Tegnap este a SpaceX először hajtott végre statikus hajtóműtesztet az orrkúpban található oxigéntartály használatával az SN8 prototípuson. Ezúttal csak egyetlen Raptort gyújtottak be, ám ez is egy újabb lépés a legnagyobb próbatétel, a 15 km magas tesztrepülés felé vezető úton.
Miután teljesen befejezték a szakemberek az orr-rész összeillesztését az alsó részegységgel, múlt héten sor került egy kriogenikus nyomástesztre, majd hétfőn végrehajtottak egy teljesen tankolási folyamatot, ún. WDR-t (Wet Dress Rehearsalt), amikor egészen a hajtóművek előhűtéséig letesztelnek minden rendszert. Tegnap pedig már továbbléptek a hajtóműtesztek fázisába: bár az első tankolásnál nem gyújtották be egyik Raptort sem, az újratankolás után az egyik hajtómű első alkalommal indult be a metántartály, és az orrtartály segítségével. Ez azért fontos eredmény, mert a 15 km-es emelkedés utáni süllyedés során a levegőben fogják begyújtani a három hajtóművet fékezés és irányítás céljából, és ehhez az orrtartályban tárolt folyékony oxigént fogják használni oxidálószerként.
A begyújtás a szokásosnál kicsit látványosabbra sikerült, hiszen eddig ismeretlen okból a pár másodperces hajtóműműködés közben elég nagy mennyiségű szikra csapott fel a prototípus mellett. Bár senki sem tudja pontosan, mi okozta ezt a jelenséget, de a jártasabbak úgy gondolják, hogy nem a Raptor meghibásodása miatt történt. Mindenesetre a teszt után és azóta sem kezdtek nagy szerelési munkálatokba a szakemberek, tehát valószínű, valóban nem nagy gondról lehet szó. A tesztsorozat pénteken folytatódhat, amikor immár mindhárom Raptort begyújtják ismét az orrtartály segítségével. A 15 km-es tesztrepülésre pedig talán már jövő héten sor kerülhet, ha minden rendben zajlik, és a SpaceX megkapja az FAA (Federal Aviation Administration – Szövetségi Légügyi Hivatal) végső engedélyét.
Az alábbi videón a teljes hajtómű begyújtási- és működtetési fázis visszanézhető, a kis “tűzijátékkal” együtt:

Forrás: NasaSpaceflight.com