Kanada március 24-én hivatalosan is beleegyezett a Nemzetközi Űrállomás 2030-ig történő meghosszabbításába. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök ottawai csúcstalálkozójának részeként érkezett a megerősítés, mely magában foglalja a Lunar Gateway-hez való hozzájárulást, így az azzal összefüggésben lévő tudományos munkák támogatását is.
A 2021 év végi, Fehér Ház által kiadott közlemény szerint az Egyesült Államok kész 2030-ig finanszírozni és üzemeltetni a Nemzetközi Űrállomást. A bejelentés óta az USA felvette a kapcsolatot főbb partnereivel, hogy megerősítsék részvételüket az állomáson a korábban megállapított 2024-es dátumon túl is. A japán kormánytól 2022 novemberében érkezett a hivatalosan beleegyezés ezzel kapcsolatban, majd nem sokkal később az Európai Űrügynökség is hasonlóan döntött. Így tehát az ISS-partnerek közül már csak az oroszországi bejelentés hiányzik.
2022 júliusában Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz vezetője úgy fogalmazott, hogy Oroszország 2024 után kilép a fentebb említett partnerségből, ám későbbi pontosítások szerint ez nem feltétlen szó szerint értendő. A Roszkoszmosz tanácsa ugyanis februárban jóváhagyta azt a tervet, amely szerint az orosz üzemeltetést 2028-ig meghosszabbítanák az űrállomáson. Az ügynökség továbbá közölte, hogy következő lépésként nekilátnak azon dokumentumok elkészítésének, melyek szükségesek az orosz kormány hivatalos jóváhagyásához.
