Nem hozott balszerencsét a 13-as szám az Ingenuitynek, hiszen a tegnapi napon sikeresen teljesítette legutóbbi küldetését is.
Az előző repüléshez hasonlóan a helikopter ezúttal is a Dél-Séítah régiót vette célba, azonban most nem átfogó geológiai felderítést végeztek vele a területen, hanem egy konkrét gerincvonulatra és annak kiemelkedéseire koncentráltak a tudósok.
A Dél-Séítah régió jellegzetes felszíni formái. Forrás: NASA/JPL
A mostani repülés során a helikopter nem emelkedett 8 m-nél magasabbra, és „mindössze” 210 m-t tett meg, 3,3 m/s-os sebességgel. Mondhatjuk tehát, hogy ez a küldetés nem a rekordok megdöntéséről szólt (az eddigi 12 repülés adatait tartalmazó infografikát itt találjátok), ám nem is ez volt a cél. A legjelentősebb különbség az előző repüléshez képest, hogy jelen küldetés során délnyugati irányba néző képeket készítettek (szám szerint 10 darabot) a célterületen. Ezt kombinálni fogják a 12. repülés északkeleti perspektívájú felvételeivel, az alacsonyabb magasságból származó, egymást átfedő képek értékes betekintést nyújtanak a Perseverance csapatának és a rover útvonalának megtervezőinek. Erre szükség is van, hiszen a régió számos kihívást, ugyanakkor geológiai kincsesbányát is tartogathat a marsjáró és a tudósok számára,.
A kutatók már a Mars körül keringő szondák felvételei alapján gyanították, hogy a Dél-Séítah régió olyan információkat szolgáltathat, amelyek az ősi mikrobiális élet jeleire utalhat, és nagyban segíthet megérteni a terület geológiáját és történelmét.
Az előző és a mostani repülés során is olyan vízben lerakódott réteges, üledékes kőzet jeleit keresték, amely könnyedén hozzáférhető, és biztonságosan megközelíthető a Perseverance számára. Ezen a felvételek és adatok segítségével tudják a tudósok mérlegelni azt, hogy a rovernek érdemes lesz-e ellátogatnia a területre, ezzel időt és energiát spórolva.
Az Ingenuity árnyéka a 13. repülés során. Forrás: NASA/JPL