A Phobos és a Deimos régóta foglalkoztatja a kutatókat, nem véletlenül.
A Mars már önmagában is számos kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogy vajon létezhetett-e bármilyen életforma valamikor a felszínén vagy az alatt. Az elmúlt évtizedek során számos küldetés indult a Vörös Bolygó titkainak feltárására, azonban a körülötte keringő hold, a Phobos és a Deimos sem jelent kisebb érdekességet, sőt! Máig megválaszolatlan kérdések övezik őket, például hogy miképp és miből keletkeztek, és hogy kerültek jelenlegi pályájukra.
Japán lehet az első, akik választ kereshetnek a két rejtélyes hold mivoltára, ugyanis nem kisebb tervekkel álltak elő a Martian Moons eXploration (MMX) küldetés keretében, mint hogy a Phobos-ra juttassanak egy leszállóegységet, mely az objektum felszínébe fúrva gyűjtene mintát, amit aztán vissza is juttat a Földre. Azért esett a Phobosra a választás, mert a két hold közül ez a nagyobb (kb. 27x22x18 km-es). Naponta háromszor kerüli meg a Marsot, a gravitációs ereje pedig alig 1/2000-ed része a Földének, tehát lényegében mikrogravitációs környezetnek mondható.
Több elmélet létezik a Phobos és a Deimos létezésére: az egyik szerint „elkapott” aszteroidák lehetnek, melyek a Mars kialakulásakor álltak bolygó körüli pályára, a másik teória képviselői pedig úgy gondolják, hogy a már lehűlt Marsból szakadtak le egy hatalmas becsapódás következtében. A JAXA főleg erre szeretne választ keresni, és a felszíni mintavétel jó megoldás lehet erre. A küldetéshez az Egyesült Államok és Kína is hozzájárul különböző fedélzeti tudományos műszeregyüttesek és hardverek kifejlesztésével.
Ami az MMX idővonalát jelenti, a 2024-ben kínálkozó indítási ablakban indulna is az űrszonda, hogy aztán 2029-ben visszajuttassa bolygónkra a begyűjtött mintákat, melyek Ausztrália egy kijelölt távol eső területén érne földet. Mivel nagyjából egy hónap fog rendelkezésre állni jövőre, ezért az időzítés és a felkészítés rendkívüli precizitást és összehangolt munkát igényel a felektől.
Közel egy tucat műszert visz majd magával az MMX, melyek közül hét darab a Phobos és Deimos távérzékelő és megfigyelő feladatait látja el, kettő fog a mintavételben részt venni, és további kettő tevékenysége pedig a felfedezési technológiák tesztelésére és fejlesztésére irányul. A két mintagyűjtő berendezése, a C (Corer) és a P (Pneumatic) Sampler elnevezésű egység különböző módokon fognak mintát venni: előbbi egy robotkar segítségével gyűjt be anyagot a felszín alól egy tubusba, amit a visszatérő egység raktároz el. Utóbbi nagynyomású nitrogén gáz ráfújásával fogja a felszínről egy gyűjtőedénybe juttatni a mintákat, mivel lényegében egy segédhajtóműnek felel meg, mely tolóerőt generál a gáz nagy sebességű kibocsátásával. Ennek működése igen rövid, ám annál fontosabb lesz: mindössze öt másodperccel az MMX leszállóegység landolását követően kezdi meg tevékenységét, és alig három másodperccel az elemelkedés előtt fejezi be azt. A rendkívül kis gravitáció miatt fennáll annak a veszélye, hogy a felkavart mintából egyáltalán nem, vagy alig fog valamennyi a gyűjtőedénybe jutni, illetve az ismeretlen összetételű felszíndarabkák összetételét sem ismerik a kutatók még, hogy meg tudják előre becsülni valamennyire azok viselkedését.
Egy különálló leszállóegység is helyet kap az MMX fedélzetén, melyet a Francia Űrügynökség (CNES) és a Német Űrkutatási Központ (DLR) közösen alkot meg és küld a Phobos-ra. A tervek szerint ezt az eszközt kb. 40-100 méterről fogja „ledobni” az anyaszonda a hold felszínére, ahol három hónapig végezheti kutatási tevékenységét, emellett pedig segíteni fogja az MMX munkáját is a megfelelő mintavételi terület kiválasztásában.
A felszínre való leszállást leginkább az veszélyezteti, hogy a kutatók még csak megbecsülni sem tudják, milyen lehet a felszín szerkezete, összetétele, vajon elég szilárd-e, hogy az eszközök képesek legyenek landolni, vagy vajon belesüppednek majd a felszínbe a túl puha állag miatt? Ezen kívül a kráterekkel szabdalt felszín sem fogja megkönnyíteni a leszállási műveleteket, de amennyire lehet, a szakemberek feltérképezik majd a terepet a landolási kísérlet előtt: Terik Daly-t, a Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának kutatóját kérték fel, hogy tanulmányozza majd az MMX által készített felvételeket, és vesse össze korábbi fotókkal a Phobos felszínének változásait keresve.
A begyűjtött minta összetételéből tudnak majd következtetni a szakemberek, hogy a korábban felvázolt két elmélet közül melyik lehet igaz a Mars holdjainak keletkezésére. Ugyanis ha az égitestek becsapódás következtében váltak le, a felszabaduló hő következtében csak néhány anyagból állhatnak az égitestek, viszont ha a Naprendszer külső részéből származó aszteroidák, a különböző anyagok sokaságát fogják tapasztalni a kutatók.
Japán eddigi két minta-hazajuttató küldetése, a Hajabusza és a Hajabusza-2 is nagy sikerként zárultak, így a küldetésben részt vevő csapatoknak nagy reménye van egy újabb jelentős eredményt hozó misszióban, melynek köszönhetően tovább bővülhet ismeretünk a Naprendszerről.
