Frissítés 08.04. 11:58: A Cygnus megérkezett az ISS-hez, és 11:52-kor Warren „Woody” Hoburg NASA űrhajós el is kapta a Canadarm2 robotkarral.

Eredeti cikk
Az éjszaka folyamán elindult az utolsó Antares 200-as sorozatú hordozórakéta, mely az NG-19 keretén belül újabb teherszállítmány kezdeti útját biztosította. A Laurel Clark tiszteletére elnevezett Cygnus űrhajó jelenleg tehát úton van a Nemzetközi Űrállomásra, hogy közel 4 tonnányi felszereléssel, élelmiszerrel, és fogyócikkel támogassa az ISS hét tagú személyzetét.
A startra magyar idő szerint 02:31-kor került sor, ekkor indultak be az ukrán Juzsnyoje Tervezőiroda által kifejlesztett Antares 230+ RD-181 hajtóművei, szám szerint két darab. A kb. 43 méter magas rakéta ezt követően hiba nélkül teljesítette az emelkedést, valamint a fokozatok szétválását is. A második fokozat Castor-30XL névre hallgató szilárd hajtóanyagú rakétamotorja ekkor vette át a megbízatás oroszlánrészét, tehát a Cygnus további gyorsítását, és pályaemelését. Miután mind a sebesség, mind a magasság elérte a megfelelő értéket, az űrhajó levált, és ebben a pillanatban is közeledik az űrállomáshoz.
A randevúra és a Canadarm2-vel történő befogásra a tervek szerint augusztus 4-én fog sor kerülni. Utóbbira azért van szükség, mivel a Cygnus nem képes önállóan a dokkolásra, így a Unity modul nadír (Föld felé néző) portjához való csatlakoztatást az előbb említett Canadarm2 segítségével fogják végrehajtani az ISS fedélzetén tartózkodó űrhajósok.
