A korábban tett nyilatkozatokkal ellentétben, Oroszország továbbra is együtt szeretne működni a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetésében.
Az orosz kormány döntése alapján 2028-ig meghosszabbították a Nemzetközi Űrállomás orosz szegmensének működtetését. Ezt Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz főigazgatója jelentette be, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélése során.
„És különösen eljött az ideje annak, hogy részletesen megvitassuk az orosz orbitális állomás létrehozásának kérdéseit, mert a kormány döntése értelmében a Nemzetközi Űrállomás munkáját 2028-ig meghosszabbították” – mondta Boriszov. Megjegyezte, hogy gyorsan szalad az idő, és Oroszországnak nem kellene szüneteket tartania az emberes űrhajózásban. Boriszov tájékoztatása szerint 2023 nyarára elkészül az orbitális állomás projektjének vázlata, és a megbeszélés során az állomás főbb paramétereiről, megjelenéséről, valamint a létrehozásának szakaszairól beszélt az államfőnek. Putyin válaszul emlékeztette arra, hogy az állomás egyik fő célja a felkészülés a Holddal kapcsolatos terveik megvalósítására. Boriszov elmondta, hogy a projekt lehetővé teszi az orosz szakemberek számára, hogy elsajátítsák többek között a holdprogramhoz szükséges technológiákat.

„Az Orosz Föderáció űrtevékenységeinek finanszírozása 2023-ban meg kell hogy haladja a 251 milliárd rubelt, az egy évvel korábbi 224 milliárddal szemben” – hangsúlyozta Putyin elnök.
2022 júliusában Boriszov beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ISS projektből való kilépésről és az orosz orbitális állomás fejlesztéséről. Az igazgató azonban novemberben még korainak gondolta, hogy Oroszország kilépéséről beszéljenek. Kifejtette, hogy az időzítés az ISS orosz szegmensének műszaki állapotától és az orosz orbitális állomás telepítésének időpontjától függ. Szergej Krikaljov december végi nyilatkozata szerint a Roszkoszmosz azt javasolta a kormánynak, hogy hosszabbítsák meg az ISS orosz szegmensének működtetését egészen 2028-ig, ugyanis az állomás üzemeltetésére vonatkozó jelenlegi megállapodás lejárt. Elmondása szerint a Minisztertanács további anyagokat kért, amelyek alátámasztják az ISS működtetésével kapcsolatos hosszabbítás lehetőségét. Múlt héten, pontosabban április 6-án a Roszkoszmosz megerősítette, hogy ezt a javaslatot elküldték a kormánynak.
„Oroszországnak még nincs alternatívája az ISS-szel szemben, ezért üzemeltetnie kell” – mondta Makszim Szurajev korábbi űrhajós, és az Állami Duma volt képviselője. „Az orosz szegmens valóban nem fiatalodik, de az, hogy ott maradunk, szerintem helyes. Nem eshetünk ki az űrben végzett tevékenységekből. Minél tovább maradunk megszakítás nélkül az űrben, annál jobb.” Véleménye szerint akkor lehet majd elhagyni az ISS-t, ha Oroszország elkészül saját orbitális állomásával.
„Nehéz kérdés, hogy reális-e az orosz orbitális állomás telepítése 2028-ig, de az RKK Enyergija mindezt szem előtt tartva dolgozik” – mondta Ivan Moiszejev, az Űrpolitikai Intézet tudományos igazgatója. Technológiailag Oroszország kész saját űrállomás létrehozására, azonban sok múlik a finanszírozáson.
„A saját orbitális állomásunk telepítésének kezdete pont összhangban van az ISS-en végzett munkálatok tervezett befejezésével” – mondja az Orosz Űrhajózási Akadémia egyik tagja. Ő is egyetért azzal, hogy sok múlik a finanszírozáson. „Az orbitális állomás megépítése több évig tart, legjobb esetben is öt esztendőig. Természetesen korábban is el lehet kezdeni rajta a munkát, nem kell megvárni az ISS befejezését” – mondta.
Sokan feltételezik azt, hogy az orosz Hold-expedíciók 2032-2035 között történhetnek meg. De a közeljövő fő feladata az ISS projekt keretében végzett munka folytatása és egy hazai orbitális állomás létrehozása.
Korábbi cikkünk az új orosz űrállomásról: Mi is aza ROSSz állomás?