Tegnap késő este elindult az idei 27. Falcon-9 rakéta az SES-22 geostacionárius távközlési műholddal, amit a luxemburgi székhelyű Société Européenne des Satellites vállalat gyártott. Ezúttal az a B1073 hordozórakéta volt kijelölve a küldetésre, ami eredetileg egy Falcon Heavy oldalsó első fokozatnak épült, de végül a SpaceX úgy döntött, egyelőre önálló Falcon-9 rakétaként üzemelteti.
Az indításra a Cape Canaveral Űrhaderőbázis SLC-40 startállásáról került sor. Szinte már mintaszerűen zajlott minden az emelkedés és a fokozatszétválás, majd az első fokozat visszatérése és leszállása után is. Szerencsére szinte végigkövethettük a hordozó útját 130 km-es magasságból egészen az A Shortfall of Gravitas drónhajóig, ami az Atlanti-óceánon várakozott. A második fokozat Merlin 1D hajtóművét kétszer is beindították, hogy végül a megfelelő 310 km x 35627 km geotranszfer pályára állítsa a 3,5 tonnás műholdat. Így ismét egy tökéletes küldetést tudhat maga mögött a SpaceX, és máris készülhetnek az igencsak sűrűnek ígérkező júliusra, hiszen a jelenlegi tervek szerint akár hat Falcon-9 felbocsátásra is sor kerülhet a következő 3-4 hétben.
Az indítást mi is élőben közvetítettük, az adást az alábbi linken tudjátok visszanézni:
Fotó: Trevor Mahlmann