A NASA Lunar Flashlight névre hallgató műholdja készen áll, hogy vízjeget keressen égi kísérőnk déli pólusának legsötétebb krátereiben. Az űreszköz a tervek szerint november 9. és 15. között indul a floridai Cape Canaveral Űrhaderőbázisról a japán Hakuto-R leszállóegységgel és az Egyesült Arab Emírségek Rashid-1 roverével együtt. Az indítás és pályára állítás sikerességéért a SpaceX hordozórakétája, a Falcon-9 fog felelni.
Illusztráció az eszközről munka közben. Forrás: NASA/JPL
A nagyjából aktatáska méretű Lunar Flashlight egy nagyon kicsi eszköz, amelyet a Jet Propulsion Laboratory (JPL) fejlesztett, és ami közeli infravörös lézereket és egy fedélzeti spektrométert használ majd a Hold déli pólusa közelében lévő, állandóan árnyékban lévő régiók jegének feltérképezésére. Az alacsony költségvetésű küldetés által végzett megfigyelések egyértelmű információkat szolgáltatnak majd a vízjég-lelőhelyek jelenlétéről ezen mélyedésekben. Ezek a területek értékes, helyszínen rendelkezésre álló forrást jelentenének a Hold felszínére irányuló jövőbeli Artemis-küldetések számára.
Technológiai demonstrációs eszközként a Lunar Flashlight több újdonságot is prezentál majd, többek között az első olyan küldetést, amely lézeres reflektométerrel keres vízjeget, és az első olyan bolygóközi CubeSat-missziót, amely „zöld” hajtóanyagot használ, ami kevésbé mérgező, és biztonságosabb is, mint az űrhajóknál gyakran alkalmazott hidrazin.
A napenergiával működő kisméretű műhold a Georgia Tech egyik tisztaszobájában. Forrás: NASA/JPL-Caltech
A misszió áttekintése
A Hold pólusai gyakran középpontba kerülnek, mint izgalmas és értékes lehetőségeket kínáló helyszínek, főként az emberi felfedezők számára. De miért pont ezek a területek? – kérdezhetnénk. Érdeklődésünk fő mozgatórugója annak lehetősége, hogy ott olyan vízjég-tartalékok találhatók, amelyeket ivóvízzé lehetne tisztítani, belélegezhető oxigénné lehetne alakítani, és az űrhajósok üzemanyagként is használhatnák. Ezekről az ún. tározókról érdemes azt is megjegyezni, hogy az állandóan árnyékban lévő zónák belsejében rejtőznek, tehát azon régiókban, ahol a Nap soha nem emelkedik a kráterek pereme fölé. És itt jön képbe a Lunar Flashlight, mely ahogyan azt a neve is mutatja, akár egy zseblámpa, a Hold déli pólusa fölött alacsonyan lebegve lézerrel fogja megvilágítani majd ezeket a sötétségbe burkolózó mélyedéseket.
A tudósok ezzel kapcsolatban úgy gondolják, hogy a vízmolekulák a Hold felszínébe becsapódó üstökösök és aszteroidák anyagából, valamint a napszél és a holdi regolit kölcsönhatásából származnak. Idővel a molekulák jégrétegként halmozódhattak fel ezekben a hideget rabul ejtő zugokban.
Üzemanyaggal való feltöltés és végső tesztelés. Forrás: NASA
A küldetéshez használt üzemanyag-takarékos pályák
A SmallSat-ok, tehát a kisméretű műholdak korlátozott mennyiségű hajtóanyagot képesek csak magukkal vinni, így üzemanyag-igényes pályára állításuk nem lehetséges, vagyis nem célszerű. Ennek megoldása egy speciális Hold körüli pálya, az ún. near-rectilinear halo orbit (NRHO), mely egy elnyújtott ellipszispálya égi kísérőnk körül. Az NRHO fő előnye, hogy nagyon energiahatékony, így kevés üzemanyag felhasználásra van szükség. Érdekesség, hogy a CAPSTONE után ez lesz a második űreszköz, ami ezt a pályát fogja használni.
Fentebb már tettünk említést arról, hogy technológiai demonstrációként a Lunar Flashlight lesz az első bolygóközi űreszköz, amely egy újfajta „zöld” hajtóanyagot fog használni, melyet biztonságosabb szállítani és tárolni, mint az általánosan alkalmazott hidrazint. Ezt az új üzemanyagot a Légierő Kutatási Laboratóriuma (Air Force Research Laboratory) fejlesztette ki, és a NASA egy korábbi technológiai demonstrációs küldetésén esett sor a tesztelésére. Lényege, hogy katalizátor segítségével ég el, nem pedig külön oxidálószert igényel. Ezért nevezik egykomponensű hajtóanyagnak. A műhold hajtóműrendszerét a Marshall Űrrepülési Központja fejlesztette ki és építette az alabamai Huntsville-ben, melyhez az atlantai Georgia Tech Kutatóintézet is támogatását adta.
Forrás: NASA