta" át az amerikai Mark Vande Hei-nek. A Crew-3 a jelenlegi állás szerint legkorábban október 23-án startol majd, és váltja a Nemzetközi Űrállomáson a Crew-2 csapatát.

Amint hivatalos lesz a döntés, természetesen beszámolunk róla, de a kiszivárgott felvarró elég jelentős bizonyíték Barron utazására. Érdekessége lesz még a küldetésnek, hogy mindenképpen új Crew Dragon kapszulát fognak majd használni, ugyanis az Endeavour jelenleg is az űrállomáson tartózkodik a Crew-2 űrhajójaként, a napokban visszatért Resilience pedig az Inspiration4 missziót szállítja majd idén ősszel. Másik érdekesség, hogy a személyzet három tagja is újonc űrhajós, egyedül Tom Marshbur, a misszió parancsnoka járt már korábban a világűrben.

A Crew-3 személyzete egy korábbi képen: Raya Chari, Tom Marshbur, Kayla Barron és Matthias Maurer




"Crew-3: Úgy tűnik nem utazik orosz űrhajós" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +