Starship SN11: különös indítás, sikertelen visszatérés

Szabó Bence | egy hónapja - FRISSÍTVE: 2021. április 11., vasárnap 16:03

Megtörtént, amire nem számítottunk: a SpaceX elindította az SN11 jelzésű Starship prototípusát a várva-várt 10 kilométeres tesztrepülésre, annak ellenére, hogy látási viszonyok közel sem voltak kedvezőek. Magyar idő szerint 14 órától volt nyitva a tesztablak, és Elon Musk egy tegnapi tweetjében megerősítette, hogy magyar idő szerint 15 órakor tervezik végrehajtani a tesztet. A repülésre való felkészülés bő egy órával elkezdődött már a repülés előtt, először a SpaceX szakemberei elhagyták a terepet, majd megkezdődött az üzemanyagként szolgáló metán és az oxidálószer szerepét betöltő cseppfolyós oxigén betöltése a tartályokba. Abban reménykedtünk, hogy a napkelte után a köd megszűnik, vagy legalább valamennyire szétoszlik, de sajnos ez nem történt meg, így tejködben kezdte el a SpaceX a végső visszaszámlálást, amit már Youtube-on is élőben közvetítettek. Bár a nagyobb streamerekkel ellentétben a SpaceX-nek közvetlenül az indítóállásnál és magán a Starhopperen is vannak a kamerái, a köd miatt abszolút nem láthattuk az SN11-et a startálláson.

Az SN11 elindulásának a pillanata. Kép forrása: SpaceX

Három Raptor hajtómű működés közben. Kép forrása: SpaceX

Az emelkedés első fázisai látszólag rendben zajlottak le, azonban Elon Musk megerősítette, hogy már ekkor is léptek fel rendellenességek az egyik motorban. A teszt után közölte, hogy a második Raptor hajtóműben már az emelkedés során is gondok léptek fel (nem részletezte, hogy pontosan milyen gondok), és a vízszintesből függőlegesbe való átfordulás során és a leszálláskor a hajtómű kamranyomása nem érte el a kellő szintet. 2 perc 12 másodperccel az elemelkedés után tervezetten leállt az egyik Raptor hajtómű, ezzel azt akadályozták meg, hogy a prototípus átlépje a hangsebességet. A leállás után az SN11-es stabil maradt, és tovább folytatta útját 10 kilométeres magasságig.

Emelkedés két hajtóművel. Bal oldalon láthatjuk, hogy az inaktív Raptor fúvókáját elhúzzák az útból, így elkerülve bármiféle ütközést a működésben lévőekkel. Kép forrása: SpaceX

A 10 kilométeres magasság elérése után a prototípus sikeresen átfordult, és az aeroelemek segítségével irányított ereszkedésbe kezdett a leszállási terület felé. Már ekkor többször kisebb-nagyobb időszakokra megszakadt a videókapcsolat a Starshippel, bár egyelőre nem tudni, hogy ennek lenne bármi köze a sikertelen leszálláshoz. 5 perc 49 másodperccel az indítás után kellett volna beindulnia a 2 Raptor hajtóműnek, amik átfordulás után lefékezték volna a Starshipet, hogy az sima leszállást hajtson a beton leszállási zónán, de sajnos ez nem történt meg. Az utolsó képkocka a SpaceX streamből egy hajtómű beindulását erősíti meg, többet már nem láthattunk. Elon szerint csak alulteljesítettek a motorok, így valószínűleg a beindulás rendben történhetett meg. Austin Barnard ottani lakos (és egyben Starship fotós) szerint az SN11 visszatéréskor instabil volt, és imbolygott, bár erről nincs hivatalos információ még. A függőleges helyzetbe történő visszatérést követően valószínűleg a telemetriából kiolvasták, hogy az alulteljesítő motorok miatt nincs esély a leszállásra, és az FTS (flight-termination system, két adag C4 robbanótöltet) segítségével megsemmisítették a járművet, vagy egyszerűen az lezuhant a landolási zónára.

SN11 az ereszkedésbe való átfordulás előtt. Kép forrása: Trevor Mahlmann.

Az utolsó képkocka a SpaceX streamjéből. Kép forrása: SpaceX.

Az irányított, még levegőben történő robbantásra az adhat bizonyítékot, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb távolságban is láttak törmeléket az SN11-ből, de nem szeretnénk találhatásokba bocsátkozni. Biztos ami biztos, a SpaceX-nek ez a teszt is sok adatot nyújtott a későbbi tesztekre, amivel még megbízhatóbb lesz majd a Starship rendszer. A másik jó hír, hogy az SN11 volt az utolsó korábbi generációs SN-prototípus, ugyanis az SN15-ön és az abban használandó Raptorokon már több száz fejlesztést és javítást hajtottak már végre, azokból az adatokból és tapasztalatokból, amit a korábbi repüléseken szereztek. Elon szerint a következő napokban, hetekben guríthatják ki az SN15-ös példányt az indítókomplexumhoz, ám egyelőre nem ismert a tesztelés további menete, ugyanis most inkább a Super Heavy gyorsítófokozat első példányára, a BN1-re szeretnék fektetni a hangsúlyt (legalábbis eddig így volt). Mivel nem tudtuk élőben közvetíteni a tesztet, este bejelentkezünk megbeszélni az SN11 repülését, több mint valószínű, hogy addigra már többet fogunk tudni a robbanással kapcsolatban.

A Starship SN11-el kapcsolatos híreket a hírfolyamunkban olvashatjátok el.

A Starship SN11 teszt a SpaceX közvetítésén.

Frissítés: Scott Manley (nagytudású szakértő ilyen téren, fizikus) szerint az egyik hajtómű beindulása katasztrofálisan végződött, és a Starship még a levegőben darabokra szakadt. Ez megmagyarázza a videókapcsolat és a telemetria komplett elvesztését, valamint a NasaSpaceflight csatorna streamjében hallott robbanások erősségét és sorrendjét. Belsős információink is megerősítik, hogy a Raptor hajtóművek okozták a landolás kudarcát.

Scott Manley tweetje.




"Starship SN11: különös indítás, sikertelen visszatérés" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +