Bár még összesen 20 indítást fog a United Launch Alliance (ULA) az Atlas-V rakétával végrehajtani, az 531-es konfigurációban repülő verziónak az SES-20 & SES-21 jelű küldetés volt egyben az utolsó is. A jelölésből következően ismét egy műhold-kettős pályára állítása volt a konzorcium feladata, amivel a luxemburgi székhelyű SES műhold-üzemeltető cég bízta meg. Érdekesség, hogy a ULA-nek az utolsó kereskedelmi küldetése a 2016. december 19-én végrehajtott Echostar-19 (Jupiter-2) volt, azóta közel 6 éven át csak katonai, NASA- vagy ESA-megbízásokat teljesítettek.
Az indításra magyar idő szerint kedden 23:36-kor került sor a Cape Canaveral Űrhaderőbázis SLC-41 indítóállásáról. A konzorcium igáslovaként emlegetett Atlas-V felkészítése és startja minden gond nélkül lezajlott.
Közeli felvétel az Atlas-V rakéta hajtóműveiről. Fotó: Jared Locke (@baserunner0723)
A három darab szilárd meghajtású segédrakéta és az RD-180 főhajtómű összesen 8,7 MN tolóerejének köszönhetően a rakéta fürgén emelkedett a magasba. Előbbiek 94 másodpercig gyorsították a járművet, majd megfelelően leváltak a törzsről. Az első fokozat orosz gyártmányú hajtóműve még 2,5 percen át működött, majd a leállást követően a fokozatszétválás is rendben lezajlott. Ezután vette át a szerepet az ikonikus Centaur második fokozati hajtómű, a hidrolox (cseppfolyósított hidrogént és oxigént égető) RL-10C-1-1. Az Aerojet Rocketdyne kiváló konstrukciójú rakétamotorja 106 kN tolóerőt képes kifejteni 453,8 másodperces fajlagos impulzus mellett. A tegnapi indításon már az 517. (!) hajtómű teljesített szolgálatot a Centaur fokozat 1962 májusi bemutatkozása óta.
A mostani küldetésen is komoly szerep hárult a második fokozatra, illetve a hajtóműre, hiszen összesen háromszor kellett pályaemelő manővert végrehajtania. Először az alacsony Föld körüli pálya eléréséhez 8 percig működött az RL-10C, ezután egy 12 perces keringési fázis, majd egy újabb hajtóműindítás következett. A második pályamódosítás 5 percig tartott, ekkor már a fokozat elérte a geostacionárius átviteli pálya (GTO) legmagasabb pontjaként kijelölt 36000 km-es magasságot. Ezen a pályán öt órát haladt a Centaur fokozat, továbbra is a két műholddal a szállítóplatformon. Végül az utolsó pályakorrekciós manőverre az indítás után 5 órával, 33 perccel és 38 másodperccel került sor, az RL-10C 2 perc 14 másodpercig működött, hogy a szinte teljesen köralakú 35000×35000 km-es geoszinkron pályát elérje a fokozat. Ez a Föld forgásával megegyező, kis inklinációjú (azaz az Egyenlítővel bezárt szögű) pálya azért előnyös, mert így a műhold egy sziderikus nap, tehát 23 óra 56 perc 4 másodperc elteltével mindig a Föld adott földrajzi pontja fölött ugyanott látható az égbolton. Ez lehetővé teszi, hogy a földi követőantennáknak nem kell mozogniuk az adatkapcsolat fenntartásához, egyszerűbb berendezések szükségesek, amik egyúttal alacsonyabb működési költséget is jelentenek. Főleg telekommunikációs vagy távközlési műholdaknál (mint pl. a mostani SES-20 és 21 egységek) alkalmazzák ezt a pályát.
A szatellitek közül végül előbb az SES-20 vált le az utolsó pályaemelés után 3 perccel, majd ezt követően 40 perccel a 21-es jelűt is elengedte a Centaur fokozat. Ezzel újabb tökéletes küldetést teljesített a ULA, az Atlas-V rakéta pedig továbbra is 100%-os sikerességi rátával rendelkezik, ami a napjainkban működtetett rakéták között egyedülálló. Az SES-20 és 21 műholdakat hamarosan újabb két egység, a 18 és 19 jelű követheti még idén év végén, amiket egy Falcon-9 rakétával fognak felbocsátani. Összesen hat szatellitből fog állni az a konstelláció, amik már az FCC (Federal Communications Commission) hálózati tervének megfelelően fognak az Egyesült Államok északi része felett C-sávú 5G mobilszolgáltatást biztosítani.
Fotó: Trevor Mahlmann (@TrevorMahlmann)