Másodszor közelíti meg a BepiColombo a Merkúrt

Oláh Tamás | 10 napja - FRISSÍTVE: 2022. június 23., csütörtök 12:01

Az ESA/JAXA BepiColombo elnevezésű közös missziója június 23-án, magyar idő szerint 11:44-kor hajtja végre a második, Merkúrt megközelítő elrepülését. A tavaly október 2-án történt első elhaladáshoz hasonlóan (melyről már tudományos eredmények is születtek) a mostani esemény során is mintegy 200 km-es magasságban halad el az űrszonda a bolygó felszíne fölött. 

Fantáziarajz a BepiColombo űrszondáról a Merkúr felszíne felett. - Kép forrása: ESA

Az elrepülés elsődleges célja ezúttal is az, hogy a bolygó gravitációját felhasználva finomhangolják az űrszonda pályáját. A 2018 októberében indult eszköz összesen kilenc gravitációs hintamanővert hajt végre egyet: a Földnél, kettőt a Vénusznál és hatot a Merkúrnál.

A gravitációs elrepülések rendkívül precíz mélyűri navigációs munkát igényelnek, biztosítva, hogy az űreszköz éppen a megfelelő távolságban, a megfelelő szögben és a megfelelő sebességgel haladjon el a pályáját megváltoztató égitest mellett. Mindezt évekre előre kiszámítják. A BepiColombónak először is le kellett adnia azt a keringési energiát, amely a Földről indulva keletkezett. Ez azt jelenti, hogy először a bolygónkhoz hasonló pályán kellett repülnie - és a Merkúréhoz hasonló méretűre kellett zsugorítani a pályáját. A BepiColombo első elrepülései a Föld és a Vénusz körül tehát arra szolgáltak, hogy energiát adjon le és a pályája közelebb essen a Naprendszer középpontjához. A Merkúr melletti sorozatos elrepülései célja, hogy még több keringési energiát veszítsen, de most már amiatt, hogy Naprendszerünk legbelső bolygója körül pályára állhasson.

A hat ilyen elrepülés közül a másodikhoz az eszköznek a Merkúr felszínétől mindössze 200 km távolságban halad el, 7,5 km/s relatív sebességgel. Ennek során a BepiColombo Naphoz viszonyított sebessége 1,3 km/s-al lassul, így még közelebb kerül a Merkúr pályájához.

A BepiColombo e rövid elrepülések során utazó konfigurációban van, ami azt jelenti, hogy számos műszer még nem működik teljes mértékben. Ennek ellenére mégis számos tudományos adatot lehet gyűjteni a Merkúrról, sőt az első felvételek, és eredmények az első elhaladás után már meg is születtek. Az űrszonda három megfigyelő kamerája (MCAM) a bolygó felszínét bemutató pillanatképek sorozatát fogja készíteni, míg a mágneses, plazma- és részecskefigyelő műszerek egy része a bolygó közeli és távoli környezetét fogja vizsgálni az elhaladás óráiban.

A június 23-án megvalósuló elhaladás grafikája. - Kép forrása: ESA

A fő tudományos kamerával ezúttal sem lehet nagy felbontású képeket készíteni, ugyanis azt a két eszköz (Mercury Planetary Orbiter - ESA, Mercury Magnetospheric Orbitert - JAXA) szállításáért felelős modul (Mercury Transfer Module) takarja el. Mivel a BepiColombo elhaladása a bolygó éjszakai oldalán történik majd, az első képek, amelyeken a Merkúr megvilágítást kap, várhatóan a közeli megközelítés után körülbelül öt perccel, mintegy 800 km-es távolságból készülnek, 1024 x 1024 pixel felbontással fekete-fehérben. Ahogy az űrszonda az elrepülés során változtatja tájolását, a Merkúr az űrszonda szerkezeti elemei (napelemtáblái és antennái) mögött elhaladva lesz látható.

Az első képek az elhaladást követő néhány órán belül érkeznek meg a tudósokhoz, és várhatóan a délutáni órákban válnak elérhetővé a nyilvánosság számára. A további képek a nap hátralévő részében kerülnek letöltésre, amelyek megjelentetése péntek reggelre várható. A tervek szerint az összes képet június 27-én (hétfőn) teszik közzé a nyilvánosság számára a Planetary Science Archive-ban.

A várakozások szerint a legközelebbi felvételeken becsapódási kráterek és más, a tektonikus és vulkanikus tevékenységhez kapcsolódó kiemelkedő geológiai jellemzők, mint például a bolygó felszínén található árkok, gerincek és lávasíkságok lesznek láthatók. A Merkúr erősen kráteres felszíne az aszteroidák és üstökösök becsapódásainak 4,6 milliárd éves történetét rögzíti, ami az egyedülálló tektonikai és vulkanikus érdekességekkel együtt segít a tudósoknak jobban megismerni a Merkúrt.

A BepiColombo kamerái, amelyek az elhaladás során pillanatképek sorozatát fogja készíteni. Kép forrása: ESA


Elkötelezettek vagyunk, hogy tevékenységünk reklámoktól mentes maradjon és kizárólag közösségi finanszírozásból működhessünk. Ha tetszik a munkánk, akkor azt kifejezheted egy megosztással, illetve ha van módod, anyagilag is hozzájárulhatsz az oldal működéséhez, ezt a "Támogatás" gomb megnyomásával teheted meg.



"Másodszor közelíti meg a BepiColombo a Merkúrt" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +