A most zajló Nemzetközi Űrhajózási Kongresszuson a Blue Origin vezetője, Jeff Bezos bejelentette, hogy cége, illetve a Lockheed Martin, Northrop Grumman és a Draper vállalatok közösen dolgoznak majd a NASA HLS (Human Landing System) pályázatára.
Hogy mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy együtt fejlesztik ki a Holdraszálláshoz szükséges hardvereket és technológiákat az alábbi módon:
- Blue Origin lesz a fővállalkozó, ők koordinálják a fejlesztést és építik meg a leszálló egységet, melyet egy BE-7 hajtóművel fognak ellátni
- Lockheed Martin fejleszti az újrahasznosítható felszálló egységet, és felel az emberes küldetések kiképzéseiért és irányításáért
- Northrop Grumman fejleszti az ún. Transfer Element egységet, mely a Gateway-ről viszi a HLS-t a Hold felé
- A Draper pedig a repülésirányítási rendszerekért felel
A HLS amúgy nem része az Orion űrhajónak, a tervek szerint az Oriont az SLS rakéta viszi majd fel, míg a HLS-t valószínűleg egy privát partner juttatja az űrbe, és ott csatlakozik majd az Orionhoz.
Kíváncsian várjuk a folytatást, bár én továbbra is szkeptikus vagyok a 2024-es céldátummal kapcsolatban – tudjuk milyen a politika… De jó látni a haladást és a konkrét terveket.
