Tengeri űrkikötők

Oláh Tamás | 2021. január 21., csütörtök 12:05 - FRISSÍTVE: 2021. február 3., szerda 14:17

A SpaceX úszó űrkikötőket épít a Starship számára, azonban a történelem során nem ez lenne az első eset, hogy a nyílt vízről indítanának rakétákat.

Elon Musk 2020. június 16-án Twitteren tette közzé, hogy a SpaceX úszó űrkikötőket épít a Marshoz, a Holdhoz induló, illetve a Föld különböző városai között utat teljesítő Starship, illetve Super Heavy rakéták számára. 

A napokban röppent fel a hír, miszerint egy, a SpaceX-hez köthető vállalkozás 2 db használaton kívüli olajfúró platformot vásárolt, melyek közül az egyik fel is tűnt Brownsville kikötőjének környékén. A platformok a Phobos és a Deimos nevet viselik, a Mars két holdja után (korábbi nevük ENSCO 8500 és ENSCO 8501 volt).

Fotó: SPadre

A történelem során nem ez lenne az első eset, hogy a nyílt vízről indítanának rakétákat. 

A Szovjetunió felbomlása után Oroszország aggódni kezdett amiatt, hogy a Kazahsztánban lévő Bajkonurból nem fog tudni rakétákat indítani. Emiatt merült fel a gondolat egy úszó, tengeri indítóállásról, amelynek a legnagyobbak előnye, hogy mobilis, azaz a küldetés szempontjából nézve a legoptimálisabb helyről indítják el a rakétákat. 

A tervek anyagi okok miatt csak később, 1995-ben valósulhattak meg, amikor a projektbe beszállt a Boeing is, jelentős anyagi tőkével és 40%-os tulajdonrésszel, így alakult meg a Sea Launch nevű vállalat, 4 ország - Oroszország, Egyesült Amerikai Államok, Norvégia és Ukrajna - közreműködésével.

A flotta 2 fő eszközből állt:

Az Odyssey nevű olajfúró platformot Japánban gyártották, 1983-ban. A 30 000 tonnás, hozzávetőlegesen 133 m hosszú és 67 m széles szerkezet 1988-ban az Északi-tengeren robbanásos balesetet szenvedett. Ezt követően került a Sea Launch konzorcium tulajdonába, akik 1995 és 1997 között jelentősen átalakították saját igényeiknek megfelelően. 

Az Odyssey

A Sea Launch Commander – ahogy a neve is mutatja – egy parancsnoki hajó volt, indításkor innen végezték a küldetések irányítását, biztonságos távolságból a platformtól. A 200 m hosszúságú hajó gyomrában két Zenit 3SL típusú rakéta fért el vízszintesen, amelyeket a parthoz közel mozgattak át a hajóról a platformra majd ezt követően függőleges helyzetbe állították és a platformon lévő hangárba helyezték, amíg az indítóállás az indítás helyszínére úszott. 

Mindegyik felbocsájtás során Zenit 3SL rakétát használtak, amely egy közel 60 m magas, és 4 m átmérőjű, 3 fokozatból álló RP-1 (finomított kerozin) és LOX (mélyhűtött folyékony oxigén) keverékkel hajtott rakéta volt, ami 6160 kg össztömegű rakományt volt képes geostacionárius pályára állítani.

A Sea Launch

Az első indításra 1999 márciusáig kellett várni és 2014 májusáig, az utolsó indításig összesen 36 küldetés fűződik a nevükhöz, amelyből 3 végzetes hibával, 1 részleges sikerrel és 32 teljes sikerrel zárult.

A leginkább elhíresült balszerencsés indítás 2007. január 30-án történt, amikor közvetlenül a start után egy idegen tárgy került a rakéta hajtóművének rendszerébe, ez által azonnali robbanást eredményezve. A balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az úszó indítóállás jelentős mértékben megsérült.

2010-től csődvédelmi eljárást követően az orosz Energia Overseas Limited vállalat lett a többségi tulajdonos. 2014-ben a fokozódó orosz-ukrán konfliktus (a Zenyit rakétákat részben Ukrajnában gyártották) illetve anyagi problémák miatt (melyen a Boeinggel szembeni, kifizetetlen összegek miatti vesztes perek sem javítottak) leállították tevékenységüket. 

2015-től a Roszkoszmosz és az RSC Enyergija megpróbált vevőt találni a flottára. 2016-ban végül az orosz S7 Group, az S7 Airlines tulajdonosa vásárolta fel a Sea Launch-ot, és az Egyesült Államokból Oroszországba szállították az eszközökön található műszerek eltávolítását (teljes leszerelést) követően. Az adásvétel 2018-ban zárult le. 

2020-ban Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy az úszó indítóállás felújítását, a leszerelt eszközök pótlását tervezik, amelyhez mintegy 470 millió dollárnyi rubelre lesz szükségük, ugyanakkor ennek finanszírozását nem erősítették meg.

Érdekes adalék a történethez, hogy a Sea Launch korábbi elnök-vezérigazgatója, Jim Maser 2006 márciusában a SpaceX-hez csatlakozott, azonban 2006 decemberében a Pratt&Whitney Rocketdyne (a mai Aerojet Rocketdyne) vállalathoz távozott, a nagyobb cég vezetésének lehetősége miatt. Ekkor még talán ő sem sejthette, hogy a SpaceX az USA egyik vezető űripari vállalata lesz, illetve, hogy idővel tengerről történő indításokat-landolásokat is terveznek.





"Tengeri űrkikötők" bejegyzés hozzászólásai (0 db)

Jelenleg még senki nem szólt hozzá a témához! Légy Te az első!

Hozzászólás írása +