Készülődik a Firefly az Alpha második indítására

Kapcsolódó

Egyiptom is elkötelezte magát az kínai-orosz ILRS-projekt mellett

Az afrikai állam nyolcadikként írta alá az együttműködési megállapodást. Tegnap,...

Két Starlink-indítás szerepel a SpaceX heti menüjében

Ismét egy floridai és egy kaliforniai felbocsátást hajt végre...

A nap képe #1309 – KSC ünnepi hangulatban

A Kennedy Űrközpont idei ünnepi dekorációja.

Megérkeztek a Psyche első felvételei, valamint tudományos adatokat is küldött az űrszonda

A bolygónkat október 13-án elhagyó Psyche űrszonda több sikeres...

Tegnap este a hét harmadik kínai küldetésén a harmadik különböző rakéta indult

A Csielung-3 hordozórakéta második útját teljesítette, majdnem egy évvel...

A Firefly Aerospace mostanában elég csöndes volt, ami érthető, hiszen sok nehézségen mentek keresztül az elmúlt időszakban. A cég azonban szerencsére kezd feléledni, hiszen már a második indításukra készülnek, és a Blue Ghost nevű holdi leszállóegységükkel is jól haladnak. Erre a küldetésre is, az előzőhöz hasonlóan, a kaliforniai Vandenberg Űrhaderőbázisról kerül majd sor, a nyugati 2-es indítóállásról (SLC-2W).

Az Alpha rakéta már az ottani hangárban, közel menetkész állapotban várja a bevetést, pontosabban annak időpontját. Ennek pontos megállapításához azonban még szükség van egy teljes tankolási tesztre, egy statikus hajtóműtesztre, illetve a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) engedélyére. Az első kettőre az indítás előtt nagyjából két héttel fog sor kerülni. Az indítás időpontját az állami küldetések is befolyásolják, hiszen azok elsőbbséget élveznek.

Peter Schumacher, a vállalat ideiglenes vezérigazgatója elmondta, a céljuk az, hogy a következő 45-60 napban kész legyenek az indítás végrehajtására. Hozzátette, hogy az első indítás sikertelenségét okozó hajtóműhibát kijavították, emellett szigorúbb gyártási módszereket is alkalmaznak a küldetés sikerességének érdekében.

A második Alpha küldetés, a „To The Black” (FLTA002) logója. Forrás: Firefly Aerospace.

Amennyiben ez sikeres lesz, a Firefly egy második küldetést is tervez még idénre, ezek kimentelének függvényében jövőre pedig akár hatot is végrehajthatnak. Az idei második indítás leghamarabb novemberben, a 9,8 millió dolláros VCLS-2 (Venture Class Launch Services) szerződés keretében történik majd meg, amit 2020 decemberében nyertek el a NASA pályázatán. A küldetés hordozórakétájának második fokozatán hamarosan megkezdik a teszteket a texasi Briggsben.

Dark mode powered by Night Eye