Frissítés – Közzétették a repülési tervet
Az Ingenuity ismét feszegetni fogja a határait: a repülés ezúttal 167 másodpercig fog tartani, miközben a helikopter maximum 5 m/s-os sebességre gyorsul. Összesen 625 métert terveznek megtenni vele, legkorábban akár már holnap, július 4-én.
Jövő héten 9. alkalommal emelkedhet a magasba az Ingenuity helikopter. A repülési tervről egyelőre konkrétumokat nem közölt a JPL csapata, azonban biztosra vehető, hogy tovább kíséri útján a Perseverance rovert. A marsjáró ugyanis éppen első tudományos vizsgálatokra kijelölt helyszínén halad keresztül, a Crater Floor Fractured Rough névre hallgató területen, és a “Séítah” felé tart. Az útjáról nemrégiben egy videót is közzétettek, mely alább megtekinthető.
A Perseverance autonóm módon, úgynevezett AutoNav rendszere segítségével halad a célterület felé, amely során az előtte lévő terepről 3 dimenziós térképeket készít, miközben azonosítja a potenciális akadályokat, és minden esetben megtervez egy kerülő útvonalat. Mindezt anélkül, hogy a mérnököknek a Földről be kellene avatkozniuk az irányításába. Ezzel a rendszerrel a Perseverance maximum 120 m/órás sebességgel képes haladni, összehasonlításképp a Curiosity 20 m/órás sebességre képes. A minél hatékonyabb autonóm navigációhoz a rover tervezése is hozzájárul, hiszen a kerekeit jelentősen átalakították elődjéhez képest, valamint hasmagasságát is megemelték. Ezek mellett képes csak és kizárólag navigációs feladatokra használni egyik számítógépes rendszerét, a Vision Compute Element-et (VCE). Ez a rendszer irányította az eszközt a Mars légkörébe való belépésekor és a leszállás során is, most pedig teljes egészében a marsjáró útjának feltérképezésére és az akadályok elkerülésére használják.
A Perseverance AutoNav rendszere. Forrás: NASA/JPL
Az Ingenuity nemrégiben javításokat tartalmazó szoftverfrissítéseket is kapott, így valószínűsíthető, hogy ez lesz az első olyan repülés, amelyen már a képfeldolgozási hibát tartalmazó javítást is elvégezték a helikopteren. Ez azt jelenti, hogy ismét várhatunk színes felvételeket a repülésről.
Az Ingenuity eddig végrehajtott repülései. Grafika: Séra Gábor